Nyomtatható verzió 2021.06.16.
Klub

Holland átlót szerződtettünk

A 22 éves Paula Boonstra személyében a francia bajnokság ötödik legeredményesebb játékosával erősítettünk.

Holland átlóval vág neki a következő szezonnak női röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda: a 23. születésnapját jövő szerdán ünneplő Paula Boonstra az előző idényben a francia Paris Saint-Cloud együttesét erősítette, és az élvonal 12. helyén zárt csapatból toronymagasan kiemelkedve a bajnokság ötödik legtöbb szerzett pontjával (452) büszkélkedhetett. De ami talán még ennél is fontosabb, a szettenkénti pontátlag-listán negyedikként (4,71 pont/szett) zárt.

"Nehéz volt az előző szezon, mert nem csak én voltam új Párizsban, hanem szinte az egész keret kicserélődött. Sajnos a pályán az elejétől kezdve nem igazán volt meg az összehang a játékosok között, és ez alig változott az idő előrehaladtával. Sok mérkőzést elveszítettünk, olyanokat is, amik nyerhetően lettek volna, de azt nem lehetett mondani, hogy ne harcoltunk volna. Nekem személy szerint jól sikerült az idényem, hiszen jól ment a játék” – tekintett vissza az előző évadra Paula.

A kérdésre, hogyan ismerkedett meg a röplabdával, felidézte: tíz éves volt, amikor egy osztálytársa elhívta a csapatába, mert nem voltak elegen ahhoz, hogy ki tudjanak állni egy tornára. Ekkor szembesült azzal, mennyire összetett sportág a röplabda, amibe azonnal beleszeretett.

"Lépésről lépésre elsajátítottam mindent, többször váltottam csapatot is, amikor pedig kinőttem a tehetségkutató programokat és a röplabdaiskolákat, a VC Sneek átlót keresett és szerződést ajánlott, ott töltöttem pályafutásom első két évét. Profinak először Belgiumba szerződtem, ahol egyből bajnoki címet nyertem az Asterixszel” – elevenítette fel a francia bajnokság előtti időket Boonstra.

Elmondta, a holland másodosztályból az elsőbe igazolni nagy lépés volt, de szerencséjére remek edzővel dolgozhatott együtt, aki mindenre megtanította, amire szüksége volt a még további előrelépéshez. A Belgiumból Franciaországba szerződése nem volt olyan nagy lépés, mint amire számított, még ha a bajnokság színvonala jóval magasabb is, mint a belga első osztályé.

"Kíváncsian várom, a magyar bajnokság mit tud majd nyújtani. Mindenképpen el akartam jönni Párizsból, amikor a Vasas megkeresett, nem gondolkoztam sokat, lecsaptam a kínálkozó lehetőségre. Beszéltem Giannisszal is, tudom, hogy jó lehetőség Budapestre szerződni, így bár most még a nyaralásé a főszerep, nagyon várom, hogy pályára léphessek az Extraligában” – jelentette ki Paula, akit a 2018/19-es idényben a belga bajnokság legjobb ütőjének választottak.

A kérdésre, hogy mire számíthatnak tőle a Vasas-szurkolók, azt válaszolta, sokat, mivel ő is mindig sokat vár el saját magától.

"Azt hiszem, mindenki mindig meg akar nyerni mindent, így azzal a céllal szerződök Magyarországra, hogy miénk legyen a Magyar Kupa és a bajnoki aranyérem is! Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Személy szerint remélem, tőlem minél több nagy bombát láthatnak majd a drukkerek, akik remélem, hamar befogadnak majd. Eddigi csapattársaim szerint a pályán kívül barátságos, a pályán ugyanakkor jó értelemben vett +gyilkos+ vagyok, remélem, ezt minél több meccsen meg is tudom majd mutatni” – zárta szavait Paula, aki ötös mezben szerepel majd a Vasasban.

Fehér póló - Vasas 110

3990 Ft

Vasas-függő ár: 3590 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat