Ezúttal 1-2-ről összejött a fordítás a Békéscsaba elleni fináléban, így két meccs után döntetlenre áll a párharc.
Csapatunk vasárnap este az Extraliga döntőjének második mérkőzésén az alapszakaszelső Swietelsky-Békéscsaba látogatott a Folyondár utcába.
A csütörtöki első találkozón a harmadik szett végén ugyan három meccslabdát hárítottunk, végül a BRSE örülhetett, amely így 1-0-ra vezetett az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.
Együttesünkben Takács Dorotit ezúttal is Jámbor Cecília pótolta, míg a beteg Vezsenyi Adrienn helyén Stankovics Alinda volt jegyzőkönyvbe, ám fiatal liberónk vállsérülése miatt nem melegített.
Giannis Athanasopoulos vezetőedző változtatott a kezdőjén, amelyben ezúttal Fábián Fanny, Taylor Bannister, Török Kata, Yuliya Boyko, Ayshan Abdulazimova és Papp Orsolya kapott helyet, a liberó Bamba Yurika volt.
Abdulazimova ászával volt először kétpontos különbség a felek között (5-3), majd amikor Bannister ejtése lecsorgott a csabai blokk mögé, Tóth Gábor, a vendégek mestere időt kért (9-5). Csapata hamarosan fordított (10-11), de tanítványai két egymást követő hibával könnyen odaadták előnyüket. Bannister ezúttal is jól játszott, de ezúttal társakra is lelt, így Tóth nemsokára újra magához rendelte övéit (16-12), az első meccsen remekül teljesítő szerb Sara Klisura ennek ellenére azonnal ászt kapott. Plusz ötről plusz három lett csak egy jó csabai blokk után, Athanasopoulos játékmegszakítása ellenére pedig rontottunk is egyet (20-18). Boyko előbb jól támadott, majd két, összemenyőzött próbálkozását megbüntették a vendégek, akik így egalizáltak (22-22). Két szettlabdánkat elrontottuk, de Boyko blokkoutjával hárítottuk a csabaiakét, majd a meccs labdamenetének megnyerése után – Bannister a palánkokat is felrúgva mentett meg egy labdát – Boyko ászával lezártuk a szettet (27-25, 1-0).
A második szettet precíz nyitásokkal és jó mezőnyvédekezéssel kezdtük, a csabaiaknál ugyanakkor sok volt a hiba (7-3). Tóth Bagyinka Fannit küldte be irányítani, majd bedobta az első szettben is bevetett finn Salla Karhut is, mert együttese nyitásfogadása akadozott. A BRSE edzője 10-3-nál már a második időkérési lehetőségét használta el, tanítványai pedig egymás után szerzett három ponttal „megérkeztek” a játékrészbe (11-6). Ezt követően felváltva estek a pontok, de 17-10-nél, Papp támadását követően úgy tűnt, megnyugodhatunk. Örömünk nem tartott sokáig, görög edzőnk időkérése ellenére mínusz egyre zárkózott a BRSE (17-16), így érkezett Király-Tálas Zsuzsanna feladni. Egyenlítettek a viharsarkiak, jött Mária Zernovic is, de semmiből nem tudtunk pontot szerezni (17-19). A hajrában tartotta előnyét a vendégcsapat, így kiegyenlített (22-25, 1-1).
A csabaiak védekezése alaposan feljavult, Bagyinka pedig jól szervezte a támadásaikat, így Athanasopoulosnak hamar időt kellett kérnie (1-5). Bannister helyére Zernovic jött átlóposzta, de centereink voltak azok, akik riadót fújtak és 3-9 után 9-10-nél már csak egy volt a hátrányunk. Blokkteljesítményben vendégeink sokkal jobbak voltak, és mivel a Drpa-Klisura tengely támadásban ezúttal is jól működött, edzőnk újra magához hívta övéit (11-15). Továbbra is becsülettel küzdöttünk, de a BRSE nem hagyott levegőt lányainknak, szinte minden labdamenetben kiszorított helyzetből kellett támadnunk, amire csak elvétve találtunk megoldást (14-19). Hosszú, fáradtságos munkával a hajrában egyenlítettünk, majd Karhu hosszúra szálló ütésével szettlabdáig is eljutottunk, de Klisura előbb hárította azt, majd gyakorlatilag egymaga megnyerte a szettet a vendégeknek (26-28, 1-2).
A negyedik játszmára maradt Király-Tálas, de visszajött Bannister, és bár gyorsan elhúztunk három ponttal (6-3), pár perccel később újra mi futhattunk az eredmény után (7-9). Ezúttal Boyko vette hátára csapatunkat (13-10), Tóth visszahozta Kornyienkót, majd másodszor is időt kért, de lányai rengeteg ki nem kényszerített hibájuk miatt folyamatosan távolodtak tőlünk (17-10). A pályát eltalálni képtelen BRSE-ben Molcsányi Rita is pihenőt kapott a hajrában, amely az izgalommentes egyenltésünket hozta (25-13, 2-2).
Az újabb rövidítés elejébe a Békéscsaba aludt bele, Tóth ötpontos hátrányban már másodszor kért időt. Belehibáztunk két akciónkba is, így a térfélcserénél már kevésbé volt megnyugtató az előnyünk (8-5). A legjobbkor szereztünk két blokkpontot, Király-Tálas ásza után pedig kezdhettünk hihetni az egyenlítésben (12-7). Ez végül sikerült is, így meccsnullal utazhatunk a harmadik találkozóra (15-8, 3-2).
Folytatás szerdán 18.00-tól Békéscsabán.
EXTRALIGA, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Folyondár utca, 500 néző. Vezette: Jámbor, Kiss Z.
Vasas: Török 16, Papp O. 8, Bannister 19, Boyko 14, Abdulazimova 16, Fábián. Csere: Bamba (liberó), Király-Tálas 4, Zernovic 3. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
BRSE: Kornyienko 1, Klisura 18, Pekárik 13, Drpa 24, Glemboczki 4, Bodnár 6. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Szatmári, Karhu 7, Bagyinka 1. Vezetőedző: Tóth Gábor