A cseh bajnokság legjobbjával lett teljes a keretünk

A szlovák Karolína Fričová együttesünk utolsó nyári szerzeménye.

A 22 éves, válogatott ütőjátékos az elmúlt három szezonban Csehországban, a VK Prostějov együttesében játszott. Első, befejezetlen idényében a kupában negyedikek lettek, a következő szezonban pedig – bár a Challenge Kupában negyeddöntőig jutottak – a Cseh Kupában is a legjobb nyolc jelentette a végállomást, a bajnokságban pedig mindössze a hetedik helyen zártak.

Karolina első évében a bajnokság 17. legjobb pontszerzője volt, második szezonjában egy helyet előre lépett a listán.

Az igazán nagy áttörést aztán a legutóbbi idény hozta el pályafutásában: ugyan a kupában ezúttal sem jutottak elődöntőbe, a bajnokság végére – köszönhetően Fricova nagyszerű teljesítményének is – nagyszerűen összeállt az együttes, amely ötödik kiemeltként egészen a bajnoki címig menetelt! Új játékosunk a liga legjobb pontszerzője volt, szettenkénti átlagban harmadik helyen zárt, az idény végén pedig amellett, hogy bekerült a liga álomcsapatába, kiérdemelte a legértékesebb játékosnak járó MVP-díjat is!

„Nem vagyok az a típus, aki a saját teljesítményét helyezi előtérbe, a sikerünk kulcsa a nagyszerű csapatszellemünk volt. A pályán és azon kívül is együtt voltunk, minden mérkőzésen, minden pillanatban számíthattunk egymásra” – nyilatkozta honlapunknak Karolina.

A szlovák játékos hatéves korában kezdett el röplabdázni, de mint azt elmondta, kezdetben inkább a labdával próbált megismerkedni, mintsem maga a sportág érdekelte.

„Később egy edzőként dolgozó családi barátunk mondta, hogy csatlakozzak a csapatához. A szlovákiai évek után szerződtem Csehországba, ami kezdetben nagyon nehéz volt, mivel a röplabdás karrierem mellett iskolába is jártam Brnóba. Egyedül voltam, ráadásul a két dolgot nem volt könnyű összeegyeztetni, de azt vallom, hogy semmi nem lehetetlen, így a bajnoki címet követően le is diplomáztam” – fogalmazott Karolina, aki az utánpótlás-válogatottakban is biztos csapattag volt.

Kiemelte, az iskola mellett sok új barátra is szert tett Prostejovban, ráadásul a klubnál dolgozókkal is jó volt a viszonya, így az elmúlt években nem merült fel benne, hogy váltania kéne.

„Mielőtt aláírtam a Vasashoz, természetesen kikértem Zelo véleményét is, hiszen ő elég sok időt töltött itt. Sok szép dolgot mesélt, ez, valamint a Giannisszal való közös munka lehetősége volt a két fő ok, amiért Budapestre igazoltam. A vezetőedzőről nagyon sokat meséltek a cseh csapattársaim, tapasztalt és nagyszerű szakember, biztos vagyok abban, hogy sokat fogok tudni tanulni tőle, abban pedig csak bízhatok, hogy én is meg fogok tudni felelni az ő elvárásainak” – nyilatkozott Karolina.

Hozzátette, nagyon várja a következő szezont és azt, hogy megmérethesse magát a Bajnokok Ligájában is – egykori klubja bár bajnok lett, nem vállalta az indulást – az pedig rendkívül meglepte, hogy néhány Vasas-szurkoló a szlovák-cseh Európa-liga-mérkőzésen ajándékkal lepte meg őt is, nem csak egykori játékosunkat, Maria Zernovicot.

„A pályán általában próbálok nyugalmat sugározni, de majd meglátjuk, hogy a Vasasban mi lesz a pontos szerepköröm. Várom, hogy megismerjem a lányokat, bízom abban, hogy a szurkolók elvárásainak is meg tudok majd felelni” – zárta Karolina, aki szabadidejében nagyon szeret utazni, amikor pedig erre nincs lehetősége, leginkább a családjával és a barátaival tölti az idejét.

Új játékosunk a tervek szerint az Európa-bajnoki selejtezők után, szeptemberben csatlakozik együttesünkhöz.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató