Gyimes-Capet: nagy bennem a bizonyítási vágy

Nyáron szerződtetett válogatott centerünk, Gyimes-Capet Zsófia előző csapatával, a Kaposvárral találkozunk a szezonnyitón.

Már csak egy nap és a hosszú felkészülési időszak, valamint a rengeteg megtett kilométer után csapatunk újra tétmeccsen lép pályára, a Békéscsaba elleni bajnoki döntő óta először. Szombaton 16 órától a nyáron megerősödött, új idegenlégiósokkal csatába induló Kaposvári NRC lesz az ellenfelünk.

A találkozó különösen pikáns lesz nyáron szerződtetett, válogatott centerünk, Gyimes-Capet Zsófia számára, aki az előző idényben még a mostani riválist erősítette.

„Nagyon várom már az első mérkőzést, ami nyilván még izgalmasabb lesz így, hogy a volt csapatom ellen kezdünk. Nagy bennem a bizonyítási vágy emiatt, és habár mindig fura jó barátok ellen játszani, de egyben motiváló is” – mondta honlapunknak a pénteki edzés után Gyimes-Capet.

Centerünk a 2019/20-as idényben már erősítette a Vasast, akkor egy Magyar Kupa-aranyéremmel lett gazdagabb a korornavírus-járvány miatt csonka szezonban, s most azzal a nem titkolt szándékkal tért vissza, hogy begyűjtse a vitrinjéből még hiányzó bajnoki elsőséget is.

Ennek első lépéseként a Kaposvár ellen kell bizonyítani: Vincent Lacombe vezetőedző együttesének magyar magja – Szedmák Réka, Godó Panna, Tóth-Bodovics Hanna, Rády Boglárka – épp Gyimes-Capet kivételével együtt maradt, a légiósállomány ugyanakkor teljesen kicserélődött. A KNRC Extraliga-rekordot jelentő hét idegenlégióst – három brazil mellett egy-egy franciát, hollandot és portugált – foglalkoztat, akik első tétmeccsükre készülnek Magyarországon. A somogyiak a felkészülési időszakban a MÁV Előrétől kétszer 3-1-re kikaptak, majd 3-2-re legyőzték a Békéscsabát, mielőtt ugyanilyen arányban alulmaradtak a Nyíregyházával szemben.

„Nagyon megújult a kaposvári csapat, de a magyar kulcsjátékosok megmaradtak, és őket már jól ismerjük mindannyian a válogatottból is. Ismerve Vincent Lacombe vezetőedzőt, biztos, hogy agresszíven fognak játszani, úgyhogy végig nagyon kell majd koncentrálnunk” – tekintett előre az összecsapásra Gyimes-Capet.

A Vasas Óbuda-KNRC mérkőzés szombaton 16.00-kor kezdődik a Folyondár utcában, 19 órától pedig Kőnig Gábor NB I-es együttese is rangadóval, az MTK Budapest elleni fővárosi derbivel kezdi a szezont.

Az extraligás mérkőzésre a helyszínen válthatók belépők 2500 (teljes árú) és 1500 forintos (kedvezményes) áron. Kapunyitás 15.00-kor, és egyelőre továbbra is CSAK KÉSZPÉNZES fizetésre van lehetőség.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató