MÁRCIUS 4-ÉN ÉS 11-ÉN JÁTSZUNK AZ ALBA BLAJ-JAL

Kialakult a CEV Kupa elődöntőjének menetrendje: ez alapján március 4-én, kedden 17 órától fogadjuk az Alba Blajt Érden, míg a visszavágó egy héttel később, március 11-én lesz helyi idő szerint 18, magyar idő szerint 17 órától!

A román csapattal tétmérkőzéseken már négyszer is összecsaptunk: 2019/20-ban a Bajnokok Ligájában, 2021/22-ben pedig a CEV Kupában találkoztunk a románokkal, s eddig két, egyaránt hazai pályán aratott szettgyőzelem a mérlegünk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató