Veretlenül zártuk az alapszakaszt!

Zárásként a Fatum Nyíregyházát győztük le odahaza 3-0-ra.

Bajnoki és kupacímvédő, alapszakaszgyőztes csapatunk az Extraliga zárófordulójában a biztosan harmadik Fatum Nyíregyházát fogadta szerda este a Folyondár utcában.

A két együttes novemberi, első mérkőzésén két szoros és egy sima szettben nyertünk idegenben, a mostani találkozó azonban a presztízs mellett a két csapat közelgő kupaelődöntője miatt is a szokásosnál fontosabb volt.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző betegség miatt nem számíthatott Tóth Sárára, illetve Kiss Lilla is a maródiak táborát erősítette.

Kezdőcsapatunkba bekerült Glemboczki Zóra, rajta kívül abban még Carolina Leite, Taylor Bannister, Fatoumatta Sillah, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova szerepelt, a liberó pedig Juhár Dalma volt.

Az elején a vendégek játszottak pontosabban támadásban és védekezésben is (5-8), de amikor a blokkmunkánk feljavult, fordítottunk (11-10). A folytatásban is tartotta a lépést csapatunkkal kupaelődöntős riválisunk, Chylinski előbb – némileg talán váratlanul – 16-15-nél, majd két labdamenettel később is időt kért (18-15). Mindkét együttes több játékost is bevetett nyitni, ebből mi jöttünk ki jobban, így behúztuk a nyitófelvonást (25-20, 1-0).

A második szettre nálunk maradt Erőss Mirtill, aki két gyors ponttal vétette magát észre (5-2). Chylinski egy védekezési hiba után ismét némileg váratlanul időt kért és erőteljes hangnemben kérte számon csapatán a látottakat (9-7), majd amikor már öt ponttal vezettünk, ismét magához rendelte nyitásfogadásban bizonytalankodó tanítványait (15-10). Sorozatban három nyírségi pont következett, de Athanasopoulos ezt követő intelmet hatásosnak bizonyultak, s végül ezt a szettet is Sillah zárta le (25-20, 2-0).

A harmadik felvonásra centert cseréltek a vendégek s már Pintér Andrea játszott, de így is folyamatosan távolodtunk ellenfelünktől (10-5). A folytatásban még nagyobb lett a különbség, igazi riadalmat csak Carol bokájának aláfordulása okozott, de feladónk tudta folytatni a mérkőzést, amelyet összességében simán, 77 perc alatt le is zártunk (25-17, 3-0).

Folytatás vasárnap a már említett kupaelődöntő első, idegenbeli felvonásán 17.30-tól a Continental Arénában.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 14. (UTOLSÓ) FORDULÓ

3
Vasas Óbuda
0
Fatum Nyíregyháza
(20, 20, 17)

Folyondár utca, 105 néző. Vezette: Horváth M., Barabás

Vasas Óbuda: Leite 1, Sillah 19, Papp O. 9, Bannister 4, Glemboczki 13, Abdulazimova 9. Csere: Juhár (liberó), Fekete F., Erőss 9. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Fatum: Antivero 9, Lászlop 3, Calkins 9, Pampuch 8, Kump 6, Zaborowska. Csere: Tóth F., Farkas (liberók), Földi, Szabó Lili, Pintér 4, Skoric 1, Tolnai. Vezetőedző: Andrian Chylinski

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Elégedett vagyok a teljesítményünkkel és az eredménnyel is, jó nyitásfogadásokból remek százalékkal támadtunk ma, komolyan vettük a mérkőzést és azok is remekeltek, akik mostanában kevesebb lehetőséget kaptak. Büszke vagyok, hogy veretlenül zártuk az alapszakaszt, de már előre tekintünk, mert újabb célok vannak a szemünk előtt: először a kupaelődöntő a Fatum ellen, amely vasárnap odahaza biztosan egészen más arcát fogja mutatni.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató