Papp Orsolya visszatér

Három évvel távozása után ismét a Vasas Óbuda sikereiért küzd majd a válogatott center.

Három évvel ezelőtt viharos körülmények között távozott csapatunktól Papp Orsolya, aki azonban kétéves kihagyás után tavaly nyáron visszatért és a MTK-ban mutatott jó teljesítményének köszönhetően bekerült a magyar női válogatottba, illetve új vezetőedzőnk, Giannis Athanasopoulos is látott benne annyi potenciált, hogy jelezte: együtt kíván dolgozni a még mindig csak 23 éves röplabdázóval.

"Amikor innen elmentem, soha nem gondoltam, hogy még valaha a Vasas röplabdázója leszek. Nagyon örültem, amikor tavaly nyáron az MTK megkeresett, hogy térjek vissza. Féltem az első hónapoktól, főleg hogy miként fogom visszanyerni a fizikai állapotomat, de a félelmeim szerencsére alaptalannak bizonyultak. Hétről hétre éreztem magamon a fejlődést, ez pedig még motiváltabbá tett. Összességében is elmondható, hogy jót tett ez a kihagyás nekem, hiányzott a röplabda, a játék, sokkal nagyobb lendülettel tértem vissza” – mondta honlapunknak Papp.

A center remekül teljesített az MTK-ban, ahol a támadások jó részéért felelős volt, ennek is köszönhető, hogy a Jakub Gluszak mellett Giannis figyelmét is felkeltette.

"Örültem Marci megkeresésének, nem igazán számítottam rá, főleg, hogy új edzője lesz a klubnak. A szerződésem aláírásakor az egyik fő motiváló tényező éppen Giannis volt, csak jókat hallottam róla. Néhányszor beszéltünk is már, nagyon aranyos és határozott volt, tisztázta a céljait, hogy miként akar dolgozni, mit vár el tőlem és a csapattól. Várom a közös munkát és azt, hogy legyen egy igazán jó szezonom a Vasassal, mert a három évvel ezelőtti nem sikerült túl jól. A klubot akkor is a második családomnak tekintettem, több játékos is itt van az akkori csapatból, nagyon bizakodó vagyok. Szeretnék minél többet játszani és legalább annyit fejlődni, mint a legutóbbi idényben” – tekintett előre Orsi.

A válogatottal kapcsolatban megjegyezte, amikor az első, őszi kerethirdetéskor meglátta a nevét a névsorban, nagyon meglepődött, mivel alig néhány hónapja tért vissza.

"Soha nem gondoltam volna, hogy ez összejöhet, de ez még motiváltabbá tett, mert mindenképpen szerettem volna a szűkített keretbe is bekerülni. Örülök, hogy ez sikerült, mert nagyon jó közösség alakult ki a nemzeti csapatnál, már az Eb-selejtező maradandó emlék volt, mivel ezt megelőzően soha nem küzdhettem Magyarországért. Bár a klubszezont is nagyon várom, akkor leszek a legboldogabb, ha a Vasashoz csak az Európa-bajnokság után tudok csatlakozni. Nagyon szeretném magam az Eb-n is megmutatni” – fogalmazott Papp.

A legutóbbi, MTK-s idényéről kiemelte, hálával tartozik mindenkinek a kék-fehéreknél, mert rengeteg támogatást kapott a klubtól, a vezetőktől és a két edzőtől, Leiszt Mátétól és Schildkraut Krisztiántól. Rengeteget tanult a Városmajorban, nagyon kemény munkát végeztek, és bár ez „csak” a hetedik helyhez volt elég, főszereplő volt, ami nagyon jól jött neki, mert ennek köszönheti a válogatott meghívót is.

És hogy mit csinált abban a két évben, amikor nem röplabdázott?

"Elkezdtem a Budapesti Gazdasági Egyetemet, ahol már az ötödik félévemen is túl vagyok. Örülök, hogy úgy tudtam elkezdeni, hogy nem sportoltam, de az is kiderült, hogy a kettőt tökéletesen össze lehet egyeztetni. Emellett fél évet Indiában töltöttem egy teljesen más világban. Új embereket ismertem meg, magamra voltam utalva, ott nőtt be igazán a fejem lágya. Az ott eltöltött időnek is köszönhetem, hogy ismét röplabdázom, mert onnan hazatérve jöttem rá, mennyire hiányzik a sport” – zárta Orsi.

(Az utolsó kép forrása: Magyar Röplabda Szövetség, Facebook)

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató