Három pont Újpestről

Két sima és két szoros szett után győzelmet ünnepelhettünk az UTE vendégeként.

Csapatunk szombat este az Újpest vendége volt az Extraliga hatodik fordulójában. A lila-fehérek ellen az elmúlt szezonokban többször is ádáz csatát vívtunk, Horváth András – illetve korábban Kántor Sándor – együttesével, amelynek játéka és csarnoka egyáltalán nem feküdt nekünk.

Giannis Athanasopoulos vezetőedző csapatából Juhár Dalma továbbra is hiányzott, míg Török Kata – aki bokasérülése után pénteken már teljes értékű edzésmunkát végzett – ezúttal is liberó volt.

A görög szakember kezdőjét Király-Tálas Zsuzsanna, Mária Zernovic, Yuliya Boyko, Kalicanin Sanja, Ayshan Abdulazimova és Alexandra Malloy alkotta, liberóposzton Török és Stankovics Alinda váltotta egymást.

Koncentrált játékkal kezdtünk, és bár csak minden harmadik támadásunkat fejeztük be ponttal, az UTE próbálkozásait kiválóan semlegesítettük (4-8). Pár hibánkat kihasználva az Újpest felzárkózott (9-10), de Zernovic és Boyko támadásaival egyenlíteni ennél nem engedtük közelebb riválisunkat, sőt 13-19-nél Horváth András, a lila-fehérek mestere másodszor is időt kért. A hajrában Athanasopoulos néhány cserejátékosának is lehetőséget adhatott, így is simán kerültünk előnybe (15-25, 0-1).

A második játszma második labdamenetében egy rossz leérkezést követően Alexandra Malloy maradt lent bokáját fájlalva, helyén Vezsenyi Adrienn folytatta, aki két ásszal mutatkozott be a hazaiaknak (1-6). Az történt a pályán, amit mi akartunk, a negyedik kerültiek csak pillanatokra tudtak fejtörést okozni játékosainknak (5-12). Nyolcpontos előnynél Fábián Fanny váltotta Király-Tálast, de nem rajta múlt, hogy a magukat összeszedő újpestiek belátható távolságra zárkóztak (14-18). A hajrára fordulva időt kértünk, mert az UTE sok labdánkat kivédekezte és abból egyre hatékonyabban támadott vissza (18-21). A következő labdamenet után visszajött Király-Tálas, de a hazaiak a csereként beállt Manninger Luca remek szerváival 14-21-ről előbb kiegyenlítettek, majd átvették a vezetést (23-21) és némileg váratlanul elvitték a szettet (25-22, 1-1).

A harmadik felvonásra lendületben maradt az UTE, amellyel elhitettük, hogy lehet keresnivalója (6-1). Több hosszú labdamenet megnyerésével úgy tűnt, összekaptuk magunkat (6-6), Zernovic ászát követően pedig már mi vezettünk hárommal (7-10). Rendeztük a sorokat, de az Újpest is jobban játszott, mint az első játékrészben, így szorosan alakult az állás (16-17). Nálunk Boyko, Zernovic és Abdulazimova, odaát Szabó Lili és Gyimes Zsófia szállította a pontokat, a hajrá pedig Athanasopoulos idpkérése után egyenlőről indult (21-21). Boyko, majd Kalicanin blokkolta Manningert, Király-Tálas ászt nyitott, ezzel pedig eldöntöttük a játékrészt (21-25, 1-2).

A negyedik etapot mi kezdtük jobban, Boyko támadásai után Horváth rendelte magához játékosait (3-6). Úgy tűnt, vendéglátónk elfáradt, elsősorban támadásban voltak képtelenek a korábban látott teljesítményüket hozni, a mieink több jó blokkot is kiosztottak (7-13). A játszma második fele már vasasos örömjátékot hozott, így ha nem is könnyen, de három ponttal távozhattunk Újpestről (12-25, 1-3).

Folytatás szerdán, amikor a CEV Kupa első körének visszavágóján lépünk pályára Nagyszeben városában, az Alba Blaj ideiglenes otthonában.

—————————————————————————————————–

Extraliga, 6. forduló
UTE – Vasas Óbuda 1-3 (-15, 22, -21, -12)
UTE röplabdacsarnok, 150
néző. Vezette: Kiss Z., Szabó Zs.

UTE: Morozo 2, Petőváry 4, Szabó L. 18, Gyimes 12, Bagyinka 2, Krasteva 1. Csere: Dömsödi (liberó), Kis D. 7, Manninger 12, Durst, Rádosi. Vezetőedző: Horváth András

Vasas: Boyko 16, Kalicanin 9, Malloy 2, Zernovic 14, Abdulazimova 16, Király-Tálas 7. Csere: Török, Stankovics (liberók), Takács D., Kump 1, Vezsenyi 9, Fábián 1, Papp O. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Horváth András: – Dávid néha legyőzi Góliátot, de ehhez nagyon sok munkára és néha szerencsére is szüksége van. Az elmúlt héten elmondtuk, mennyit számít egy-egy részsiker a mi életünkben, de mi, a stáb és a lányok tudjuk csak igazán, hogy mennyit kell ahhoz dolgozni, hogy Dávid valóban legyőzhesse Góliátot. Ma ez körülbelül két szettnyi erőteljes játékot jelentett a részünkről, a beletett energiákkal abszolút elégedettek lehetünk. Köszönjük a szurkolóink biztatását, ez mindennél többet számít a csapatnak. Mihamarabbi felépülést kívánunk a Vasas átlójának!

Giannis Athanasopoulos: – A második szett végjátékában, 21:14-es előnyünk után az UTE elképesztően agresszívan kezdett nyitni, mi pedig erre nagyon sokáig nem találtunk megoldást. Újabb jó leckét kapott a csapatom arról, hogy mentálisan mennyire erősnek kell lennünk az első labdamenettől az utolsóig. Én is vállalom a felelősséget, mert belecseréltem a második játszmába, ez is kellett ahhoz, hogy elveszítsük a ritmust. Hosszú távon azonban előnyünkre válik, hogy ebbe a meccsbe is vissza tudtunk jönni egy ilyen nehéz szakasz után, és jó játékkal, erőt demonstrálva tudtuk azt végül lezárni. Csapatom küzdőszellemét ezúttal is dicséret illeti.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató