Búcsú a CEV Kupától

Csapatunk három szettben kapott ki az Alba Blajtól a romániai visszavágón.

Együttesünk szerda este Nagyszeben városában, a román Alba Blaj vendégeként lépett pályára a CEV Kupa első fordulójának visszavágóján. A múlt szerdai első, budapesti találkozón a balázsfalvaiak 3-1-re nyertek, így nekik két szett elég volt a továbbjutás kiharcolásához. A mieinknek ehhez  a rendes játékidőben aratott 3-0-s vagy 3-1-es győzelem után az aranyjátszma megnyerésére is szüksége lett volna.

Nem tartott a csapattal Juhár Dalma, Ambrosio Melani és Alexandra Malloy, Török Katával ugyanakkor már teljes értékű játékosként számolhatott Giannis Athanasopoulos vezetőedző, aki Stankovics Alinda mellett ezúttal Takács Dorotit nevezte liberónak. Ez a páros egyszer, Kaposváron már sikerrel szerepelt ezen a poszton.

A görög szakember kezdőjét Király-Tálas Zsuzsanna, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Kalicanin Sanja, Ayshan Abdulazimova és Vezsenyi Adrienn alkotta, a liberók ezúttal is folyamatosan cseréltek.

Remekül kezdtük az összecsapást, Kalicanin blokkja után időt kért a hazaiakat edző szerb Stevan Ljubicic (4-7). Sokat rontottak a hazaiak, nyitásban és nyitásfogadásban is jobban teljesítettünk, de négypontos előnyünk így is pillanatok alatt elillant, Athanasopoulos időkérése ellenére pedig a románok sorozatban hat pontot szerezve fordítottak (15-13). Három ponttal vezetett a rivális, amikor a görög tréner ismét magához rendelte övéit, és bár ezt követően tartottuk a lépést ellenfelünkkel, újabb fordulat híján hátrányba kerültünk (25-19, 1-0).

A második felvonás elején is Vasas-előnyt könyvelhettünk el, miközben a pályán egyre feszültebb volt a hangulat, köszönhetően a bolgár játékvezető igen véleményes ténykedésének (7-7). A folytatásban fej fej mellett haladtak a csapatok (14-14), ezt követően azonban Athanasopoulos cseréi ellenére négy balázsfalvai pontra nem érkezett válasz. Vezsenyit Török váltotta (20-15), de a Blaj 7-1-es sorozata eldöntötte a továbbjutást (25-18, 2-0).

A harmadik etapot Törökkel és Boykóval kezdtük a szélen, átlóba visszajött Vezsenyi, a két center Papp Orsolya és Kump Alíz volt, továbbá maradt feladni Fábián Fanny is. A hazaiak nem változtattak, továbbra is legerősebb felállásukban játszottak. Ennek ellenére is szépen tartottuk a lépést a románokkal, Török és Papp is szép pontokat szerzett, de a középjáték megint nem sikerült jól, és mire feleszméltünk, hét pontos volt a hátrányunk (17-10). A hajrában remekül küzdöttünk, több szép sorozatunk is volt és Papp jó nyitásaival mérkőzéslabdákat is hárítottunk is, de a hazaiak megérdemelten jutottak nyolcaddöntőbe (25-21, 3-0).

Folytatás vasárnap az Extraliga rangadóján, ahol a bajnokságban második helyen álló csapatunk a listavezető, veretlen BRSE-hez látogat.

—————————————————————————————–

CEV Kupa, 1. forduló (a 16 közé jutásért), visszavágó:
CSM Volei Alba Blaj (román) – Vasas Óbuda 3-0 (19, 18, 21)
Nagyszeben,
zárt kapu. Vezette: Jordanov (bolgár), Balandzic (szerb)

Blaj: Ninkovic 5, Mirkovic 3, Strantzali 12, Kocic 11, Russu 11, Dimitrova 11. Csere: Ivkovic, Ispas (liberók), Artin 1, Miklaus 2, Roman 1, Axinte, Cirkovic. Vezetőedző: Stevan Ljubicic

Vasas: Kalicanin 6, Vezsenyi 2, Boyko 8, Abdulazimova 5, Király-Tálas 1, Zernovic 7. Csere: Takács D., Stankovics (liberók), Török 5, Fábián, Kump 1, Papp O. 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Stevan Ljubicic: – Az első és a második szettben is kevesebb hibát követtünk el, mint a Vasas, ez  volt a döntő faktor. Tudtuk, hogy az ellenfélnek csak egy átlója van, ez is megkönnyítette a dolgunkat. Bár nyertünk 3-0-ra, nem vagyok maradéktalanul elégedett a csapatommal, amely csak a második szettben játszott úgy, ahogy tud.

Giannis Athanasopoulos: – A nyitásfogadásunkkal nagyon elégedett vagyok, mivel annak ellenére volt remek ma is, hogy a kezdő liberónk régóta sérült. Az első két szett első felében jól játszottunk, az egyedüli dolog, ami miatt szomorú  vagyok, hogy a nyitásaink nem voltak elég agresszívak, így nem tudtuk nehéz támadásokra kényszeríteni a riválist. A harmadik szettben mindenkinek  játéklehetősége tudtam adni, biztos vagyok abban, hogy a játékosok hasznosítani fogják tudni az itt gyűjtött tapasztalatokat.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató