Kikaptunk Békéscsabán

A hazaiak a remekül játszó Drpa vezérletével a BRSE három szettben nyert ellenünk.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő és veretlenül listavezető együttesünk vasárnap késő délután az alapszakasz-győzelemért lépett pályára Békéscsabán.

A két együttes novemberi, fővárosi mérkőzésén nagy csatában, 3-2-re nyertünk, mostanáig az volt az egyetlen pontvesztésünk az idényben.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőcsapatát Taylor Bannister, Olga Skrypak, Török Kata, Karolina Fricova, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimoa alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.

Hat labdamenet után Bannistert – aki védekezés közben összefutott a saját csapattársával – le kellett cserélni, a helyén Vezsenyi Adrienn folytatta. Sokat rontottunk, így hiába vezettünk, az egymás után négy labdamenetet nyerő BRSE fordított (8-6). Fricova ejtéseivel egyenlítettünk, de amikor a hazaiak hoztak pár extrát védekezésben, a mi térfelünkön pedig egyszerűbbnek látszó labdák is leestek, Athanasopoulos időt kért (15-12). Ötpontos hátrányban Fábián Fanny érkezett, de Drpával és Vasziljevával nem tudtunk mit kezdeni, ráadásul amikor a mi kezünkben voltak a labdák, akkor is sokat bizonytalankodtunk. Mindezek fényében nem volt meglepő, hogy a BRSE simán nyerte a nyitófelvonást, aminek végén Bannister vissza tudott jönni (25-17, 1-0).

A második szettre maradt Fábián, majd öt labdamenetet követően Török helyére Yuliya Boyko állt be. Egypontos előnyből pillanatok alatt hárompontos hátrányban voltunk, mert hiába védekeztünk többször is precízen, támadásainkat nem tudtuk befejezni (9-6). Szinte a semmiből fordítottunk (11-12), de ellépni nem tudtunk ellenfelünktől (15-15). Bannister, majd Fricova volt eredményes, de a Békéscsaba Molcsányi szenzációs védekezéseinek köszönhetően a meccs labdamenetét megnyerve egalizált (18-18). A véghajrában támadásban újra nem találtuk a jó megoldásokat (22-20), és mivel a hazaiak igen, megduplázták előnyüket (25-22, 2-0).

A harmadik felvonást Szalai Anna kezdte liberóként, kisvártatva pedig Papp helyén Kump Alíz folytatta. Rendkívül bizonytalanul röplabdáztunk, a hazaiak blokkvédekezése sokkal jobb volt, mint a mienk, de amikor Bannister kétszer egymás után beköszönt, mégis Tóthnak kellett időt kérnie (8-10). Drpa tarthatatlan volt, az addig jól teljesítő Fricova pedig egymás után többször is rontott, így plusz három helyett mínusz kettő lett a mi szempontunkból (13-11). A következő, hazaiak által megnyert labdamenet után Török és Skrypak állt vissza, 14-11 után azonban a hazaiak a segítségünkre siettek, így Kump jó nyitósorozatával visszavettük a vezetést (17-18). A hajrát hárompontos fórról kezdtük (18-21), de Bodnár hálóról lecsorgó szervája után máris egyre olvadt az előnyünk (20-21). Fordítottak, majd mérkőzéslabdához jutottak a hazaiak, és hiába volt lehetőségünk ennek hárítása után lezárni a szettet, végül a hazaiak megérdemelten győztek (27-25, 3-0).

Folytatás jövő pénteken 18 órakor az alapszakasz zárásán, Balatonfüreden a már biztos harmadikként záró Szent Benedek RA otthonában.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 13. FORDULÓ

3
Swietelsky-Békéscsaba
0
Vasas Óbuda
(17, 22, 25)

Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 1100 néző. Vezette: Mezőffy, Adler

BRSE: Vasziljeva 11, Bodnár 6, Drpa 26, Aktas 9, Pintér 8, Bagyinka 4. Csere: Molcsányi (liberó), Olinyik, Glemboczki. Vezetőedző: Tóth Gábor

Vasas: Skrypak 1, Fricova 11, Papp O. 2, Bannister 9, Török 7, Abdulazimova 8. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi, Fábián 3, Jámbor, Kump 2. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
A Békéscsaba jól játszott, jobban készen állt erre a meccsre, mint mi. A blokkvédekezésben hatalmas különbség volt a javukra, Drpát nem tudtuk megállítani, ez pedig döntőnek bizonyult. Remélem, mindenki számára jókor jött ez a pofon, keddtől még keményebben kell dolgoznunk, pénteken Balatonfüreden pedig újra megpróbáljuk megszerezni az alapszakasz-elsőséget. Az mindenképpen örülök, hogy Taylornak sérült meg komolyan, az pedig biztos, hogy ennél sokkal jobban kell játszanunk, ha az aranyérmekért akarunk harcolni.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató