Könnyed Újpest-siker

Nem tudtuk megnehezíteni a második helyezett dolgát.

Verica Simic és Mária Kostelanská játékra jelentkezett, így már csak Erica Vietti gyarapította a sérültlistánkat.

Kezdőhatosán ennek ellenére átlóposzton nem változtatott Jókay Zoltán, így ezúttal is Németh Anettel álltunk fel. Centerben Bodovics Hanna kezdett.

Jól kezdtük a találkozót, Németh Anett jó nyitása után kettővel vezettünk (4:6). A házigazda, második helyen álló Újpest is jól támadott, ugyanakkor rengeteg nyitást elrontottak játékosai (9:10). Két jó hazai sáncot követően vezetett először az UTE (12:11), de továbbra is szívósan tapadtunk ellenfelünkre. Három rontásunk után Jókay Zoltán kért először időt (17:14), majd néhány ponttal később – egy újabb elhibázott ütést követően – ismét ehhez a módszerhez folyamodott (21:16). Az utolsó tizenöt labdamenetből tíz a mi hibánkkal ért véget, így nem lehetett kérdés, ki nyeri az első szettet (25:18, 1:0).

A második felvonást Verica Simic kezdte átlóként, és annak ellenére is csak egy-két pont volt a különbség, hogy hol a feladásokba, hol a támadásokba csúszott hiba (5:4). Sorozatban négy újpesti pont után tudtunk elforogni Kostelanská hátsó soros támadásával, s Simic pontjaival tartani tudtuk a különbséget (13:10). Jókay Zoltán több labdamenet után is kiabált játékosaival, mert – főleg a sáncmunkában – nem igazán tartották be a taktikát (18:14). A hajrában ugyan Papp Orsolya is pályára lépett, de ezen a szombaton sajnos szörnyen röplabdáztunk (25:16, 2:0).

A harmadik felvonásban Kostelanská helyett Elena Cappellivel kezdtünk, s Papp is maradt. Hat labdamenet után máris visszajött szlovák légiósunk, igaz, ezúttal Török helyére. Továbbra sem nagyon lehetett olyan játékelemet mondani, amiben elfogadhatóan teljesítettünk volna (8:4), így hiába voltak fellángolásaink, s szereztünk olykor saját nyitásból is pontot, egy-egy hibával mindig nehézzé tettük a saját helyzetünket. Kayla Haneline három, valamint Cappelli egy pontjával még egyszer felzárkóztunk mínusz egyre (20:19), de ezzel el is lőttük összes puskaporunkat, így nyolcvan perc alatt győzött az Újpest, bejutva ez elődöntőbe (25:20, 3:0).

Utolsó alapszakasz-mérkőzésünket kedden 19 órától, a Kaposvár ellen vívjuk hazai pályán.

EXTRALIGA, 9. FORDULÓ
UTE – Vasas Óbuda 3:0 (18, 16, 20)
Megyeri út, 150
néző. Vezette: Horváth M., Kiss Z.

UTE: Szűcs K. 2, Cross 11, Bleicher 1, Da Silva 11, Bezsandolszka 7, Bosio 9. Csere: Kötél D. (liberó), Hiruela 6, Ancsin 1, Czina 3. Vezetőedző: Horacio Bastit

Vasas: Durst 1, Török 3, Bodovics 3, Németh A. 3, Kostelanská 5, Haneline 9. Csere: Juhár, Kiss G. (liberók), Simic 8, Cappelli 2, Papp O. 2, Mihály 3. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató