Veretlenül várhatjuk a Békéscsabát

Egy szett volt szoros az UTE otthonában, ahonnan sikerült elhoznunk mindhárom bajnoki pontot.

Bajnok, kupagyőztes, MEVZA-címvédő együttesünk szombat este az Újpest otthonában vendégszerepelt az Extraliga alapszakaszának 5. fordulójában.

Giannis Athanasopoulos nem számíthatott a Nyíregyháza ellen vállsérülést szenvedett Juhár Dalmára, aki csak a pálya végében foglalt helyet. Őt Stankovics Alinda pótolta. Ott volt ugyanakkor a jegyzőkönyvben az a Taylor Bannister, aki a hét nagy részében betegsége miatt nem edzett.

Görög trénerünk kezdőcsapatát ezúttal így Yuliya Boyko, Török Kata, Papp Orsolya, Ayshan Abdulazimova, Vezsenyi Adrienn és Olga Skrypak alkotta, liberóként Szalai Anna játszott.

Papp nyitósorozatának köszönhetően remekül kezdtünk, a hazaiakat edző Horváth Andrásnak gyorsan időt kellett kérnie (1-7). Intelmei hatására csapata játéka feljavult, mínusz kettőre zárkózott, de Abdulazimova ásza után ismét mondanivalója támadt az ellenfél trénerének (6-12). Jó szerváinkkal alaposan meggyűlt az újpestiek baja, tízpontos különbségnél Horváth kettőt cserélt, de mivel ezt követően is szinte hibátlanul játszottunk, simán söpörtük be a nyitószettet (16-25, 0-1).

A második felvonásban jobbik arcát mutatta az UTE, amely 11-11-ig tartotta a lépést csapatunkkal. Ezt követően Papp volt a főszereplő: előbb kiosztott két blokkot, majd jól szervált, így Vezsenyi és Abdulazimova támadása után néggyel megléptünk (12-16). Kisvártatva – a mérkőzés során először – Athanasopoulosnak kellett időt kérnie (16-17), a riválisnak egyenlítenie azonban nem sikerült, mert a meccs leghosszabb labdamenetét mi nyertük. Három szettlabdánkat hárította az Újpest, egyet nekünk is kellett, mielőtt Boyko lezárta az izgalmas játékrészt (25-27, 0-2).

A harmadik játszma eleje is szorosan alakult, de az újpestiek néhány technikai hibája után – hálóérintések, rossz feladás – öttel elhúztunk (8-13). Boyko vette hátára a csapatot, a hazaiak pedig továbbra is ingyenpontokkal segítettek bennünket, így hamarosan megnyugtatóvá vált az előnyünk (9-16). A hajráig nem változott a különbség, és mivel a hazaiak később sem tudtak megújulni, 85 perc alatt lezártuk a mérkőzést (20-25, 0-3).

Folytatás jövő péntek este 19 órától a Folyondár utcában a listavezető BRSE elleni rangadón.

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ

0
UTE
3
Vasas Óbuda
(-16, -25, -20)

UTE Röplabdacsarnok, 200 néző. Vezette: Soltész, Adler

UTE: Tarin 10, Ambrosio 3, Manninger 4, Hiruela 17, Kilyénfalvi 7, Goodwin 1. Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Boskó, Stojanovic, Sziládi. Vezetőedző: Horváth András

Vasas: Török K. 13, Papp O. 6, Vezsenyi 13, Boyko 11, Abdulazimova 12, Skrypak 5. Csere: Szalai A. (liberó), Bannister. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Meggyőző győzelmet arattunk annak ellenére is, hogy két helyen változtatnunk kellett a megszokott kezdőcsapaton. Anna és Adri is remekül megoldották a feladatukat, de a többieket is dicséret illeti, mert sokat segítettek nekik a stressz levetkőzésében. Van néhány dolog, amiben még javulnunk kell, de van egy hetünk felkészülni a Békéscsaba elleni rangadóra.
Giannis Athanasopoulos

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató