A csapatmunka diadala

Kiemlkedő teljesítmény nélkül, de a találkozó nagy részében kevés hibával és jól játszva nyertünk a Kaposvár ellen az Extraligában.

Együttesünk szombaton az Extraliga 9. fordulójában az 1.MCM-Diamant Kaposvár együttesét látta vendégükl a Folyondár utcában.

Giannis Athanasopoulos minden játékosára számíthatott, a 15 fős keretből ezúttal Stankovics Alinda szurkolt a lelátóról a társainak.

A két csapat eddig háromszor csapott össze a mostani idényben: a bajnokságban Kaposváron 3-2-re győztünk, a Magyar Kupában előbb 3-1-es, majd 3-2-es sikert arattunk.

Giannis Athanasopoulos kezdőcsapatában Vezsenyi Adrienn, Király-Táláas Zsuzsanna, Yuliya Boyko, Török Kata, Kalicanin Sanja és Ayshan Abdulazimova kapott helyet, a Juhár Dalma volt.

Jól kezdtek a vendégek, Nikolina Basnakova hatékony játékának köszönhetően három ponttal vezettek, amikor Taylor Bannistert vitte be Athanasopoulos (8-11). Pár labdamenettel később jött a visszacsere, Török támadásával pedig egyenlítettünk (12-12). Vezsenyi ászával átvettük a vezetést, a vendégeket edző Vincent Lacombe pedig hamarosan jelzett (16-14). Csapata sok technikai hibát vétett, így néggyel elhúztunk, de Matic jó sánca után nekünk kellett időt kérni (18-17). Ki nem kényszerített hibánkkal egalizált a Diamant, de a következő három labdamenet a miénk lett, így Lacombe ismét időt kért (22-19). Ezt a hátrányt nem tudták ledolgozni a vendégek, így Abdulazimova sáncával mi jutottunk előnyhöz (25-22, 1-0).

Vezsenyi jó támadása majd ászértékű nyitása vezette fel a második etapot, és bár a támadási hatékonyságunk nem volt túl jó, ponterős blokkteljesítményünkkel és az ellenfél hibáival mi vezettünk (7-3). Érkezett is Lacombe időkérése, de Török úgy tűnt, megtalálta ütőformáját, támadásaival pedig folyamatosan növeltük előnyünket (14-6). Vezsenyi is egyre jobban játszott, tízpontos fórnál pedig Athanasopoulos Török helyére beküldte Mária Zernovicot. Sorozatban öt pontot szerzett a Kaposvár (17-12), a görög tréner játékmegszakítását követően azonban elforogtunk, a nyitásra pedig Török visszajött. A hajrára Papp Orsolya is játéklehetőséget kapott, de Boyko volt az, akinek pontjaival ismét megnyugtatóvá tettük a különbséget, így hamarosan le is tudtuk zárni a játékrészt (25-16, 2-0).

A harmadik szettre visszatértek a kezdőink, Lacombe pedig szinte azonnal időt kért (4-1), együttese oedig rendezte védekezését és kiegyenlített (6-6). Király-Tálast Fábián Fanny váltotta, de mivel két ászt kaptunk egymás után, fordítottak a somogyiak (9-10). Athanasopoulos időkérése ellenére a következő négy labdamenet is a kaposváriaké lett, noha közben Király-Tálas is visszaállt. Zernovic ezúttal Boyko helyére jött be (9-14), és annak ellenére is közelebb tudtunk zárkózni, hogy rengeteget hibáztunk (14-16). Amikor ismét négypontosra nőtt a hátrányunk, edzőnk időt kért (15-19), majd Takács Dorotit is bevetette. Egy rossz kaposvári támadás után Lacombe rendelte magához övéit (17-20), de Abdulazimova sáncával és ászával belátható közelségbe kerültünk (20-21). Zernovic blokkjával egalizáltunk, Kalicanin lehúzott átjövőjével pedig már mi vezettünk (23-22). Ezt követően csak csapatunk szerzett pontot, így három szettben diadalmaskodtunk (25-22, 3-0).

Folytatás szerdán este hatkor egy igen fontos mérkőzésen Békéscsabán, a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, ahova 3-0-s előny birtokában utazhatunk.

————————————————–

EXTRALIGA, 9. FORDULÓ
Vasas Óbuda – 1.MCM-Diamant Kaposvár 3-0 (22, 16, 22)
Folyondár utca, 170 néző. Vezette: Adler, Halász E.

Vasas: Boyko 7, Kalicanin 6, Vezsenyi 7, Török 9, Abdulazimova 13, Király-Tálas 4. Csere: Juhár (liberó), Bannister 1, Kump, Zernovic 1, Papp O., Fábián, Takács D. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

Kaposvár: Szedmák 8, Lemmens 5, Grbac 2, Bosnakova 8, Wirth, Matic 12. Csere: Szpin (liberó), Budai, Hegyi. Vezetőedző: Vincent Lacombe

EDZŐI ÉRTÉKELÉS 

Giannis Athanasopoulos: – Adri, akinek az utolsó pillanatban kellett beugrania a mérkőzésbe, nagyszerűen játszott, de az egész csapatot ki lehet emelni, mert mindenki beletette a magáét a közösbe. Főleg az utolsó szett miatt illeti dicséret a lányokat, mert hátrányból felállva tudtak fordítani. Ma mi voltunk a jobb csapat, de ugyanerre a harcosságra szükségünk lesz szerdán is, amikor nagyon fontos mérkőzést játszunk Békéscsabán.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató