Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2021.05.30.
Klub

Török Kata jövő nyárig a Vasasban röplabdázik!

A magyar válogatott jelenlegi csapatkapitánya újabb szezonra kötelezte el magát csapatunkhoz.

Török Kata legutóbbi pár hónapja nemcsak a teljesítménykényszer, hanem a karrierje szempontjából kulcsfontosságú döntés meghozatala miatt is eléggé stresszes volt.

"Már tavaly is beszéltünk arról, hogy szeretném magam külföldön kipróbálni, idén ez még erősebben bennem volt, sőt voltak konkrét megkeresések is. Nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy menjek vagy maradjak, elsősorban a Vasas és a nem magyarországi lehetőségek között vacilláltam. Hogy mi szólt végül a Vasas mellett? Elsősorban az új vezetőedző, Giannis Athanasopoulos személye, másodsorban pedig természetesen az, hogy továbbra is nagyon szeretek itt lenni” – mondta Török, aki a válogatott előtt a Vasasnak is kulcsembere volt az egész szezon során.

Kiemelte, nagyon kíváncsi, mi újat mutat majd neki a görög vezetőedző, illetve nagyon bízik abban, hogy a legutóbbinál szebb eredményekkel, szurkolók előtt játszva ismét jó teljesítményre lesz képes, így – amennyiben jövőre a távozás mellett dönt – szép lezárást tud adni vasasos időszakának.

A már másfél hónapja mögöttünk hagyott idényről elmondta, maradt benne hiányérzet, főleg amiatt, hogy a Magyar Kupa négyes döntőjét ezúttal nélkülünk rendezték. A Kaposvár elleni párharc első meccsének idejében volt a legnagyobb hullámvölgyben a csapat, de a visszavágón mégis emelt fővel búcsúztak – ez sokat segített az idény hátralévő részében.

"Összességében nézve a szezont és az ellenfeleket, a bajnokságban elért harmadik helyünk reális. A koronavírus két hullámban söpört végig rajtunk, ráadásul szurkolóink rendkívül sokat jelentő személyes támogatását is nélkülöznünk kellett majdnem a teljes idényben.  Én azt gondolom, a magam részéről mindent megtettem a sikerekért, de tudom, hogy ennél jobbat, többet is tudok. Remélem, a következő idényben, a sikeres Eb-szereplés után meg tudom mutatni, hogy még előrébb léptem” – foglalta össze a szezon eredményeit 23. születésnapját szerdán ünnepelt játékosunk.

Meglátása szerint nagyon fontos tapasztalatokkal gazdagodott az elmúlt egy évben, és bár ez volt az eddigi legnehezebb vasasos szezonja – pedig volt már nehéz az ez előtti négyben is –, próbál csak a pozitív dolgokra emlékezni. Gyakran olyan érzése volt, hogy minden ellenünk volt, de azt megtanulta, hogy akármilyen nehézség is jön, abból mindig fel lehet állni. Példaként a kupakiesést, valamint a bronzpárharc negyedik meccsének elvesztését hozta, amelyek után sikerült bajnoki elődöntőbe jutni, illetve megszerezni a harmadik helyet.

"Idén megtanulhattuk azt is, mennyire fontos az öltöző, a csapat és a közösség. Az elmúlt idényekben ebből a szempontból szinte minden tökéletes volt, de a Covid ebbe is alaposan belezavart. A pályán mutatott teljesítményünk szinte mindig visszaadja, milyen a hangulat a pályán kívül, mennyire vagyunk egységesek. Ebben idén voltak fennakadások, de a végére szépen összeállt egy kerek egésszé a dolog. Nehéz volt közös programokat szervezni, de amikor valamit mégis sikerült, akkor szerencsére az egész csapat nyitott volt és ez nagyon sokat számított” – avatta be honlapunkat a háttéreseményekbe Török, aki a legutóbbi idényben az egyik legrutinosabb magyarként maga is fontos szerepet vállalt a közösségi eseményekből.

Távozó vezetőedzőnk, Jakub Gluszak hároméves ciklusával kapcsolatban kiemelte, rengeteget köszönhet a lengyel szakembernek, új látásmódot hozott nemcsak az ő, hanem az egész klub életébe, olyan alapdolgokat tanult meg tőle, amelyeket a karrierje végéig fel tud majd használni. A szövetségi kapitányt karakteres edzőnek tartja, a három év alatt alaposan megismerték egymást, rengeteg jó eredményt, élményt köszönhetnek neki, és biztos abban, hogy a neve bekerül a Vasas röplabdázásának lapjaira.

A Kubát váltó Athanasopoulosszal – akinek nemzeti csapata, a csehek ellen épp vasárnap este lép pályára a magyar válogatott – kapcsolatban kifejtette, csak jót hallott róla, és nagyon szimpatikus volt számára, hogy a személye miatt itthonról és külföldről is igen jó röplabdázók szerettek volna a Vasasba igazolni.

"Elég vonzó volt, hogy megismerjem és megnézzem, mit tud tanítani. Egyeztettünk már telefonon és személyesen is, nagyon szimpatikusak voltak az elképzelései, ezek alapján ugyanazt képviseli, amit én. Az első beszélgetésünk egyik első gondolata az volt, számára mennyire fontos a csapategység, és ahogy már mondtam, szerintem is ez az alapja mindennek. Hasonlóan gondolkozunk, szinte azonnal megvolt köztünk az összhang. Ő is szerette volna, hogy maradjak, szeretne velem dolgozni, megvannak a céljai, kíváncsian várom, mit hoz ki belőlem” – tekintett előre Török Kata.

A vasárnapi magyar-cseh Európa-liga mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, nyilván lesz benne extra motiváció, hogy megmutassa jövendőbeli edzőjének, mit tud, de nem érez extra nyomást emiatt.

"Mindenképpen pikáns lesz ellene pályán lenni, de a videók alapján ismer minket, engem, tudja a pozitív dolgainkat és tisztában van a hibáinkkal, így nagy meglepetést biztos nem fogok okozni neki. Természetesen nyerni szeretnénk” – fogalmazott négyes ütőnk.

A válogatott csapatkapitánysággal kapcsolatban emlékeztetett, számára már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy Szakmáry Grétáé lesz a tisztség, ugyanis a nemrég Törökországba szerződött ütőjátékos „ilyen karakter”, azonnal magára vette ezt a szerepet, és jó is benne.

"Most, amíg ő nincs itt, még nehezebb a dolgom, hiszen egy jó +cséká+ után kell helyt állnom ebben a szerepkörben. Megtisztelő, hogy rám esett Kuba választása, főleg, hogy nem is emlékszem, voltam-e valaha csapatkapitány korábban. Kicsit fura is a dolog, mivel az elmúlt években a Vasasban ez fel sem merült, mert mindig volt egy-két olyan játékos, aki alkalmas volt erre a feladatra. Kíváncsi vagyok, a következő szezon ebből a szempontból milyen lesz, mert akármennyire is ez lesz a hatodik felnőtt szezonom piros-kékben, még mindig a fiatal játékosok közé tartozom és nehéz elképzelni, hogy ne valamely idősebb csapattársamé legyen majd a tisztség. Nem fogom hajszolni a dolgot, nem akarok mindenáron kapitány lenni, de ha úgy alakul, hogy rám esik majd  a választás, megtiszteltetéssel és örömmel fogom elvállalni az ezzel járó felelősséget” – zárta szavait Török Kata.

Hegyi Iván: Pályamű

8000 Ft

Vasas-függő ár: 7200 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat