Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2018.03.23.
NB I

Nyerni kell otthon

Az első két játszmában volt esélyünk Nyíregyházán.

Erica Vietti mellett ezúttal Mihály Dorka gyarapította a sérültek sorát – fiatal ütőnk pontos diagnózisra vár lábfájdalmával kapcsolatban –, míg Kiss Gréta a szakmai stáb döntése értelmében ugyancsak a pálya mellől figyelte a találkozót.

A friss kupagyőztes Nyíregyháza kezdte jobban az összecsapást, egy hosszúra nyúlta labdamenetet Sanja Kalicanin fejezett be, ezzel három ponttal vezetett a hazai csapat (6:3). Ennél jobban nem tudott ellépni a Fatum, mert sokat rontott, egy rossz feladás után egyenlítettünk is (10:10). Csúnyán beragadt az egyes állásba a hazai együttes, így Török Kata ásza, majd hátsó soros támadása után Hollósy László vezetőedző másodszor is időt kért (10:13). A nyírségiek percei következtek, így nem sokkal később Jókay Zoltán nyomta meg a csengőt (16:15). Nelmaira Valdezzel nem bírtunk, a venezuelai átló hetedik pontja után Jókay ismét időt kért (19:16). Egy szörnyű, 3-12-es széria után mi szereztünk sorozatban négy pontot, így nyílttá vált a végjáték (22:21). Egyenlíteni azonban nem sikerült, így a hazaiaké lett a nyitó felvonás (25:22, 1:0).

A második játszmában is a hazaiak mestere kért előbb időt, Mária Kostelanská blokkjával ugyanis 5:2-re vezettünk. Ötpontos Vasas-előnynél a túloldalon Kotormán Réka váltotta Genesis Francescót, de Hollósynak el kellett használnia második időkérését is. Durst Anna második blokkjával nőtt az előnyünk (5:12), Bodovics Hanna sáncával pedig már nyolccal vezettünk. A játékvezetők is szerepeltek egy kicsit, hamarosan pedig Jókay látta el tanácsokkal a csapatot (11:16). Több technikai hiba is csúszott a játékunkba, így néhány ponttal később ugyanez történt (14:17). Matic pontjával egyenlített a Fatum (17:17), majd a vezetést is megszerezte. Verica Simic ütésével még kiegyenlítettünk, ezt követően azonban ő volt az, aki kettőt is rontott, ezt pedig már nem bírtuk el (25:21, 2:0).

A harmadik szett az időközben beállt Villám Lilla pontjaival indult, az előző felvonásban bemutatott leolvadás alaposan rányomta a bélyegét a játékunkra (8:4). Jókay Zoltán időkérését követően pályára küldte Elena Cappellit Kostelanská helyére, majd ismét magához rendelte csapatát (11:5). A nyitásfogadásunk ezen az estén nem igazán működött, enne hiánya, valamint a rengeteg technikai hiba miatt pedig nem tudtuk már megnehezíteni a hazaiak dolgát (15:7). A hajrában már csak az volt a kérdés, hány ponttal nyeri a záró felvonást a Nyíregyháza – végül tízzel tette (25:15, 3:0).

Folytatás március 26-án, hétfőn a második mérkőzéssel a Folyondár utcában.

EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Fatum-Nyíregyháza - Vasas Óbuda 3:0 (22, 21, 15)
Continental Aréna, 600
néző. Vezette: Vári, Adler

Nyíregyháza: G. Francesco 3, Matic 16, Kalotai, Valdez 8, Fernandez 9, Kalicanin 8. Csere: Tóth F. (liberó), Villám L. 8, Kotormán. Vezetőedző: Hollósy László

Vasas: Durst 3, Török 11, Bodovics 3, Simic 8, Kostelanská 7, Haneline 7. Csere: Juhár (liberó), Németh A., Papp O. Vezetőedző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Hollósy László: - Azt kaptuk, amit vártunk. A Vasas dinamikusan kezdte a mérkőzést, és erre az elején nem találtuk az ellenszert. Amikor ellenfelünk addig remekül játszó feladóját sikerült zónán kívülre kényszeríteni, megoldódtak a gondjaink.

Jókay Zoltán: - Bár megvoltak a lehetőségeink, nem voltunk elég kemények, fejben nem bírtuk el a terhet.

Csíkos Vasas póló

5500 Ft

Vasas-függő ár: 4950 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
  • Duna Autó Zrt.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat