Jön az év három legfontosabb meccse

Jövő vasárnapig három igen fontos mérkőzés vár bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunkra.

Giannis Athanasopoulos listavezető tanítványai először most csütörtökön 20 órától a második Fatum-Nyíregyházát látják vendégül a Folyondár utcában.

A nyírségiek jól kezdték a szezont, hiszen amellett, hogy mentek egy kört a Challenge Kupában – később aztán a román CSM Bukarest ellen kettős vereséggel búcsúztak -, a szezonnyitón aratott 3-1-es sikerükkel mindhárom pontot elhozták Békéscsabáról. Tomás Varga együttese ezt követően sokáig őrizte a veretlenségét, de a legutóbbi két bajnokin egyaránt alulmaradt: Kaposváron, illetve odahaza az Újpesttől is 3-2-re kapott ki, így minden bizonnyal fűti a játékosokat a bizonyítási vágy.

A szabolcsiak legjobbja az Extraliga pontlistáját toronymagasan vezető szerb Nina Kocic, mellette honfitársa, Ivana Jeremic a másik pontfelelős a két magyar válogatott röplabdázót, a csapatkapitány Tóth Fruzsinát és Lászlop Alexandrát foglalkoztató együttesben.

A Nyíregyháza elleni mérkőzés után nem lesz sok idő a pihenésre, ugyanis jövő szerdán következik az ősz talán legfontosabb és mindenki által legjobban várt összecsapása, a Marica Plovdiv elleni Bajnokok Ligája csoportmeccs Érden. A bolgár bajnok hozzánk hasonlóan 3-0-ra veszítette el első két BL-meccsét, de a Marica hazája pontvadászatában veretlen és mindössze egy játszmaveszteség csúfítja el makulátlan mérlegét.

A rivális mindössze egyetlen (amerikai) légióst foglalkoztat, a csapat többi tagja közül szinte mindenki tagja, vagy tagja volt a felnőtt, vagy az utánpótlás bolgár válogatottaknak. Az elmúlt kilenc idény bajnokának kispadján évek óta Boriszlav Kracsanov ül, a játékosmag is évek óta ugyanaz, így egy stabil alapjátékkal rendelkező, modern röplabdát játszó együttesel fogunk találkozni.

A két csapat sorozatban 14 elveszített BL-csoportmeccsnél jár, ebből az egyik sorozat biztosan megszakad jövő szerdán.

Akármi is történik azonban az Érd Arénában, sok idő nem lesz se ünnepelni, se keseregni, ugyanis három nappal később már a szezon legnehezebb bajnokiján lesz jelenésünk Békéscsabán. Viharsarki riválisunk játéka az idény elején ugyan még nem volt tökéletes, de a Nyíregyháza elleni hazai vereség óta magyar csapattól nem kapott ki Tóth Gábor alakulata. A nemzetközi porondon már vegyes a kép, ugyanis a Közép-európai Ligában címvédőként egy-egy győzelmet és vereséget gyűjtött be a csapat Zágrábban, míg a CEV Kupában egy szettre futotta a csabaiak erejéből a lengyel listavezető Bielsko-Biala ellen.

A békés vármegyeiek játékoskeretében a magyar mag – Molcsányi Rita, Kertész Petra, Glemboczki Zóra, Pintér Andrea, Bodnár Dorottya – ugyan együtt maradt, a légiósállomány teljes egészében kicserélődött: azeri, török, belga és bolgár játékosok küzdenek jelenleg a BRSE sikeréért, közülük egyelőre Margarita Stepanenko teljesít a legjobban.

Békéscsabán sosem egyszerű játszani, a tavalyi alapszakaszban is alulmaradtunk nagy riválisunk otthonában (az volt szezonbeli egyetlen vereségünk magyar csapatokkal szemben), ellenfelünk biztosan kettőzött erővel küzd majd.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató