Indul a BL-kaland, a cél a főtábla!

Bajnokcsapatunk már Belgiumban várja a VDK Gent elleni Bajnokok Ligája-nyitómeccset.

Együttesünk számára magasan van a mérce, ugyanis az előző idényben Giannis Athanasopoulos vezetésével tripláztunk: a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mellett a Közép-európai Ligát is megnyertük. Utóbbi sorozatban ugyanakkor biztosan nem védjük meg címünket, mivel a klubvezetés úgy döntött, a Bajnokok Ligájára koncentrál a mostani idényben, így nem vállaltuk az indulást a regionális megméretésben.

„Nemcsak meccsszámban, de a megnövekedett költségek miatt anyagilag is nagy terhet jelentett volna a négyfrontos szereplés, ezért hoztuk meg azt a döntést, hogy a KEL-t alárendeljük Bajnokok Ligájának. Egyértelmű célként tűztük ki, hogy 2019 után újra szerepelhessünk Európa legjobb húsz együttese között” – mondta Sarlós Márton, a csapatot működtető Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője.

A sportvezető hozzátette: a három évvel ezelőttinél nehezebb út vezet az elitmezőnybe, ugyanis már az első körös ellenfél, a belga bajnok VDK Gent is komoly játékerőt képvisel, legjobbjuk, a center Marlies Janssens az elmúlt hetekben a válogatottal a világbajnokságon szerepelt.

„Egyelőre csak a belgák elleni találkozókra koncentrálunk, nem tekintünk előrébb. A felkészülésünk jól sikerült, szeretnénk megismételni a 2019-es bravúrt” – tette hozzá Sarlós Márton.

Együttesünk válogatott ütője, Török Kata azon három röplabdázó egyike – Juhár Dalma és Ayshan Abdulazimova a másik kettő -, aki már a 2019-es, főtáblára jutott Vasasban is ott volt. A 24 éves játékos elmondta, a szombati, utolsó felkészülési mérkőzésen „jókor jött pofont” kaptunk a román Lugoj együttesétől, de ezt leszámítva is motiváltan várják a BL-t.

„Mindenkinek, így nekem is óriási élmény volt a legutóbbi BL-szereplésünk, így nem is vághatunk neki más céllal a sorozatnak, mint hogy szeretnénk ismét a világ legjobbjai ellen játszani. Bár teljes csapattal a válogatott program miatt viszonylag keveset tudtunk készülni, az együttes magja együtt maradt, így bizakodva várjuk szerdai találkozót” – fogalmazott Török.

A BL-selejtezőben nyolc csapat indul, a mieink a belga bajnok Gent ellen lépnek pályára az oda-visszavágós első fordulóban. Továbbjutás esetén a spanyol Tenerife La Laguna és a bosnyák Bimal-Jedintsovo Brcko párharcának továbbjutója vár ránk, a második kör győztesei pedig feljutnak a húszcsapatos főtáblára.

Amennyiben a második selejtezőkörben alulmaradunk, a harmadik körben újabb esélyt kapunk a főtáblás szereplés kivívására egy, a másik ágon szereplő rivális ellen.

Ha két selejtezőkörből bejutunk a csoportkörbe, akkor az A jelű négyesbe kerülünk a tavasszal ezüstérmes olasz Conegliano, a lengyel Rzeszów és a francia Mulhouse társaságába. Amennyiben a kvalifikáció harmadik körében is játszanunk kell, akkor az ottani továbbjutás esetén a D csoportba kerülünk, ahol a török Fenerbahce, a lengyel Lódz és a német Stuttgart vár majd ránk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató