2020.03.29.
Mihály Dorka, a Vasas aranylánya

Nem mindennapi pályafutást koronázott meg már 18 évesen fiatal liberónk a kupaarannyal

Mini, gyerek, serdülő, ifi, junior, Magyar Kupa, Extraliga.

Hét versenysorozat, hét aranyérem (és jó néhány más színű). Mihály Dorka 18 évesen mindent megnyert, amit Magyarországon röplabdázásban meg lehet nyerni.

Fiatal liberónkat otthonában értük utol.

"Egyelőre egész jól viselem a bezártságot, szerencsére a jó idő sokat segít ebben. Próbálok megfelelő fizikai állapotban maradni, eljárok futni, otthon kondizom, a családdal sokat sétálunk, biciklizünk, igyekszem a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből” – mondta az egyébként érettségire is készülő Dorka, aki családja körében töltötte az elmúlt heteket.

"Nálunk meglepően jól működik az online oktatás, most, hogy nincs röplabda, nem kell magántanulónak lennem, így elkerülöm az év végi osztályozó vizsgákat, minden energiámmal az érettségire tudok készülni. Egyelőre nem unatkozom” – mesélte liberónk az elmúlt időszakról, furcsának nevezve, hogy ilyen sok ideje jut a kikapcsolódásra és a családjára.

A bajnokság felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni a történteket még úgy is, hogy alapból csak két hét pihenőt kaptak, igaz, mindenki sejtette, hogy valószínűleg végleges a leállás.

"Most jött volna a szezon legjobb része, augusztus óta erre készültünk, az utóbbi időszakban edzeni is volt időnk, ami nagyon meglátszott a teljesítményünkön, napról napra jobbak voltunk. A legnehezebb talán az volt, hogy csütörtök délután még a Békéscsaba ellen készültünk, másnap meg közölték, hogy itt a vége, ennyi volt… A mai napig furcsa, hogy reggel nem kell kelnem és edzésre mennem, és mérkőzések sincsenek” – foglalta össze érzéseit a 18 éves játékos, aki ugyanakkor kiemelte, így is csodálatos szezont zártunk a BL-főtáblával és a kupagyőzelemmel.

"Életre szóló élményeket és tapasztalatokat szereztem ebben az idényben, amelyből kiemelkedik a kupasiker és a Conegliano elleni 3-2-es vereség. Még mindig kiráz a hideg, ha ezekre gondolok, 18 évesen ilyen dolgokat átélni egészen hihetetlen. Ráadásul ezzel az arannyal teljes lett a kollekcióm” – utalt a felvezetőben említett páratlan aranyesőre Mihály Dorka.

Amikor arról kérdezem, emlékszik-e az összes aranyéremre, azt mondja, természetesen igen – megkérem, akkor sorolja fel mindegyikről, amire emlékszik.

„Azt fontos kiemelni már az elején, hogy minden korosztályban nagyon fiatalon lettem aranyérmes, épp ezért talán a szokásosnál is nagyobb élmény volt az összes. A miniaranyat pont a Folyondárban nyertük, a nagy rivális Békéscsaba ellen – ez a meccs, bár vicces ezt így leírni, de – ott is nagy rangadónak számított. Pár hónappal korábban Szegeden életem első tornáján utolsóelőttiek lettünk, de akkor Kőnig Gábor – akinek rengeteget köszönhetek, és már akkor is edzőm volt – azt mondta, nyugodjak meg, lesz még ebből aranyérem is.”

A gyerekbajnoki döntőt ugyancsak a Békéscsaba ellen nyerte meg az akkori Vasas – kivételesen nem Kőnig Gábor, hanem Halász Márta vezetésével ünnepelhetett Dorka aranyérmet –, majd a serdülőfinálénak úgy vágott neki az együttes, hogy a tagok évekkel fiatalabbak voltak a mezőnynél.

"Én talán három évvel voltam a korosztály alatt, így senki nem számított arra, hogy bármi keresnivalónk lesz a hatos döntőben. Ott az elődöntőben találkoztunk a csabaiakkal, hatalmas csatában nyertünk, aztán a sokkal erősebb Kecskemétet sikerült megvernünk a döntőben” – emlékezett vissza Dorka a békéscsabai történésekre, ahol a korabeli tudósítás szerint a BRSE elleni második játszmát "a csereként beálló Mihály Dorka egy gyönyörűen kivitelezett, felnőtteknél is ritkán látható figura pontra váltásával zárta le”.

Az ifjúsági és a junior döntőket azért tartja emlékezetesnek, mert ott „nagyon zöldfülű” volt, ám ennek ellenére megkapta a lehetőséget, ami nagy szó volt, ugyanis azok az országos döntők már sokkal közelebb álltak a felnőtt színvonalához, mint a serdülő.

"Az ifi címemet megint csak a Békéscsaba ellen nyertem, a junior pedig a nyíregyháziak ellen. A mini, a két serdülő, az ifi és a junior bajnoki címemet Kőnig Gáborral ünnepelhettem. Mindegyik aranyat a magaménak érzem, mert mindenhol kaptam játéklehetőséget. Nagyon sokat tanultam ezeken a döntőkön az idősebb csapattársaimtól, mindig támogattak és segítettek attól függetlenül, hogy általában sokkal fiatalabb voltam náluk. Soha nem éreztem magam kívülállónak, szívesen gondolok vissza az utánpótlásban eltöltött időszakra” – nosztalgiázott Dorka.

A fentiekből is látszik, hogy egy edzővel, jelesül Kőnig Gáborral majdhogynem egybeforrt a pályafutása. Másodedzőnk szinte a teljes pályafutását végigkísérte az első labdaérintésektől a felnőtt aranyérmekig. Amikor Dorkát Gáborról kérdeztem, hirtelen nem is tudta, hol kezdje a felsorolást, mit is köszönhet neki.

"Amikor kilenc évesen elkezdtem röplabdázni, még francia iskolába jártam, így nem tudtam a korosztályom minden edzésén részt venni, ezért hetente több alkalommal is Gábor tartott nekem különedzéseket. Miután a röplabda miatt iskolát váltottam, ő lett az edzőm, és kisebb megszakításokkal 16 éves koromig nála nevelkedtem. Látott felnőni, sok mindent tanultam tőle, bármikor fordulhattam hozzá segítségért, tényleg ki sem tudom fejezni, mi mindent kösöznhetek neki. Mikor először találkoztam vele, hozzá se mertem szólni, azóta viszont eltelt tíz év, felnőtt címeket nyertünk együtt, mindketten ott voltunk a Bajnokok Ligájában – ezt soha nem gondoltam volna. Nagyban neki köszönhetem, hogy még röplabdázom” – mondta ifjú tehetségünk.


Természetesen a történet másik résztvevőjét, Kőnig Gábort is megkérdeztük, ő hogyan emlékszik vissza Dorkára.

"Amikor először lehozta őt az édesanyja, azt mondta, a gyerek maximum köszön, de nem nagyon szólal meg. Ez így is volt, így aztán a kortársai sokáig azt hitték róla, nem is magyar… Először egy Szeged Kupán játszott Vasas-mezben, ahol 52 együttes közül 51. helyen zártunk, ő ráadásul fiatalabbként senkit nem ismert a csapatból. Nagyon el volt keseredve, de akkor mondtam neki, ne izgulj, fogsz te még nyerni is! Hála istennek ez a jóslatom bevált… :) Dorka nagyon jó sportoló típus, rengeteg áldozatot hozott a röplabdáért, sokszor profibban állt hozzá a sporthoz, mint hivatásos társai a felnőttek között. Elképesztően szerethető figura, igazi csapatember és nagyon maximalista. Ez utóbbi néha negatív irányba billenti ki, de biztos vagyok abban, hogy ki fogja nőni, és ez később az előnyére válik. Mióta a felnőtt keret tagja, értelemszerűen változott kettőnk munkakapcsolata, de nekem mindig is az a kislány lesz, akit először megláttam, és akivel úgy gondolom, sikerült megszerettetnem a röplabdát. Rengeteg szép emlékem van róla és a csapatról is, amiben felnőtt.”


Amikor valaki a sportot választja, a megfelelő és támogató családi háttér kiemelten fontos, hiszen – főleg fiatalkorban – nem egyszerű megszervezni a mindennapokat. Dorka ezzel kapcsolatban elmesélte, szülei soha nem erőltették, hogy élsportoló legyen, nekik csak annyi volt a kérésük, hogy mozogjon valamit.

"A röplabda első látásra szerelem lett, de azt nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. A szüleim mindig támogattak, ott voltak a meccseimen, de amikor tavaly aláírtam a szerződésemet, akkor abba már nem szóltak bele, azt szerették volna, ha az már az én döntésem lenne. Soha nem mondták, hogy ne csináljam, maximum arról beszélgetünk, hogy mindez nem mehet a tanulás rovására, mert egyszer még egyetemre is szeretnék menni. Egyelőre azonban nem tudom elképzelni, hogy a röplabdát feladjam, és bár most érettségizem, még sok ötlet van a fejemben, így valószínűleg egy évet halasztani fogok. Mindig mindent meg tudtam beszélni a családommal, ez sokat jelent, de a végső döntést nekem kell meghoznom” – jelentette ki.

Mezszámáról, a 17-esről elmondta, alapból a hetes volt a szerencseszáma, de az általában foglalt volt. Amikor az első serdülőaranyát nyerte, akkor szerepelt először 17-esben, és mivel az szerencsét hozott akkor és azóta is, nem is kérdés, hogy miben játszik.

És hogy mit csinálna Mihály Dorka, ha nem röplabdázhatna? Mint elmondta, ebbe inkább bele sem mer gondolni, mert lassan tíz éve a mindennapjai része az edzés, az utazások, a mérkőzések, ez idő alatt rengeteg barátot szerzett.

"Nyilván sok időt elvesz és kevesebb jut a családra és a barátokra, kevés a szabadidőm, de hihetetlenül hiányozna a közösség, a lányok, az öltözői hangulat. Kívülállóként sokan nem értik, ez miért jó, de én meg azt nem tudom elképzelni, hogy az iskolából hazamenjek, otthon üljek, üresek legyenek a napjaim. Amúgy is nagyon igénylem a mozgást, ráadásul a zenében, táncban, rajzolásban nem vagyok a legügyesebb, szóval ha nem röplabdáznék, vélhetően mást sportolnék. Nagy a mozgásigényem, régen tetszett a tenisz és a vívás is, szóval lehet, a kettőből valamelyiket űzném. De egyelőre maradok a röplabdánál” – zárta szavait Dorka, vélhetően sokunk nagy örömére.