Kikaptunk a Kaposvártól

A somogyiak megérdemelten vitték el a három pontot Budapestről.

Szombaton újabb rangadó várt együttesünkre, ezúttal a bajnokságban hozzánk hasonlóan eddig egy vereséggel álló Kaposvárt fogadtuk szokatlan környezetben, a Fáy utcában. Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak szélen Mária Kostelanskával és Török Katával, centerposzton Gyimes Zsófiával és Sanja Kalicaninnal kezdett, míg a liberó ezúttal is Mihály Dorka volt.

Mindkét csapat nemzetközi összecsapás után volt: a Kaposvár Törökországban, mi pedig Olaszországban szerepeltünk kedden.

Az előző hazai találkozó legjobbja Bleicher Réka lett a szurkolók szavazatai alapján.

A somogyiak kezdték határozottabb támadójátékkal a mérkőzést, mi szinte csak blokkjainkból szereztünk pontot, Gluszak ezt hamar megelégelte (3-7). A nyitásfogadásunk szörnyű volt, a kaposváriak pedig remekül védekeztek a magas labdákból induló támadásaink ellen (4-10). A folytatásban is az egyáltalán nem hibázó somogyiak domináltak, ütőik kedvükre szerezték a pontokat, így hamarosan hatalmasra nőtt a különbség (8-17). Amikor végre stabilizálódott a játékunk – és kaptunk két ajándékpontot –, a vendégeket irányító Sasa Nedeljkovic azonnal időt kért (12-18). Megint két Diamant-pont jött, de nem adtuk fel, és ismét játékmegszakításra késztettük az ellenfél szerb mesterét (16-20). Török egymás utáni harmadik pontja a szurkolókat is belelkesítette, és bár a hajrában két szettlabdát hárítva egyre zárkóztunk, ráadásul az egyenlítéshez is a kezünkben volt a labda, a Kaposvár megszerezte a vezetést (23-25, 0-1).

A második felvonást is a vendégek kezdték jobban (0-4), Gluszak így becserélte Bleicher Rékát, majd Juhár Dalmát. Edzőnk hatpontos hátrányban már másodszor kért időt, hibát hibára halmoztunk, így érkezett Ayshan Abdulazimova is (4-11), Gluszak tehát majdnem sort cserélt. Hiába jöttünk megint közelebb, a Kaposvár nem engedte el a gázpedált egy pillanatra sem. Támadásban ezekben a percekben jól játszottunk, nyitásokból, blokkokból, vagy jó védekezéssel a felzárkózáshoz szükséges extrákat ugyanakkor nem tudtuk hozzátenni (12-17). Török ásza jelentett ebben némi változást (16-18), de mivel megint belehibáztunk a játékba, közelebb nem tudtunk kerülni (16-21). Hamarosan a vendégek örülhettek a biztos pontszerzésnek (20-25, 0-2).

A harmadik szettre maradt az előző játszma felállása, és 2-1-nél a találkozó során először vezettünk – apró részsiker. Hamar fordítottak a somogyiak (3-6), drukkereink pedig nem éppen irodalmi stílusban szidalmazták a vendégek szakvezetőjét, ami miatt Adler László játékvezető meg is állította egy időre a játékot. Abdulazimova sikeres támadása után még tovább hergelte a szurkolókat, de így is Gluszaknak kellett időt kérnie (5-9). A lengyel mester Ambrosio Melanit is pályára küldte, Trine Kjelstrup pontjainak hála nem tudott jobban meglépni a vendég együttes. Amikor mégis tovább nőtt a differencia, Dékány Bernadettet és Villám Lillát is bedobta Gluszak, előbbi pontjaival kettőre jöttünk fel (16-18). Sorozatban két labdamenetet nyertek a kaposváriak, de Dékány megint beköszönt, a hajrá így mínusz kettőről indult (18-20). Innentől ismét a Diamant dominált, amely három ponttal távozott a fővárosból (20-25, 0-3).

Folytatás kedden, amikor itthon is bemutatkozunk a Bajnokok Ligájában: az első körben győztes francia Nantes látogat az Érd Arénába, a találkozó 19 órakor kezdődik.

————————————————————————

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Vasas Óbuda – 1. MCM-Diamant Kaposvár 0-3 (-23, -20, -20)
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 300
néző. Vezette: Adler, Szabó P.

Vasas: Török 11, Gyimes, Ana Tiemi 2, Kostelanská 7, Kalicanin 5, Kjelstrup 6. Csere: Mihály, Juhár (liberók), Villám L., Bleicher R. 1, Abdulazimova 8, Ambrosio, Dékány 2. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Kaposvár: Sipic 8, Matic 10, Klisura 18, Djuric 9, Tálas 3, Szűcs K. 6. Csere: Szpin (liberó), Horváth A., Hegyi, Kalmár. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató