Tornagyőzelem Santorinin

Csapatunk remek teljesítménnyel, három győzelemmel zárta görögországi felkészülési tornáját.

A 2022-es santorini Nomikia torna első játéknapján a ciprusi bajnoki- és kupaezüstérmes Olympiada Neapolisszal találkoztunk. A balatonfüredi hétvégéhez képest fontos változás volt, hogy ezúttal már Giannis Athanasopoulos irányította együttesünket, amelynek kezdőjét Fábián Fannyn kívül a tavalyi bajnoki döntőn játszó együttes alkotta – a feladó Olga Skrypak volt.
Az első játszmában végig hatékonyan támadtunk és kiválóan nyitottunk, így annak ellenére is tükörsimán szereztük meg a vezetést, hogy a fogadásaink nem voltak tökéletesek, Athanasopoulos pedig a hajrában több helyen is változtatott.
A második szettre érkezett Karolina Fricova és Kump Alíz, de az új felállásban is sokáig jobban teljesítettünk riválisunknál. A ciprusiak baja továbbra is alaposan meggyűlt a nyitásainkkal, de javuló támadási hatékonyságuknak köszönhetően a végjáték előtt négy pontra visszazárkóztak, ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat.
A harmadik felvonásban egy újabb felállást próbáltunk ki, légiósaink közül ekkor Fricova és Taylor Bannister volt a pályán. Ellenfelünk teljesítménye blokkban és védekezésben alaposan feljavult, és a játékrész derekáig tartották is a lépést csapatunkkal. Ekkor egy hosszú labdamenetet megnyertünk, majd blokkban jött az extra, így végül három szettben lezártuk 75 perces összecsapást.

 

A második játéknapon a görög bajnokság előző idényének kilencedik helyezettjével, az AO Markopoulou együttesével találkoztunk. Giannis Athanasopoulos vezetőedző a szélen Yuliya Boyko helyett ezúttal Karolina Fricovának szavazott bizalmat.
Jól kezdtünk, de ellenfelünk három hatalmas blokkal hamar éreztette, hogy nem számíthatunk könnyű összecsapásra. A nyitásunk mellett nekünk is remek volt a sáncmunkák, szinte minden görög támadást megszűrtünk, és mivel jó mezőnyvédekezés is társult ehhez, viszonylag izgalommentesen szereztünk vezetést.
A második játszmára jött Boyko, agresszív nyitásainkkal pedig továbbra sem tudott igazán mit kezdeni ellenfelünk. Olga Skrypak kiválóan osztogatott, minden támadónk kivette a részét a pontgyártásból, így újfent könnyedén nyertük meg a felvonást még úgy is, hogy edzőnk a végére sort cserélt.
A harmadik szettet „BL-felállással” kezdtük, de a játékunk minősége ettől sem romlott. Továbbra is minden elemben ellenfelünk fölé nőttünk, akik bár időnként bemutattak egy-két szép megoldást, nem tudták felvenni a versenyt remekül teljesítő csapatunkkal. Athanasopoulos a felvonás második felére beküldte szinte minden magyar röplabdázóját, de így is 75 perc alatt győztünk.

 

A harmadik játéknapon a házigazda, előző idényben hetedik AO Thiras együttesével játszottunk az aranyéremért. Giannis Athanasopoulos vezetőedző a szélen Yuliya Boyko mellett Karolina Fricovának szavazott bizalmat.
A hazaiak pontatlanul, mi sorozatban öt szerzett ponttal kezdtünk, és bár ezt követően a házigazda tartotta a lépést együttesünkkel, precízen és gyorsan röplabdázva megszereztük a vezetést.
A második szettre Török Kata érkezett Boyko helyére, együttesünk pedig még a korábbinál is jobb teljesítményt nyújtott: Skrypak ezúttal is remekül osztogatott, ütőink pedig kiválóan éltek a lehetőséggel, és közönségszórakoztató játékkal, nagy különbséggel nyerték meg ezt a felvonást úgy is, hogy edzőnk mindenkinek játéklehetőséget adott.
A harmadik etapra újra megkavarta a kártyákat Athanasopoulos, de csapatunk teljesítményén ez sokáig nem látszott meg, 18-7-re is vezettünk. Ekkor azonban érthetetlenül szétestünk, a hazaiak 22-22-nél egyenlítettek, de végül le tudtuk zárni a 78 perces összecsapást, ezzel pedig a tornát is megnyertük.

„Elégedett vagyok a tornagyőzelemmel, jól funkcionáltunk csapatként, boldog vagyok, hogy végig koncentráltan játszottunk. Az utolsó szettben voltak nehézségeink, de ezeken úrrá tudtunk lenni, és lezártuk az összecsapást. Nagyon kellett ez a nehéz játszma is, mert lesz még részünk ilyenben. Ezúton szeretném megköszönni Kikinek, a stábnak és a lányoknak az eddigi munkát, mert annak köszönhetően tudtunk ilyen színvonalon játszani, hogy ők a távollétemben is megcsinálták, amit kellett” – értékelt a torna után Giannos Athanasopoulos vezetőedző.

 

Csapatunk még egy, zárt kapus edzőmérkőzést játszik a szezonnyitó, belgiumi, október 19-i Bajnokok Ligája selejtező előtt.
————————————————————————————-
NOMIKIA 2022, 1. NAP
Vasas Óbuda-Olympiada Neapolis (ciprusi) 3-0 (8, 16, 16)
Vasas: Török 12, Papp O. 6, Bannister 7, Boyko 5, Abdulazimova 7, Skrypak 2. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Vezsenyi 1, Jámbor, Kump 2, Fricova 12, Fábián 1. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Olympiada: Hudima 10, Raila 6, Mantriszkaja 9, Konstantinou 4, Drozd 2, Leonidou 1. Csere: Kouta, Christoforou (liberók), Doncsuk, Manitarou, Martinez 2. Vezetőedző: Giannis Nikolakis

NOMIKIA 2022, 2. NAP
Vasas Óbuda-AO Markopoulou (görög) 3-0 (14, 15, 9)
Vasas: Török 5, Papp O. 8, Bannister 12, Fricova 10, Abdulazimova 6, Skrypak 6. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Boyko 6, Kump 1, Jámbor 1, Fábián, Vezsenyi 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Markopoulou: Smith 2, Fitterer 3, Nagels 1, Kaladaridou 4, Allagianni 2, Fitzmorris 10. Csere: Goula (liberó), Evangeliou 1, Dikaioulia, Spanaki 3, Vaiopoulou, Kotsara 1. Vezetőedző: Pasqualino Giangrossi

NOMIKIA 2022, 3. NAP
Vasas Óbuda-AO Thiras (görög) 3-0 (18, 11, 24)
Vasas: Fricova 2, Papp O. 9, Bannister 15, Boyko 9, Abdulazimova 7, Skrypak 6. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Török 6, Kump, Jámbor, Vezsenyi 2, Fábián. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
Thiras: Kecman 8, Kalapoda 5, Zioga 11, Langegger 9, Kiotsiouki 4, Bozic 1. Csere: Belia, Karampasi (liberók), Adamapoulou 1, Faki , Tsochatzi. Vezetőedző: Vladimir Vasovic

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató