Veretlenül zártuk az őszt

Három játszmában kerekedtünk a Szent Benedek RA fölé az Extraliga hetedik fordulójában.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombat este az ősz utolsó bajnokiján az előző idényben bronzérmes Szent Benedek RA-t fogadta a Folyondár utcában.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző minden játékosára számíthatott, a kezdőcsapatot Yuliya Boyko, Karolina Fricova, Taylor Bannister, Fábián Fanny, Papp Orsolya és Ayshan Abdulazimova alkotta, liberóként Juhár Dalma játszott.

A túloldalon Dejan Desnicának a feladó Ana Grbac és az ütő Jovana Jankovic játékát is nélkülöznie kellett.

Jól kezdtünk, változatos támadójátékunknak nem találta ellenszerét, ezért gyorsan időt kért a rivális (8-3). Ezúttal is remekül nyitottunk, de három ki nem kényszerített hibánk után felzárkóztak a fürediek (11-9). Két ásszal ismét megnyugtatóvá tettük a különbséget (15-9), amit annak ellenére is meg tudtunk tartani a játékrész végéig, hogy védekezésben jó pár labdát elnéztünk (25-21, 1-0).

A második felvonás eleje szorosabban alakult, de Bannister támadásai után néggyel elhúztunk (8-4). Athanasopoulos kisvártatva cserélt, beküldte Olga Skrypakot és Török Katát is, mert a játékunk távol volt a tökéletestől (12-9). Új lendületre kaptunk, amit Desnica időkérése sem tudott megtörni (18-10), így összeségében simán dupláztuk meg előnyünket (25-16, 2-0).

A harmadik etapra maradt Török és Skrypak is, és bár kezdetben a SZBRA vezetett, viszonylag gyorsan fordítottunk (8-7). Nem ez a szett volt a szezon legszínvonalasabbja, mindkét együttes sok ki nem kényszerített hibát vétett, nekünk azonban volt egy Bannisterünk, aki ezúttal is megbízhatóan termelte a pontokat (16-13). A folytatásban még kétszer visszajöttek mínusz egyre vendégeink, de ennél több nem volt bennük ezen az estén: lányaink az újabb sikerrel veretlenül zárták az alapszakasz első körét és az élről várják a januári hét meccset (25-22, 3-0).

Folytatás szerdán 18.30-tól Olaszországban, a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán a tavasszal döntős Conegliano otthonában.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ

3
Vasas Óbuda
0
Szent Benedek RA
(21, 16, 22)

Folyondár utca, 180 néző. Vezette: Árpás, Szabó P.

Vasas: Boyko 8, Papp O. 9, Bannister 19, Fricova 9, Abdulazimova 4, Fábián 1. Csere: Juhár (liberó), Skrypak 2, Vezsenyi, Török 4, Kump, Jámbor. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

SZBRA: Vacsi 2, Herbin-Baker 6, Koleva 11, Nacsa-Pekárik 2, Bosnakova 5, Lekic 4. Csere: Balogh E., Fáth (liberók), Szerényi, Stijepic 7. Vezetőedző: Dejan Desnica

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Az első és a harmadik szettben rengeteget rontottunk, emiatt idegessé váltunk, ez pedig alaposan rányomta a bélyegét a játékunkra. Ettől függetlenül is 3-0-ra tudtunk nyerni, ami nyilván örömteli, de tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is. Örülök, hogy mindenki, aki ma lehetőséget kapott, meghálálta a bizalmat. Készülünk a szezon egyik legjobban várt meccsére, mert nem minden nap adatik meg, hogy a világ egyik legjobb csapatának csarnokában szerepelhetünk.
Giannis Athanasopoulos

Fotók: vasassc.hu, Fotós: Vasas Attila

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató