


Címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda ezúttal nem sok kérdést hagyott a Kaposvár otthonában afelől, melyik együttes jut be a fináléba.
Címvédő, Magyar Kupa-győztes csapatunk, a Vasas Óbuda szombat délután a KNRC otthonában vendégszerepelt az Extraliga elődöntőjének negyedik mérkőzésén.
Giannis Athanasopoulos „megszokott” kezdőcsapatát küldte pályára: Török Kata, Fatoumatta Sillah, Taylor Bannister, Carolina Leite, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova mellett Juhár Dalma és Szalai Anna volt a liberó.
A túloldalon az előző két mérkőzésen sérült kulcsemberek közül a szerb átló, Milica Tosic visszatérhetett, a kanadai Thana Fayadra azonban továbbra sem számíthatott Vincent Lacombe, aki Godó Pannával így ezúttal szélső ütőt játszatott.
Villámrajtot vettünk (0-4), változatos támadójátékkal és jó blokkvédekezéssel hatpontos előnyt építettünk ki, amit Lacombe második időkéréséig még tovább tudtunk növelni (3-11). Hamarosan közte tíz lett, s előnyünket a hazai cserék ellenére simán őriztük meg (13-25, 0-1).
Lendületben maradtunk a második szett elején is (1-4), Sillah, Török és Bannister is tarthatatlan volt támadásban (4-12), de minden játékelemben megfelelően teljesítettünk. Rövidzárlatunkat kihasználva közelebb jött a KNRC, Athanasopoulos azonnal időt kért (9-14), végül Bannister bravúros megoldásával forogtunk el. Összeállt a rivális védekezése, ebből támadásban is tudott építkezni, így mínusz kettőre feljött a Kaposvár (15-17). Rendeztük sorainkat, így végül megnyugtató különbséggel kerültünk egy játszmára a döntőtől (18-25, 0-2).
A harmadik felvonás elején inkább a blokkmunkában és a nyitásokban jeleskedtünk, mintsem a támadásokban, de ez is elég volt ahhoz, hogy öt ponttal ellépjünk (5-10). Nem ekkor volt a legszínvonalasabb a mérkőzés, a hazaiak közelebb kapaszkodtak (11-14), de ezzel csak felbőszítették csapatunkat, amely támadásban ismét megtalálta a ritmust, így végül összességében könnyed győzelemmel jutott be a fináléba (18-25, 0-3).
EXTRALIGA, ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Kaposvár Aréna, 470 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Varjasi
KNRC: Pezelj 6, Jovanovic 6, Tosic 9, Godó 7, Szerényi 4, Kotormán 1. Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Cvetanova 3, Borhi. Vezetőedző: Vincent Lacombe
Vasas Óbuda: Török 6, Papp O. 6, Bannister 16, Sillah 16, Abdulazimova 10, Leite 3. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók). Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos