Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2018.02.10.
NB I

Megvan az első Extraliga-győzelem!

Csapatunk jól játszva verte meg idegenben a Jászberényt.

Mindkét csapat kedvezőtlen előjelekkel várta az összecsapást, hiszen a mieink és a berényiek is egyetlen találkozót nyertek eddig 2018-ban. A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött a csütörtökön elhunyt Csortos Csaba emléke előtt, a hazaiaknak ezúton is köszönjük az emlékezést.

Kiválóan kezdtük az összecsapást a vereségek ellenére is szép számú szurkolótáborunk előtt, Deme Gábornak, a hazaiak vezetőedzőjének 0:5-nél időt kellett kérnie. Verica Simic előbb a hálónál, majd a nyitóhelyről volt tarthatatlan, ám két buta hiba miatt négyre zárkózott vissza a hazai együttes (7:11). Megérkezett a meccsbe a jászsági csapat, s Miklai Zsanett nyitásával egyenlített, sőt, Jókay Zoltán időkérése ellenére a vezetést is átvette (14:13). Simic ászai után Deme rendelte magához lányait ismét (17:19), ennek ellenére nyitott további hármat, és mellé két ászértékűt, így vezérletével és tíz pontjával – egy kis megingást leszámítva – hosszú idő után először megnyertünk egy első szettet (20:25, 0:1).

A második felvonás első pontját Bodovics Hanna fejjel szerezte, s Demének megint nagyon hamar időt kellett kérnie, mert csapata nem találta a ritmust (0:4). Miklait blokkolta Kayla Haneline, így a hazaiak mestere ismét megszakította a játékot (3:7). Tartottuk a különbséget, Török Kata ásza után nekünk gyűlt meg a bajunk pár berényi nyitással, így Jókay a szett folyamán először időt kért (13:15). Mária Kostelanská és Haneline is elkapta a fonalat, így már három veszélyes támadónk volt elöl, ezzel pedig nem bírtak a hazaiak, így különösebb izgalmak nélkül nyertük meg a második szettet a csereként beálló Németh Anett jó nyitásának is köszönhetően (16:25, 0:2).

A harmadik játszma elején nem ragadt be a vendéglátó (4:4), azonban mi sem vettük le a lábunkat a gázpedálról, így Simic jó blokkja után Deme Gábor megszakította a játékot (6:9). Simic, majd Török volt eredményes, Miklai rossz érintését követően pedig Deme elhasználta szettbeli utolsó időkérését is (10:15). Jókay játékmegszakítását követően (13:16) sem tudtunk elforogni, így egyenlőnél ismét időt kértünk. A szorosan alakuló végjátéknak döntetlenről vágtak neki a csapatok (20:20), Simic ászával kettővel vezettünk, s végül bosnyák légiósunk már senkit nem engedett a nyitóhelyre, így megszereztük első győzelmünket az Extraligában (21:25, 0:3).

Folytatás csütörtökön, hazai pályán, a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján.

EXTRALIGA, 4. FORDULÓ
Jászberény VT – Vasas Óbuda 0:3 (-20, -16, -21)
Jászberény, 200 néző. Vezette: Tillmann, Hováth M.

Jászberény: Adamenya 5, Miklai 7, Ivonkina 5, Bleicher N. 6, Miranda 5, Pintér 8. Csere: Lékó, Faragó (liberók), Bertók, Schmidt. Vezetőedző: Deme Gábor

Vasas: Vietti 5, Török 8, Bodovics 5, Simic 20, Kostelanská 11, Haneline 10. Csere: Juhár (liberó), Németh A. Vezetőedző: Jókay Zoltán

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - A mai győzelmet Tanár Úrnak ajánljuk.

Csíkos Vasas póló

5500 Ft

Vasas-függő ár: 4950 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat