Legyőztük a Maribort

Négy szettben kerekedtünk a szlovén ezüstérmes fölé a Közép-európai Ligában.

Csapatunk a Közép-európai Liga harmadik mérkőzésén azt a Maribort látta vendégül a Folyondár utcában, amelyet a felkészül során egyszer már legyőzött.

A mérkőzés napjára Ambrosio Melani mellé ezúttal ketten csatlakoztak a sérültlistára: Török Kata bokája a hétfői edzésen egy rossz leérkezést követően aláfordult, így rá többhetes kihagyás vár úgy is, hogy az igazán nagy bajt (csont- vagy szalagsérülés) elkerülte. Mellette Ayshan Abdulazimova sincs százszázalékos állapotban – neki a háta fáj -, így őt is pihentette Giannis Athanasopoulos vezetőedző.

A kezdőcsapatot mindezek fényében Fábián Fanny, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Kalicanin Sanja, Papp Orsolya és Alexandra Malloy alkotta.

Remek nyitásokkal hamar demoralizáltuk a Maribort (8-2), amely azonban néhány szép védekezésből vezetett támadással hamar visszazárkózott (9-7). Ismét egy jó hazai periódus következet (16-8), és bár a Maribor ezt követően tartotta a különbséget, közelebb nem tudott zárkózni, így mi kerültünk előnybe (25-16, 1-0).

A második szettet a Maribor kezdte jobban (0-3), jó nyitásaik és blokkjaik után Athanasopoulos időt kért (1-6). Sokat rontottunk, amit a Maribor könyörtelenül kihasznált, vezetőedzőnk így Király-Tálas Zsuzsannát és Vezsenyi Adriennt cserélte be (3-10). A különbség tovább nőtt, ha lettek volna vendégszurkolók, kisvártatva kiszámolhatták volna csapatunkat (5-15). A hajrára érkezett Takács Doroti is, és bár Király-Tálas remek nyitásainak köszönhetően némileg összeszedtük magunkat, ez is csak az eredmény kozmetikázására volt elég (22-25, 1-1).

A harmadik etapra maradt Király-Tálas és az előző felvonás utolsó labdamenetében egy hatalmas „fejest” kapó Vezsenyi is. Papp három sáncának is köszönhetően ezúttal mi vettünk villámrajtot (9-2), feladónk pedig a másik centert, Kalicanint is előszeretettel foglalkoztatta. Ismét közönségszórakoztatóan röplabdáztunk, támadásban és sáncmunkában is visszatértünk az első szettben látott szintre, így úgy is megszereztük újfent az összetett előnyt, hogy Athanasopoulos minden cserejátékosát beküldte (25-14, 2-1).

A negyedik szett első fele korábban még nem látott, szoros állást hozott elsősorban annak köszönhetően, hogy egymás után két szervát is elrontottunk (5-4). Vezsenyi támadása, majd Király-Tálas harmadik ásza után időt kért a vendégeket edző Bruno Najdic – aki egyébként a Békéscsabán játszó feladó, Sara Najdic édesapja – (12-7), tanítványai pedig rendezték soraikat és közelebb zárkóztak. A hajrá négypontos Vasas-előnyről kezdődött (17-13), a Maribor azonban ezt követően nem tudott megújulni, így három ponttal gazdagodtunk (25-17, 3-1).

Folytatás szombaton Budaörsön, ahol az MTK Budapestnél vendégszereplünk 16 órától.

———————————————————————————————

Közép-európai Liga, alapszakasz:
Vasas Óbuda – Novak KBM Branik Maribor (szlovén) 3-1 (16, -22, 14, 17)
Folyondár utca, 100
néző. Vezette: Muha, Bardic (horvátok)

Vasas: Boyko 9, Papp 13, Malloy 4, Zernovic 13, Kalicanin 7, Fábián. Csere: Juhár, Stankovics (liberók), Király-Tálas 4, Vezsenyi 13, Kump 2, Takács D. 1. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Maribor: Salamun 13, Bracko 2, Gradisnik 12, Lorber Fijok 11, Velikonja 10, Pogacar 5. Csere: Cikac (liberó), Galic 1, Winkler , Milosic, Ramic 1. Vezetőedző: Bruno Najdic

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Giannis Athanasopoulos: – A második szettben a Maribor megnyitott minket, ezt leszámítva inkább mi gyakoroltunk rájuk nagyobb nyomást a szervákból. Az elveszített szettben is szépen visszazárkóztunk tízpontos hátrányból, ezt követően pedig változtattunk a blokkvédekezésünkön, mert az a megnyert első játszma ellenére sem működött jól. Vannak sérültjeink, így nem könnyű ez a periódus, de örülök, hogy a játékosok újabb hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak.

Bruno Najdic: – Egy sokkal tapasztaltabb csapattal találkoztunk, ami elsősőrban abban nyilvánult meg, hogy a nyitásaikkal nagy nyomás alá helyeztek minket, nekünk pedig az ebből épített támadásaink nem voltak megfelelőek. A többi játékelemben meccsben voltunk, de még sokat kell tanulnunk, hogy kulcspillanatokban ne kövessünk el könnyű hibákat.
 

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató