Nyomtatható verzió 2018.01.10.
Challenge Kupa

Nem szabad számolgatni

Jó, de nem biztos helyzetből várja a Schaan elleni visszavágót csapatunk.

Az idegenben aratott emlékezetes, 3-1-es győzelem után ezúttal hazai pályán fogadjuk a liechtensteini VBC Galina Schaan együttesét a női röplabda Challenge Kupa első fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

„Kint láttuk, hogy egy igen masszív csapatról van szó, így egy dolgot semmiképpen nem szabad: arra gondolni, hogy két szett elég a továbbjutáshoz” – mondta honlapunknak Jókay Zoltán vezetőedző.

A szakember szerint nem számíthatunk könnyű összecsapásra, hiszen az odavágón több játékos sem játszott az ellenfélnél – igaz, nálunk is akadtak hiányzók bőven.

„Napok óta teljes kerettel tudunk készülni (Lévai Vivient leszámítva), amire eddig nem volt példa a szezon során. Remélem, a lányok ebből is erőt tudnak meríteni” – tette hozzá Jókay, aki igazi csapatjátékot vár a csapattól, és azt, hogy küzdjenek, hajtsanak egymásért.

„Szeretném, ha mindenki a maximumot nyújtaná, é beletenné a meccsbe azt, ami a dolga. Meg persze az is jó lenne, ha a mérkőzés utolsó pontját mi szereznénk” – mondta nevetve vezetőedzőnk.

A kinti összecsapás egyik legjobbja, Juhár Dalma szeretné, ha a csapat emlékezetes teljesítménnyel feledtetné a szombati, bécsi kudarcot.

„Az a találkozó hatalmas pofon volt mindenkinek, azóta azt érzem, hogy az kivétel nélkül mindannyian nagyon koncentrálunk az edzéseken. Nekem mind a mai napig összerándul a gyomrom, amikor arra az összecsapásra gondolok… Remélem, meg tudjuk örvendeztetni a továbbjutással azokat, akik értünk szorítanak csütörtök este” – mondta fiatal liberónk.

A VBC Galina Schaan elleni összecsapás 19 órakor kezdődik az Angyalföldi Sportközpontban (1139 Budapest, Rozsnyay utca 4.). A szabályok értelmében 3:0-s vagy 3:1-es vendéggyőzelem esetén aranyjátszma dönt a továbbjutásról, minden más esetben a Vasas Óbuda készülhet a francia Nantes elleni következő körre.

Sinkovics Gábor: Piros-kék rangadók

4500 Ft

Vasas-függő ár: 4050 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
  • Duna Autó Zrt.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat