Fábián Fanny: bárkit le tudunk győzni

Válogatott kerettag feladónk szerint a Kaposvár elleni kupavisszavágón mutatott játékra lehet és kell alapozni

Csütörtökön elkezdődik a szezon érdemi része, az Extraliga rájátszása. Miután röplabdázóink a Magyar Kupától emlékezetes mérkőzésen, aranyszettet követően búcsúztak, már csak a bajnokságra kell fókuszálni a megmaradt energiákat, hiszen ez maradt az egyetlen esélyünk az éremszerzésre.

"Ne felejtsük, a Kaposvár ellen 3-1-re nyertünk, és bár mindenki másként éli meg a kiesést, én úgy gondolom, sikerült csak a pozitív dolgokat magunkkal vinni" – fogalmazott honlapunknak Fábián.

A 26 éves irányító emlékeztetett, az UTE-ról nem ápolunk kellemes emlékeket – a lila-fehérek az alapszakasz utolsó fordulójában 3-0-ra győztek a Folyondár utcában -, de a csapat jó hangulatban edz.

"Nagyon fontos, hogy a Kaposvár ellen tudtunk együtt, egy csapatként küzdeni a pályán. Erre a folytatásban is nagy szükségünk lesz, mert nemcsak nyerni szeretnénk, hanem jó játékot is várok magunktól. Meg akarjuk mutatni, hogy a kupavisszavágó nem fellángolás volt, hanem képesek vagyunk állandósítani azt a teljesítményt" – tette hozzá a feladó.

Meglátása szerint ha ott tudják folytatni a playoffban, ahol a legutóbbi találkozón abbahagyták, bárkit képesek lehetnek legyőzni, így természetesen az újpestieket is.

"Minden egyes játékelemen kell még dolgoznunk, de fontos lesz, hogy a meccsnapra elérjük a kellő hőfokot. A taktikai felkészülés mellett a mentális is kiemelten fontos lesz, de készen fogunk állni" – jelentette ki Fábián Fanny, aki remekül irányított a Kaposvár ellen.

Ennek kapcsán elmondta, az ő jó teljesítményéhez szükség van arra, hogy az ütők is jól teljesítsenek, minden egyes nap azért dolgozik, hogy segítségére legyen a csapatnak.

Feladónk a szurkolóknak is üzent:
"Nekem nagyon sokat jelentett, hogy a drukkereink kiírással készültek és kirakták a zászlókat. Ha volt is olyan pillanat, amikor kicsit elbizonytalanodtam, elég volt odanézni és tudtam, hogy a rossz időkben is mellettünk állnak. Tudom, hogy minden meccsünket sokan nézik, igyekezni fogunk nekik is örömöt szerezni!"

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató