Fél lábbal a kupaelődöntőben

Címvédő csapatunk rendkívül magabiztosan nyert a negyeddöntő első felvonásán az MTK Budapest otthonában.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombaton este a Magyar Kupa negyeddöntőjében az MTK Budapest otthonában lépett pályára.

A két együttes idénynyitó bajnokiján csak nagy csatában, 3-1-re tudtunk nyerni a városmajoriak budaörsi otthonában, a hazaiakat edző Leiszt Máté ezúttal azonban nem számíthatott sérült, válogatott kerettag feladójára, Berkó Lilire, akit a mindössze 17 éves Endrődi Hanna pótolt.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző kezdőjét Karolina Fricova, Török Kata, Taylor Bannister, Olga Skrypak, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova alkotta, liberóként Juhár Dalma játszott.

Az első felvonást mindkét együttes kevés hibával kezdte, de amikor a hazaiak második ászukat kapták, Leiszt időt kért (5-9). Továbbra is uraltuk a találkozót (8-14), és bár pontatlanságok a mi térfelünkön is becsúsztak, jó mezőnymunkánkra alapozva simán kerültünk előnybe (14-25, 0-1).

A második játszmára sem változott a mérkőzés képe, az MTK csak kereste önmagát (3-8), nálunk viszont támadásban Fricova, blokkmunkában pedig Abdulazimova nyújtott kiemelkedőt (7-16). Vezérletükkel újra tekintélyes különbség alakult ki a csapatok között, Athanasopoulos így a hajrában több cserejátékosát is pályára küldte (13-25, 0-2).

A harmadik szettre valamelyest rendezte sorait az MTK, de ez is csak arra volt elég, hogy ezúttal ne alakuljon ki bántóan nagy különbség (5-7, 10-13). Ekkor már több hosszú labdamenetet is láthatott a közönség, ezek közül az egyiket úgy nyertük meg, hogy Bannister a kispadot is letarolva tartotta levegőben a labdát. A hajrára fordulva a bosszantó nyitásrontások ellenére is megnyugtató lett az előnyünk (13-20), és végül simán nyertük meg az összecsapást (14-25, 0-3).

Folytatás jövő pénteken, a párharc Folyondár utcai visszavágóján 19.00-tól.

MAGYAR RUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

0
MTK Budapest
3
Vasas Óbuda
(-14, -13, -14)

Budaörs, 100 néző. Vezette: Ujházi, Szabó P.

MTK: Szabó L. 5, Briga 1, Asonja 11, Tatár 2, Costa 5, Endrődi. Csere: Divényi (liberó), Varga B., Tarr. Vezetőedző: Leiszt Máté

Vasas: Török 10, Papp O. 8, Bannister 8, Fricova 16, Abdulazimova 13, Skrypak 3. Csere: Juhár (liberó), Jámbor, Vezsenyi 2, Fábián, Kump. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Magabiztos győzelmet arattunk, a lányok a harmadik szett elejét leszámítva, amikor túl sok ki nem kényszerített hibát követtünk el, végig koncentráltan és profin játszottak. Jövő héten két szettre van szükségünk a továbbjutáshoz, hétfőtől arra, valamint az évzáró Bajnokok Ligája meccsünkre készülünk.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató