A második szettben nagy hátrányból fordítva, 3-0-ra nyertünk odahaza a MÁV Előre ellen.
Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő, már biztosan alapszakaszelső együttesünk szombaton a tabellán harmadik MÁV Előrét fogadta a Folyondár utcában az Extraliga 12. fordulójában.
A két csapat első, székesfehérvári meccsén négy szettben győztünk.
Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatát Taylor Bannister, Buket Gülübay, Török Kata, Fatouamtta Sillah, Gyimes-Capet Zsófia és Ayshan Abdulazimova alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.
Mindkét csapat nagy intenzitással vetette bele magát a mérkőzésbe, de mivel a vendégek legjobbja, az amerikai Maia Dvoracek a találkozó elején nem találta önmagát, Lukasz Przybylak vezetőedzőnek hamar időt kellett kérnie (8-3). Többet hibáztak a MÁV Előre játékosai (12-7), de mindkét feladó remekül és változatosan szervezte saját együttese támadójátékát. Több fantasztikus mezőnyözés is színesítette az összecsapást (16-13), de amikor a hajrá előtt a fehérváriak egymás után több hibát is elkövettek, újfent időt kértek (19-13). A végjáték nem hozott fordulatot, így megszereztük a vezetést (25-19, 1-0).
A második felvonás elején a fehérváriak vezettek, mert ekkor a korábbinál többet rontottunk (5-6). Kisvártatva Athanasopoulos rendelte magához tanítványait (6-9), majd Gyimes-Capet helyére Papp Orsolyát küldte be. Ellenfelünk egyre inkább belelkesült (8-14), mi pedig nem sokkal később feladót cseréltünk (11-17). Támadási- és blokkhatékonyságban is elmaradtunk ekkor ellenfelünktől, de Sillah remek szervasorozatával így is kiegyenlítettünk (17-17). Papp blokkja, majd Abdulazimova ásza után már mi vezettünk kettővel (20-18), s a remekül osztogató Tóth vezérletével ezt a szettet is behúztuk (25-22, 2-0).
A harmadik játszmára maradt Tóth és Papp, valamint érkezett Karolina Fricova is. Úgy tűnt, az előző szett nagy előnyről való elvesztése alaposan megfogta a vendégcsapatot, ugyanis a játékrész elején kedvünkre szereztük a pontokat (7-2). A folytatásra rendezte sorait a MÁV, előnyünk egy pontra olvadt, Fricova helyére Török érkezett, Athanasopoulos pedig időt kért (12-11). Egyenlítettek a vendégek, visszaszállt Gülübay is, a régi-új felállás pedig hirtelen elkezdett működni, és a MÁV Előre hibáit is kihasználva a hajrára biztosnak tűnő előnnyel érkeztünk (19-14). Az utolsó labdamenetek már a mi szempontunkból nyugodtan teltek, mindenki lehetőséget kapott, és újabb három pontot szereztünk (25-18, 3-0).
Folytatás jövő csütörtökön 17.30-tól Nyíregyházán, újfent a bajnokságban.
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 12. FORDULÓ
Folyondár utca , 450 néző. Vezette: Tillmann, Árpás
Vasas: Török 4, Gyimes-Capet 4, Bannister 11, Sillah 16, Abdulazimova 10, Gülübay 3. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Papp O. 5, Tóth S., Fricova, Erőss, Jámbor. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
MÁV Előre: Andersson 4, Dvoracek 16, Pallag 10, Vacsi 5, Michalewicz 2, Markovic 2. Csere: Kovács E. (liberó), Matos 9, Orosz, Király-Tálas. Vezetőedző: Lukasz Przybylak