Szettgyőzelem a BL-záráson

A továbbjutás nem sikerült, de hasznos tapasztalatokat szereztünk az elitsorozatban.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szerda este szezonbeli utolsó Bajnokok Ligája mérkőzésén Franciaországban, a Mulhouse otthonában lépett pályára a csoportkör hatodik fordulójában.

A két csapat januári, budapesti meccsén hiába vezettünk minden játszma végjátékában, négy szettben alulmaradtunk, így a CEV kupás folytatáshoz 3-0-s vagy 3-1-es sikerre volt szükségünk. A Mulhouse azon a három szetten kívül nem örülhetett részsikernek sem az elitsorozatban, de így is esélyesként, a Cannes elleni idegenbeli győzelemmel a háta mögött várta az összecsapást.

Az együtteseket kiváló hangulat és szinte erős háromnegyed ház, mintegy 2500 néző várta a Palais des Sports-ban.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőcsapatát ezúttal Török Kata, Karolina Fricova, Olga Skrypak, Taylor Bannister, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova alkotta, a liberó Juhár Dalma volt.

Az első szettben annak ellenére szoros volt az állás, hogy rengeteget rontottunk (7-7). Az első nyolc hazai pontból hatot mi ajándékoztunk a riválisnak, így Athanasopoulos kisvártatva időt kért (10-7). Nem sokkal később egyenlítettünk, de a hazaiak a belga Silke van Avermaet ponterős játékával magabiztos előnyt alakítottak ki (19-13). Athanasopoulos cserélt, de mivel a védekezésünk nem volt megfelelő, a hazaiak simán szerezték meg a vezetést (25-18, 1-0).

A második szettet Yuliya Boykóval kezdtük, és úgy tűnt, alakulóban van a játékunk, ugyanis vezettünk (2-5). Ennél messzebb nem engedett minket a Mulhouse, de hatékony támadójátékunkkal egy ideig tudtuk ellensúlyozni a bosszantó hibákat. Amikor a hazaiak egymás után három blokkpontot hoztak, Athanasopoulos időt kért (12-11), ezzel azt elérte, hogy tartsuk a lépést. A franciák szinte hiba nélkül röplabdáztak, támadásban hihetetlenül hatékonyak voltak, de amikor a csereként beállt Szalai Anna óriási mentése után Bannister bombázott az ellenfél térfelére, a Mulhouse-t edző Francois Salvagninak kellett időt kérnie (18-19). Két átjövő labdát sem tudtunk megölni, így ahelyett, hogy hárommal elhúztunk volna, egalizált a francia csapat. Az utolsó periódusban mindig nekünk kellett egyenlíteni, és bár ez 23-23-ig sikerült, a hazaiak eldöntötték a harmadik hely kérdését (25-23, 2-0).

A harmadik játszmát Fábián Fanny kezdte az indiszponált Skrypak helyett, és bár kezdetben nálunk volt az előny, a szintén változtató Mulhouse hamarosan fordítani tudott (8-5). Nem sokkal később egalizáltunk, Török három ászt is szervált, Bannister támadásban volt eredményes, és mivel a mezőnymunkánk feljavult, a hajrát mi várhattuk előnnyel (14-17). A végjátékban a hazai időkéréskor néggyel vezettünk (18-22), Jámbor jó nyitásai mellett kétszer is remekül mezőnyözött, így Boyko támadásával szépítettünk (21-25, 2-1).

A negyedik felvonásra meg tudott újulni a hazai csapat, amely hamar magához ragadta a kezdeményezést (7-3). Együttesünk az egész BL-sorozatban ekkor nyújtotta a leggyengébb teljesítményt, így tekintélyes különbség alakult ki a felek között (13-3). Athanasopoulos visszaküldte Skrypakot, majd szinte teljesen sort cserélt, így azok is szerezhettek BL-tapasztalatot, akiknek a szezon során kevesebb lehetőségük volt erre (25-17, 3-1).

Folytatás szombaton 17.00 órakor az Extraliga 12. fordulójában, amikor az MTK Budapest látogat a Folyondár utcába.

BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

3
Volley Mulhouse Alsace (francia)
1
Vasas Óbuda
(18, 23, -21, 17)

Mulhouse, Palais de Sports, 2500 néző. Vezette: Akdemir (török), Boulanger (belga)

Mulhouse: Rousseaux 14, Olinga Andela 8, Tchoudjang-Nana 10, Coneo 12, Van Avermaet 17, Mayer 3. Csere: Soldner, Casadei (liberók), Oliveira Souza 13, Schmit, A. Haak 1, Paradzik 3. Vezetőedző: Francois Salvigni

Vasas: Török 9, Papp O. 5, Bannister 23, Fricova 5, Abdulazimova 8, Skrypak 1. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi 4, Fábián, Boyko 8, Jámbor, Kump. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
A magas labdák elleni védekezésünk ma nem volt jó, idegesek voltunk, és már a meccs elején túl sok ingyenpontot adtunk az ellenfélnek. A második játszma végjátékában nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, hogy három ponttal meglépjünk, de a harmadikban így is kellő koncentráltsággal tudtuk nyomás alá helyezni az ellenfelet. A Mulhouse ma jobban teljesített, nekünk innentől kezdve az előttünk lévő két fontos feladatra, a Magyar Kupára és a bajnokságra kell koncentrálnunk. Igyekszünk a BL-ben tanultakat felhasználni.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató