Tirana: kipipálva

Remek játékkal vertük az első meccsen az albán bajnokot.

Szerdán az albán Partizani Tirana együttese volt csapatunk ellenfele a Ludovika Arénában. A párharc tétje nem kisebb, mint a Bajnokok Ligája húszcsapatos főtáblája, ahol magyar klub korábban még soha nem szerepelt.

Jakub Głuszak vezetőedző ezúttal ismét Török Katával és Mária Kostelanskával kezdett a szélen, a többi poszton idegenlégiósaink szerepeltek, a liberó Juhár Dalma volt.

Kostelanská szerezte együttesünk első pontját, az ellenfél szakvezetője, Nejat Sancak 4-0-s hazai előnynél máris időt kért. Jól nyitottunk, több szervánk után is visszaszállt a labda a mi térfelünkre, amiket jó hatékonysággal váltottunk pontra (13-6). Szurkolóink hamarosan kiszámolták a riválist (17-7), és simán kerültünk szettelőnybe (25-19, 1-0).

A második felvonást határozottabb játékkal kezdték a vendégek, két legjobbjuk, a török átló Yeliz Basa és a szlovák szélső ütő Romana Hudecova is elkezdte termelni a pontokat (4-7), így őrizte is előnyét a Partizani. Ana Tiemi szemfüles pontjaival tartottuk a lépést az albánokkal (11-13), majd Basa hibája után egyenlítettünk is. Sanja Kalicanin ásza után két pont volt a fórunk (17-15), ami a játékrész végéig egyre jobban nőtt, így 50 perc után kétjátszmás előnyben voltunk (25-18, 2-0).

A harmadik etapot is remek nyitásokkal indítottuk, Nejat Sancaknak megint nagyon hamar időt kellett kérnie (6-3). Kiegyenlítetté vált a játék a folytatásban, de a továbbra is mi vezettünk, mert hiába tapadtak ránk az albánok, mindig volt valaki, továbblendítette a csapatot (15-13). A hajrára tovább nőtt Török és Juhár vezette csapatunk előnye, és végül magabiztos játékkal, 70 perc után máris a győzelmet ünnepelhettük (25-16, 3-0).

Folytatás szombaton Budaörsön, ahol az MTK Budapest vendégei leszünk az Extraliga következő fordulójában.

————————————————————————————–

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés:
Vasas Óbuda – Partizani Tirana (albán) 3-0 (19, 20, 16)
Ludovika Aréna, 850
néző. Vezette: Kovarik (cseh), Pop (román)

Vasas: Ana Tiemi 7, Kostelanská 10, Kalicanin 8, Kjelstrup 12, Török 19 , Abdulazimova 11. Csere: Juhár (liberó), Villám L., Gyimes. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Tirana: Manns 3, Hudecova 12, Picaku 2, Basa 9, Kilic 7, Kushi 6. Csere: Gjermeni (liberó), Nezaj , Beshiri. Vezetőedző: Nejat Sancak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jakub Głuszak: – A mérkőzés első percétől agresszívan játszottunk, a taktikánk jó volt, tudtuk, mit fognak csinálni. A párharcnak ugyanakkor egyáltalán nincs vége, de a mai teljesítményünkkel elégedettek lehetünk. Remélem, ezt tudjuk folytatni a továbbiakban is.

Nejat Sancak: – Több játékosunknak is problémája volt a vízummal, így van aki itt sem volt, van, aki meg  csak ma érkezett. A CEV-nek ezt a kérdést ennél sokkal jobban kell kezelnie. Azt viszont senki ne gondolja, hogy ugyanez lesz a helyzet Tiranában is.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató