


A második szettben alaposan megszenvedtünk az újonc DVTK-val, de össezsségében simán nyertünk Miskolcon.
Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő együttesünk szombaton szezonbeli első idegenbeli túráján az újonc DVTK vendége volt Miskolcon.
A mieink teljes létszámmal utaztak, Märcz Mirát ugyanakkor továbbra is th Sára pótolta, előbbi pénteken az NB I-es csapatban szerepelt.
Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatába Taylor Bannistert, Buket Gülübayt, Fatoumatta Sllaht, Karolina Fricovát, Gyimes-Capet Zsófiát és Papp Orsolyát nevezte, a liberó Juhár Dalma volt.
A papírformának megfelelően kezdődött a mérkőzés, Németh Szabolcs hazai vezetőedző 8-2-es Vasas-előnynél kért először időt. Tízzel vezettünk, amikor Tóth Sára beállt (3-13), pár bdamenettel később pedig Erőss Mirtill és Jámbor Cecília is beszállt (5-17). A DVTK játékosainak is voltak jó megoldásai, de a részsikerünket semmi nem veszélyeztette (16-25, 0-1).
A második játszma elején visszatért a kezdőcsapatunk, de a DVTK összeszedte magát és a meccs során először vezetett (6-4). A következő labdamenetek is fej fej melletti küzdelmet hoztak, csapatunk 13-10-nél alakított ki először megnyugtatónak tűnő előnyt. Ugyan ezt követően is sokat rontottunk, Németh nemsokára időt kért (13-18), mi kettőt cseréltünk, majd egymás után ötöt hibáztunk, így a DVTK egyenlített. A döntetlenről induló hajrában végig nálunk volt az előny, a nyögvenyelős játékrészt végül Sillah támadásával zártuk le (23-25, 0-2).
A harmadik etapban Fricova helyén Jámbor kezdett, s ekkor ismét jobban és pontosabban röplabdáztunk, így előnyünk folyamatosan nőtt az első labdamenettől kezdve (3-8, 4-11). Gülübayt újra Tóth váltotta, és már tízzel vezettünk, amikor Erőss is érkezett, majd egy labdamenettel később Szalai Anna is lehetőséget kapott. A folytatás nem tartogatott újabb fordulatot, így ismét három ponttal gazdagodtunk, és a szezon során először játszmát sem veszítettünk (14-25, 0-3).
Csapatunk jövő kedden bemutatkozik a Magyar Kupában is, ahol az NB I-es BVSC vendége lesz 19.30 órától.
EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
DVTK Aréna, 200 néző. Vezette: Villás, Rácz
DVTK: Horváth L. 1, Kalmár, Skoric 11, Kiss E. 4, Jovanovic 7, Egri K. 3. Csere: Kundrák (liberó), Einarsdóttir 5, Egri B. 2, Hegyi, Hollósi. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Vasas: Fricova 8, Papp O. 3, Bannister 5, Sillah 16, Gyimes-Capet 11, Gülübay 2. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Tóth S., Erőss 3, Jámbor 7. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos