Juhár Dalma is a nagyok között

A név kötelez: édesapja, Juhár Tamás igazi Vasas-legenda, most Dalma is elindulhat ezen az úton.

A Juhár név nem ismeretlen a Vasas-szurkolók számára, hiszen a 20-szoros válogatott labdarúgó Juhár Tamás a kilencvenes évek Vasasának egyik legmeghatározóbb játékosa volt – a kiváló védő 1990 és 2002 között összesen 344 mérkőzésen öltötte magára a piros-kék mezt.

Lánya, Dalma ugyan még nem tart itt, de a klub saját nevelésű játékosaként a következő idényben már a felnőtt együttesben bizonyíthat Lévai Vivien liberótársaként!

"Nagyon örültem, amikor Marci felkínálta nekem a lehetőséget, hogy a felnőttcsapat tagja lehetek a következő szezonban, hiszen ezért edzettem gyerekkorom óra. Nagyon várom a meccseket, a tétmeccseket, remélem, a sűrű program miatt kapok majd lehetőséget Jókay Zoltántól. Ha igen, mindent megteszek majd azért, hogy ne valljak szégyent" – mondta a 17 éves védekezőspecialista.

Dalma az elmúlt években – Ambrosio Melanihoz hasonlóan – Kőnig Gábor keze alatt edződött és lett egyre jobb játékos, ennek köszönhető, hogy Jókay Zoltán most úgy döntött, megérett az idő, hogy a fiatal tehetség a felnőtt együttesben is megkapja a lehetőséget.

"Jól esik a pihenés az ifi és a junior döntők után, amiket nagy örömünkre sikerült megnyerni. A mozgást persze nem hagyom abba a nyáron, Kiss Dani útmutatása alapján megpróbálok mindent megtenni azért, hogy az augusztusi edzéseket ne kezdjem hátrányból. Remélem, minél előbb felveszem majd a felnőtt csapat ritmusát, és sikerül az elvárásoknak megfelelően teljesíteni" – nyilatkozta Juhár Dalma.

Reményét fejezte ki, hogy a tény, miszerint már a felnőttek között edz majd, nem befolyásolja majd a tanulmányi eredményeit, ugyanis van már rutinja abban, hogyan kell és lehet összeegyeztetni a sportot és az iskolát.

"Lévai Vivientől szeretnék sok mindent megtanulni, mivel ő már régóta a felnőttek között edződik, sok nemzetközi meccsen szerepelt mind a Vasassal, mind a válogatottal" – tette hozzá Dalma, akinek mi mást is kívánhatnánk, mint hogy legalább olyan sikeres legyen Vasas-mezben, mint egykoron édesapja volt! 🙂

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató