A leghűségesebbek továbbra is piros-kékben

Török Kata hetedik, Juhár Dalma hatodik felnőtt szezonjára készül a Vasas Óbudánál.

A történelmi sikert hozó idényt követően zajlik a következő szezon csapatának kialakítása. A Vasas mindig is törekedett arra, hogy minőségi külföldi játékosok szerződtetése mellett megőrizze saját értékeit, illetve lehetőséget adjon a tehetséges utánpótlás-játékosainak. A második kategóriába tartozik a saját nevelésű Juhár Dalma, valamint az együttest 2016 ősze óta erősítő Török Kata, akik a következő szezonban is klubunk színeiben röplabdáznak majd.

„Nagyon különleges volt az idei szezon, nemcsak amiatt, hogy mindent meg tudtunk nyerni, hanem azért is, mert egy szinte teljesen új csapattal és stábbal sikerült mindez. Giannis felfogása teljesen eltér az eddigi edzőimétől, minden a másik iránti tiszteleten alapszik. Az eleje nem volt könnyű, szokatlan volt, hogy egész edzésen hangosnak kellett lennünk, állandóan kommunikálnunk kellett, de ezek együtt az idény végére nagybetűs csapattá kovácsoltak bennünket. Keveseknek adatik meg egy ennyire sikeres szezon, büszke vagyok, hogy együtt értük ezt el” – emlékezett vissza az idényre Juhár Dalma.

Saját nevelésű liberónk kiemelte, nagyon nehéz szezonon van túl, mert bár kiválóan kezdett, pályafutása során először – és reményei szerint utoljára – Achilles-ín-gyulladása miatt közel két hónapot kellett kihagynia.

„Főleg mentálisan volt megterhelő ez az időszak, tehetetlennek éreztem magam és azt sem tudtam, mikor térhetek vissza. A stáb és a lányok végig támogattak, még úgy is, hogy a klubnak igazolnia kellett egy tapasztalt liberót, mert Alindának – hiába dolgozott remekül az egész szezonban – még nem volt meg az Extraligához kellő rutinja. Yurika ittléte azonban még nagyobb motivációval töltött el, mert tudtam, hogy kétszáz százalékot kell nyújtanom, hogy a mérkőzéseken a pályán segíthessem a csapatot” – mondta Juhár.

A liberó a következő szezonra előre tekintve kijelentette, az, hogy a Bajnokok Ligájában – remélhetőleg – ismét a világ legjobbjaival találkozhatnak, már most izgatottá teszi. Hozzátette, az európai elitliga mellett idehaza is kőkemény idény vár rájuk, hiszen minden csapat őket akarja majd legyőzni.

„Ha ugyanilyen mentalitással, csapategységgel fogunk edzeni és játszani, akkor azt gondolom, képesek leszünk megfelelni a megnövekedett elvárásoknak” – zártra Juhár Dalma.

Török Kata csatlakozott klubtársához abban, hogy ennél szebb szezont nem tudott volna elképzelni, főleg, hogy új edzőkkel és szinte kicserélődött csapattal vágtak neki az idénynek.

„Boldog és hálás vagyok, hogy ennek a részese lehettem, a történtek után pedig boldogan maradok, főleg, hogy újra BL-t szerepelhetünk. Szeretnénk felkerülni a főtáblára és ott majd megmutatni, hogy nem véletlenül játszunk ott már a második alkalommal. A hazai sorozatokban magasra tettük idén a lécet, így nagy kihívás lesz, hogy sikerüljön megismételni a legutóbbi teljesítményt, de hiszek abban, hogy Giannisszal a padon, ezekkel a csapattársakkal a pályán semmi sem lehetetlen. Szeretném külön megköszönni a szurkolóknak is a szeretetet és a biztatást, remélem, sok BL-meccsre is elkísérnek minket és újra lesz okunk a közös örömre” – mondta honlapunknak válogatott négyes ütőnk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató