Nova Gorica, jövünk!

Könnyedén nyertük meg a visszavágót a Temesvár otthonában.

A Temesvár elleni Challenge Kupa visszavágó előtt már biztos volt, hogy a párharc továbbjutója a szlovén Nova Goricával találkozik a következő körben. Nálunk Panagiota Dioti és Nuria Lopes da Silva hiányzott, Darja Erzen viszont már bevetésre készen állt.

A hazaiaknál ezúttal ott volt az első mérkőzést kihagyó szerb Katarina Jovanovic. A román csapat ugyanolyan helyzetben volt, mint mi három hete a szlovén Rogoza ellen: csak az aranyszettben bízhatott a továbbjutást illetően.

Ezt az összecsapást jobban kezdte a Timisoara, mint a magyarországit, Diana Lupescu kétszer is beköszönt, de nálunk Török Kata volt kétszer eredményes, majd Villám Lilla ászával egyenlő lett (5-5). Török kiváló szervájával hárommal vezettünk (6-9), Mária Kostelanká ejtése után pedig Bogdan Paul vezetőedző elhasználta második időkérését is (7-12). A szett derekáig nem változott a különbség, mert amellett, hogy a hazaiak is segítettek néhány ajándékponttal, okosan, a taktikát betartva röplabdáztunk (13-17). Ayshan Abdulazimova blokkolt majd két ászt is szervált (14-21), és elsősorban remek sáncmunkáknak és nyitóteljesítményünknek köszönhetően könnyedén nyertük az első szettet (17-25, 0-1).

A második játszma egy hosszú labdamenettel indult, Kostelanská hatalmas ütésével három volt közte, de egy rossz bírói ítélet és egy Maeva-blokkout után egyenlő lett az állás (6-6). Két temesvári technikai hiba után volt mondandója Paulnak (7-10), de Ana Tiemi csodálatos blokkjával tovább nőtt az előnyünk (9-14). Abdulazimova ászával karnyújtásnyira kerültünk a továbbjutástól (11-19), majd Ambrosio Melani osztott ki egy nagy egyes blokkot, és lányaink egy pillanatnyi kétséget sem hagytak afelől, melyik a jobb csapat: alig 45 perc után örülhettünk a továbbjutásnak (13-25, 0-2).

A harmadik felvonás elején együtt haladtak az együttesek, nálunk Ambrosio és Kostelanská volt ekkor elemében. Sorozatban három labdamenetet nyertünk (7-10), majd Juhár Dalma váltotta a remekül teljesítő Nikolina Bozicevicet. Pár ponttal később debütált Darja Erzen, aki négyet nyithatott egymás után (10-16). A második hazai időkérést követően előbb nőtt, majd csökkent a különbség az együttesek között, de Jakub Gluszak játékmegszakítását követően a hajrában Durst Anna is lehetőséget kapott (16-20). Mihály Dorka érkezett nyitni, majd Manninger Luca is bemutatkozott a felnőtt csapatban (19-22), de a hazaiak 23-nál utolértek minket. Ugyan első mérkőzéslabdánkat még hárították a hazaiak, és utána nekik is volt lehetőség lezárni a szettet, ezt végül mi tettük meg, így megnyertük a mérkőzést (25-27, 0-3).

Folytatás vasárnap 17 órakor az Extraligában, a Hungast-Haladás ellen, hazai pályán.

———————————————————————————-

CHALLENGE KUPA, FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
UVT Agroland Timisoara (román) – Vasas Óbuda 0-3 (-17, -13, -25)
Temesvár, 150
néző. Vezette: Jordanov (bolgár), Cevik (török)

Timisoara: Petra 2, Orle 7, Lupescu 5, Iancu 6, Koseková, Jovanovic 3. Csere: Pusic, Catargiu (liberók), Orlandea 1, Carbuneanu 3, Miclaus 3, Vasilica 3, Radu. Vezetőedző: Bogdan Paul

Vasas: Ana Tiemi 4, Kostelanská 14, Ambrosio 8, Villám L. 7, Török 8, Abdulazimova 11. Csere: Bozicevic, Juhár (liberók), Mihály, Erzen 2, Manninger, Durst. Vezetőedző: Jakub Gluszak

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató