Ismét a szokásos forgatókönyvet hoztuk a viharsarkiak ellen.
Az Békéscsaba elleni rangadón Lévai Vivien, Németh Anett és Elena Cappelli hiányzott. A viharsarkiak sorozatban 16-szor nyertek ellenünk, ezt a rossz szériát kívántuk megszakítani.
Mindkét csapat sok hibával kezdett, éppen ezért egyik fél sem tudott ellépni a másiktól (7:8). Szorosan alakult a találkozó, nálunk Verica Simic volt elemében, a túloldalon jobban megoszlottak a pontszerzők. Néhány rossz nyitásfogadás után időt kértünk (12:15), s mivel továbbra is kiszámítható volt a támadójátékunk, hamarosan ismét ez következett (13:18). Mihály Dorka érkezett Török Kata helyére, de ez sem hozott jelentős változást, így az előző években látott forgatókönyv szerint simán nyerte az első szettet a viharsarki gárda (16:25, 0:1).
A második játszmában sem változott a játék képe: mi kifejezetten gyengén játszottunk, szemben az ellenféllel, amelynél a szlovák válogatott feladó Barbora Koseková darabokra szedte a blokkunkat (6:12). A játék egyik elemében sem teljesítettünk jól, így az időkérések után feladót cserélt Jókay Zoltán (11:18). Durst Anna beállásával sem változott semmi (a nyitásfogadásunkon a feladócsere nem javított), így bántóan simán került 2:0-s előnybe az ellenfél (15:25, 0:2).
A blokkteljesítményünk továbbra is csapnivaló volt, a csabaiak kedvükre szerezték pontjaikat (5:8). Néhány felvillanásunk – egy-egy bravúros mezőnymentés, vagy okos támadásbefejezés – már volt ugyan, de ez is vajmi kevésnek bizonyult a jól játszó Békéscsabával szemben (10:16). Amikor nagy ritkán nyithattunk, több méteres outokat szerváltunk, mellette pedig kritikán aluli volt a fogadásunk. Nem is lehetett más a végeredmény, mint sima vendéggyőzelem (13:25, 0:3).
A kudarccal nagyon messzore kerültünk a négyes döntőtől.
Következő mérkőzésünket vasárnap vívjuk az MTK otthonában 17 órától.
————————————————————————————————-
Közép-európai Liga, 4. forduló
Vasas Óbuda – Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (-16, -15, -13)
Folyondár utca, 300 néző. Vezette: Bardic, Muha (horvátok)
Vasas: Vietti 1, Török 6, Bodovics 3, Simic 9, Kostelanská 3, Haneline 1. Csere: Kiss G. (liberó), Mihály, Durst A. Vezetőedző: Jókay Zoltán
BRSE: Mlinar 14, Dobi 5, Koseková 2, Ivanovic 11, Pekárik 10, Fresco 7. Csere: Molcsányi (liberó), Szedmák, Petrenkó. Vezetőedző: Alberto Salomoni
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Jókay Zoltán: – Nehezen találom a szavakat… Valahogy nem hittek magukban a játékosok, nem hittek egymásban, elveszítették önmagukat. Nem volt olyan, akibe vagy amibe belekapaszkodhattunk volna. Semmit sem tudok kiemelni, ilyen forgatókönyvre nem számítottam. Különösen a szerdai játék után bíztam abban, hogy tovább tudjuk vinni a lendületet. Nem sikerült…
Alberto Salomoni: – Azt gondolom, ezúttal nagyon jól, magas ritmusban játszottunk. Tudja, nagyon jó a csapatban, hogy csütörtökön Lucia Fresco játszott remekül, most kevésbé ment neki, de volt más, Pekárik Eszter, aki a helyére lépett. Az első szett volt a kulcs, ott elhúztunk, ők elveszítették a magabiztosságukat, mi pedig megmutattuk, ismét jó csapat vagyunk. Üzentünk mindenkinek.
Fotó: Vasas Attila. Edzői értékelések: hunvolley.hu