Vasas Óbuda-előny a bajnoki negyeddöntőben

Fiataljaink másfél szetten át alaposan megrángatták címvédő csapatunk bajszát.

Címvédő csapatunk, a Vasas Óbuda fiókcsapatunkat, a Vasas SC-t „fogadta” csütörtök este az Extraliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Ezúttal mindkét vezetőedző minden játékosára számíthatott már, a nagyokhoz ugyanis visszatért Kiss Lilla, a fiatalokhoz pedig újra csatlakozott Szemler Krina.

Pályaválasztó együttesünk kezdőjébe Fekete Fannit, Ayshan Abdulazimovát, Glemboczki Zórát, Fatoumatta Sillaht, Carolina Leitét és Taylor Bannistert nevezte Giannis Athanasopoulos, a liberó felváltva Juhár Dalma és Szalai Anna voltak.

Fiókcsapatunk kezdőhatosában Sinka Dalma, Botyánszki Fanni, Rieder Evelin, Zsombók Anna, Engin Lilien és Olcsváry Dóra szerepelt, a liberók Balogh Emma és Stankovics Alinda voltak váltásban.

A találkozó négy SC-ponttal kezdődött, és bár 7-7-nél már egál volt, a vezetést csak 12-11-nél tudta átvenni címvédő együttesünk. Fiataljaink bátran röplabdáztak, de Kőnig időkérései ellenére ezt követően folyamatosan nőtt a hátrányuk (18-12). A hajrában aztán tovább már nem, de így is az Óbuda szerzett vezetést (25-20, 1-0).

A második szettre hazai oldalon Török Kata és Papp Orsolya jött Glemboczki és Abdulazimova helyére, míg az SC-nél maradt az első játszmában beállt Kiss Nóra, valamint Zsombók Eszter. Ebben a felvonásban címvédő együttesünk hamarabb kialakította a magabiztos előnyét (11-5), de ezt követően állandósult a különbség, mert a fiatalok felvették a kesztyűt. Athanasopoulos a hajrára beküldte Erőss Mirtillt és Tóth Sárát is, együttese pedig hamarosan kétszettes előnyben volt (25-16, 2-0).

A harmadik felvonást Erőss-sel kezdte a Vasas Óbuda, amelyben címvédő csapatunk remek hatékonysággal támadott, és mivel emellé gyakorlatilag nem rontott, ismét hamar meglépett ellenfelétől (16-10). A játékrész második felére mindkét tréner több helyen is változtatott felállásán – ekkor már csak magyar játékosok voltak a pályán -, de címvédő csapatunk sikeréhez nem fért kétség (25-13, 3-0).

Nagycsapatunk jövő kedden Radomban folytatja a CEV Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, a negyeddöntő második meccse február 25-én lesz 19 órától.

EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

3
Vasas Óbuda
0
Vasas SC
(20, 16, 13)

Folyondár utca, 110 néző. Vezette: Bátkai-Katona, Szarka

Vasas Óbuda: Leite 1, Sillah 18, Fekete 6, Bannister 10, Glemboczki 5, Abdulazimova 1. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Török 2, Papp O. 6, Tóth S., Erőss 7, Kiss L.. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Vasas SC: Botyánszki 5, Zsombók A. 8, Olcsváry, Sinka 5, Rieder 6, Engin. Csere: Balogh E., Stankovics (liberók), Kiss N., Zsombók E. 5, Mihálszki 3, Szemler. Vezetőedző: Kőnig Gábor

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Ugyan nyertünk, de egyáltalán nem vagyok elégedett a csapatom teljesítményével. Ha a Radom ellen szeretnénk, hogy legyen esélyünk, ennél sokkal jobban és agresszívabban kell játszanunk, mert ma nagyon sok volt a ki nem kényszerített hibánk. Remélem, ezt a lányok is realizálják, és ennek megfelelően fognak edzeni a keddig hátra lévő napokban.
Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Furcsa meccs volt ez, és azt hiszem, az összes többi is az lesz. Voltak nagyon jó és kevésbé jó dolgaink, de egy ilyen szintű ellenféllel szemben ez benne van. A jövőre nézve mindenképpen hasznos volt ez a mérkőzés, s örülök, hogy remek hangulatban játszhattunk.
Kőnig Gábor

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató