Véget ért egy sorozat

Csapatunk 2011 óta először nem lesz ott a kupadöntőben.

Remekül kezdtünk, Mária Kostelanská blokkja után 4:0-t mutatott az eredményjelző, a folytatásban azonban magához tért a vendégcsapat, s 10:12-nél Jókay Zoltánnak kellett először időt kérnie, mert támadói nem találták a rést a nyírségi pajzson. Verica Simicet egymás után kétszer sáncolták, majd kaptunk egy ászt, így ismét időt kértünk. Elképesztően beragadtunk két állásba is, sorra kaptuk a sáncokat, az ászokat, amin Kiss Gréta pályára lépése sem javított (12:20). Nagy hajrába kezdtünk, amit Horváth András tört meg egy játékmegszakítással (15:21), ezzel el is döntve az első játszmát, melynek egy ásszal lett vége (15:25, 0:1).

Kalotai Zsófia szerváinak köszönhetően hamar nagy előnyhöz jutott a vendég együttes (1:6), így Jókay előbb beküldte Németh Anettet, majd időt kért. Kidolgozott akcióból elvétve szereztünk csak pontot, s hamarosan Bodovics Hannát Papp Orsolya váltotta. Rengeteget rontottunk, így a különbség tovább nőtt (8:15). Elena Cappellit is bedobta Jókay Zoltán, ennek ellenére a szabolcsi szurkolók kiszámolták csapatunkat (9:19). Pár perc múlva véget ért a szett, a Nyíregyháza ünnepelhette a döntőbe jutást, mi pedig elkönyvelhettük, hogy 2011 óta először nem leszünk ott a Magyar Kupában az aranycsatában (15:25, 0:2).

A harmadik felvonásra a Durst, Papp, Cappelli, Németh, Ambrosio, Török összeállításban kezdtünk, míg a túloldalon Kotormán Réka adott fel. Továbbra is rengeteget hibáztunk nyitásban és nyitásfogadásban is, ennek ellenére tartottuk a lépést a vendégekkel (9:10). Egy újabb ki nem kényszerített hiba után Jókay magához rendelte a lányokat (11:14), mert Ambrosio és Papp jó teljesítménye ellenére is akadozott a gépezet. Németh ászával zárkóztunk, de Matic tizedik pontja után megint időt kértünk (15:19). Németh ütései után egyre jöttünk fel a hajrában (21:22), majd újabb két pontjával két mérkőzéslabdát is hárítottunk (24:24), s bár ezt még kétszer megtettük, egy Kotormán blokkal véget ért az összecsapás (26:28, 0:3).

Folytatás hétfőn, megint hazai pályán, ugyancsak a Nyíregyháza ellen, de ezúttal már az Extraligában.

MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza 0:3 (-15, -15, -26)
Folyondár utca, 200
néző. Vezette: Mezőffy, Vári

Vasas: Vietti 1, Török 5, Bodovics 1, Simic 2, Kostelanská 7, Haneline 1. Csere: Juhár, Kiss G. (liberók), Németh A. 9, Cappelli 3, Papp O. 4, Durst, Ambrosio 4. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Nyíregyháza: Matic 12, Kalotai 3, Villám 6, Valdez 13, Kalicanin 9, G. Francesco 2. Csere: Tóth F. (liberó), Kotormán 3, Inneh-Varga 2, Rutarova 1, Szabó L. Vezetőedző: Horváth András

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató