Indul egy újabb sorozat

Csütörtökön megkezdődik számunkra a Magyar Kupa.

Csütörtökön 18.30 órai kezdettel a szombati bajnoki rajt után egy újabb sorozatot kezd meg csapatunk, a Vasas Óbuda: együttesünk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a TFSE vendége lesz a Testnevelési Egyetem D termében.

Lányaink tavaly ebben a sorozatban bronzérmet nyertek (az elődöntőben a későbbi győztes Nyíregyháza jelentette a végállomást, míg a harmadik helyért ötszettes mérkőzésen vertük a Jászberényt), és a négy közé jutás most is elvárás.

Riválisunk, a TFSE nem kezdte jól a 2018/2019-es idényt: az NB I nyitófordulójában a tavalyi sereghajtó, csak osztályozón bent maradó Palota otthonában szenvedett 2-0-s vezetésről 3-2-es vereséget.

"Nem titok, hogy nem készültünk külön a kupameccsre, fél szemmel már a vasárnapi, UTE elleni bajnoki rangadóra figyelünk egész héten. Ennek ellenére természetesen most sem becsüljük le az ellenfelet, amelynek nincs semmi veszíteni valója. A felkészülésünk szerves részét képezi ez az összecsapás is, így szeretnénk jó játékkal kiszolgálni a közönséget. Remélem, ezúttal is sokan szurkolnak majd nekünk a helyszínen" – fogalmazott Jakub Gluszak, csapatunk vezetőedzője.

A mérkőzés egy játékosunk számára biztosan különleges lesz, ugyanis Villám Lilla ugyancsak Vasas-nevelésű húga, Villám Csenge a TFSE együttesét erősíti.

A nyolcaddöntős párharc visszavágóját október 31-én, 19 órától játsszák a felek a Folyondár utcában. A továbbjutó a negyeddöntőben a Szent Benedek Balatonfüred-Penta Gödöllői RC mérkőzések győztesével mérkőzik meg novemberben és decemberben.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató