Megvan az első győzelem!

Ötszettes mérkőzésen győztünk Kaposváron az Extraligában.

Csapatunk az Extraliga második fordulójában Kaposváron vendégszerepelt, ott, ahol áprilisban óriási csatában, az ötödik mérkőzés ötödik szettjében vívtuk ki a bronzérmet. Azóta a mi csapatunkban is sok változás volt, de a somogyiaknál még több: új vezetőedző, új légiósok és fiatal magyarok érkeztek Vincent Lacombe együttesébe.

A mi oldalunkon nem lehetett ott társaival Juhár Dalma: a térdét fájlaló liberónak pihenést írtak elő az orvosok. Hiányában Stankovics Alinda párja Takács Doroti volt, a kezdőt Király-Tálas Zsuzsanna, Török Kata, Yuliya Boyko, Ayshan Abdulazimova, Papp Orsolya és Alexandra Malloy alkotta.

Ukrán légiósunk szervasorozatával villámrajtot vettünk (0-5), és amellett, hogy támadásban nem rontottunk, Malloy révén blokkból is eredményesek voltunk (1-10). Pár hibánkkal zárkózott a Kaposvár (6-12), de Abdulazimova remek ászával kisvártatva tízzel vezettünk (7-17). Hatékonyan röplabdáztunk, így a hajrá is izgalommentes volt (13-25, 0-1).

A második szettre valamelyest javult vendéglátónk játéka, de ez is csak arra volt elég, hogy ne tudjunk jelentős előnyt kiépíteni (4-7). A mi játékunk minősége a vezetés ellenére is sokat esett, így a somogyiak egyenlítettek (10-10). Abdulazimova eredményesen támadott, majd sáncolt (11-15), de pár pillanat múlva megint egyenlő volt, így Athanasopoulos időt kért. A kettős cserénk ellenére is lendületben maradt a Diamant (19-17), de Zernovic beállása után fordítottunk (19-20). A hazaiak azonban nem adták fel és kihasználták azt, hogy nem égtünk olyan hőfokon, mint kellett volna (25-23, 1-1).

A harmadik szettre is lendületben maradt a Kaposvár (8-5), a mi játékunk pedig érthetetlenül visszaesett annak ellenére is, hogy a hazaiak sok ajándékponttal segítettek bennünket. Athanasopoulos Kalicanin Sanját küldte be Papp helyére, aki szinte azonnal leblokkolta Nikolina Boshnakovát, majd Wirth Annamáriát is. Négypontos hátrányban Törököt Mária Zernovic váltotta, Malloy helyére pedig Vezsenyi Adrienn érkezett. Boyko kétszer is jól használta a blokkot, és úgy tűnt, végre visszatér a tűz csapatunkba (16-16). Két hibával segítettük az ellenfelet (19-16), de sorozatban négy szerzett ponttal fordítottunk. A hajrá kaposvári ásszal indult (21-20), és bár még 23-22-nél is hazai előnyt mutatott az eredményjelző, ezt követően már csak mi szereztünk pontot: Zernovic ejtett majd bombázott, Abdulazimova pedig lezárta a játékrészt (23-25, 1-2).

A negyedik felvonásra maradt Zernovic és Vezsenyi is, vezetőedzőnknke azonban egy hosszú labdamenet után időt kellett kérnie (6-2). Bár mínusz egyre visszajöttünk, két hibánkkal a Diamant előbb visszaállította, majd tovább növelte a különbséget (12-6). Elvétve tudtunk csak támadást befejezni, a játékrész derekán öt sikeres akciónál jártunk (16-9), így egyre távolabbra kerültünk ellenfelünktől. A Kaposvár megérdemelten és simán egalizált, így egymás után harmadik ötszettes meccsünket játszottuk (25-18, 2-2).

A rövidített felvonás első felében végig mi vezettünk, a visszatérő Malloy mellett Abdulazimova húzta csapatunk szekerét (6-8), de a térfélcsere után fordítottak a hazaiak (9-8). Az utolsó labdameneteknek egyenlőről vágtunk neki (10-10), de ezt követően már csak mi vezettünk: Malloy és Abdulazimova kétszer is eredményes volt, a mérkőzést pedig Kalicanin zárta le (14-16, 2-3).

Folytatás jövő szombaton 17 órakor a Folyondár utcában, ahol a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Fatum-Nyíregyháza vendégszerepel.

————————————————————————————————————-

Extraliga, alapszakasz, 2. forduló:
1.MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda 2-3 (-13, 23, -23, 18,
Kaposvár Aréna, 100
néző. Vezette: Mezőffy, Tillmann

Kaposvár: Bashnakova 20, Wirth 6, Szedmák 9, Matic 16, Lemmens 15, Grbac 5. Csere: Szpin (liberó), Tóth J., Budai, Hegyi. Vezetőedző: Vincent Lacombe

Vasas: Boyko 22, Papp O. 3, Malloy 13, Török 5, Abdulazimova 20, Király-Tálas 2. Csere: Stankovics, Takács D. (liberók), Kump, Fábián, Vezsenyi 3, Zernovic 5, Kalicanin 6. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Giannis Athanasopoulos: – Az elmúlt két találkozóhoz képest sokkal jobban koncentráltunk és nem hibáztunk az ötödik szettben, akkor sem remegtünk meg, amikor az ellenfél egy szerencsés ásszal kiegyeníltett. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, főleg, hogy a kezdő liberónk, Dalma nem  volt ma itt. Neki, Melának és Paulának is ajánljuk a mai sikert, reméljük, miharabb csatlakozhatnak hozzánk. A csapat mellett külön gratulálok Alindának és Dorotinak is, mert csak egy edzésünk volt arra, hogy ebben a felállásban gyakoroljunk, ők pedig remekül megoldották a feladatukat.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató