Öt mérkőzéslabdát hárítva nyertünk

Bár közel voltunk a 3-1-es vereséghez, végül két ponttal távoztunk Újpestről. 

Szombaton az UTE otthonába látogattunk, ahol a novemberről elhalasztott mérkőzés pótoltuk.

Jakub Głuszak vezetőedző együtteséből Ambrosio Melani mellett a kisebb hátsérüléssel bajlódó Sanja Kalicanin hiányzott.

Vezetőedzőnk a kezdőhatosba Aikaterina Giotát, Ema Strunjakot, Takács Dorotit, Mária Zernovicot, Sila Caliskant és Windisch Kingát nevezte, a liberó pedig Juhár Dalma volt.

A rossz nyitásfogadásaink és az elrontott támadásaink alaposan rányomták bélyegüket az első labdamenetekre (6-2), Caliskan jó szerváival, illetve Bagyinka Fanni kettős érintéseivel zárkóztunk közelebb (9-7). Precízebben röplabdáztak a hazaiak, egy blokkolt támadásunk után Głuszaknak hamarosan másodszor is időt kellett kérnie (14-9). Három labdamenettel később Sanja Popovic-Gamma és Fábián Fanny érkezett (15-11), de mivel a támadási hatékonyságunk és a fogadásunk továbbra is pocsék volt, az UTE könnyedén került előnybe (25-15, 1-0).

A második szettben már sokkal jobb röplabdát mutattunk, de ez is csak arra volt elég, hogy tartsuk a lépést a hazaiakkal (6-6). Takács blokkjával a mérkőzés során először vezettünk (9-10), és fórunkat elsősorban válogatott négyes ütőnknek köszönhetően tartottuk is (14-15). Parázs volt a csata, egy rosszul sikerült nyitásfogadásunk után fordítottak a hazaiak, Głuszak pedig időkérést jelzett (18-17), majd ismét kettőt cserélt. A hajrát az UTE várhatta kedvezőbb helyzetből (20-17), de a becserélt Kiss Gréta jó nyitásai után Gamma pontjaival egyenlítettünk (21-21). Csapatkapitányunk hátsó sorba forgott, ez pedig elég volt a remekül játszó lila-fehéreknek, hogy kétszettes előnybe kerüljenek (25-22, 2-0).

A harmadik etapot Fábiánnal, Popovic-Gammával, illetve Mihály Dorkával, továbbá az előzőekhez képest alaposan feljavult teljesítménnyel kezdtük (2-6). Sokkal keményebben nyitottunk, de a többi játékelem is jobban működött ebben a felállásban, így Horváth András vezetőedzőnek csapata hétpontos hátrányánál már másodszor kellett időt kérnie (6-13). A szórványos szép újpesti támadások ellenére a korábbinál sokkal hatékonyabban blokkoltunk, ráadásul támadóink is jó teljesítményt nyújtottak, így tovább nőtt az előnyünk (9-19) és magabiztos teljesítménnyel szépítettünk (13-25, 2-1).

A negyedik játszma első labdameneteiben több bravúros pontot is szereztünk: Fábián egy alkalommal a túlsó térfélről kanalazta vissza a labdát, ami után Gamma kosárral áttett „támadásába” piszkált bele rosszul Valentin Carabali, majd feladónk maga fejezett be egy akciót. Ennek ellenére pár rontásunk után az UTE-nál volt az előny (6-4), amit tartottak is egészen a szett derekáig – amikor pedig egyre felzárkóztunk, ismét hárommal elléptek, így a harmadik szett eleje óta egyébként a szokásától eltérően a kispadon ülő Głuszak időt kért (14-11). Négypontos különbségnél Zernovic helyére Török Kata, Fábián helyére pedig Caliskan állt be, de az UTE centereivel továbbra sem bírtunk: Carabali ekkor már 16 pontnál járt (20-15). Az Újpest hamarosan öt mérkőzéslabdához jutott (24-19), ám Strunjak nyitássorozatával és négy óriási blokkal ezeket teljesen váratlanul hárítottuk, majd meg is fordítottuk a végjátékot (24-26, 2-2).

A rövidített játékrész elején Gamma tőle meglepő módon kettőt is rontott, ennek ellenére is mi vezettünk, mert társai jól teljesítettek (4-6). Pillanatok alatt fordítottak a hazaiak, de a térfélcserénél miénk volt az előny (7-8). A hajrá egálról indult (10-10), az ezt követően kialakított kétpontos előnyünk azonban elégnek bizonyult ahhoz, hogy az egyébként remekül játszó újpestiek szájából kiénekeljük a sajtot és két ponttal távozzunk a Szilágyi útról (13-15, 2-3).

Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunk legközelebb jövő kedden igen fontos találkozón szerepel: a Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán a Kaposvár vendégei leszünk. Nem kérdés, a somogyiak otthonában ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségünk.

EXTRALIGA, 6. FORDULÓ
UTE – Vasas Óbuda 2-3 (15, 22, -13, -24, -13)
Szilágyi út
, zárt kapu. Vezette: Szarka, Szabó P.

UTE: Racskovszka 11, Bezsandolszka 9, Petőváry 8, Kojdova 19, Carabali 18,  Bagyinka 4. Csere: Karabasev (liberó), Boros, Manninger, Szabó L. Vezetőedző: Horváth András

Vasas: Zernovic 9, Giota 5, Windisch 1, Takács D. 18, Strunjak 6, Caliskan 4. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Fábián 1, Popovic-Gamma 18, Kiss G., Török 6. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Horváth András: – Az első két játszmával elégedettnek kell lennünk, és az is jó dolog, hogy szereztünk egy pontot a Vasas ellen, más kérdés, hogy ez akár három is lehetett volna. Meg kell tanulnunk befejezni az ilyen játszmákat is, voltak rossz döntéseink – nekem is -, és az ellenfél hosszaú cserepadja is döntő tényező volt. Voltak hosszantartó, jó koncentrációval telt időszakaink, rutinban kell még fejlődnünk, illetve nem szabad, hogy a nyitásaink felpuhuljanak.

Jakub Głuszak: – Az első két játszma után elkezdtük kontrollálni az érzelmeinket és elkezdtük betartani a megbeszélt taktikát, előtte túl stresszesen röplabdáztunk. Nyertünk, amihez gratulálok a lányoknak, de azt gondolom ez a mérkőzés mindenki számára jó lecke volt, hogy egyetlen ellenfelet sem szabad félvállról venni a bajnokságban. Fontos kupameccs vár ránk, nem kérdés, hogy ott sokkal jobban kell teljesítenünk. A mai nap másik pozitívuma, hogy mindenki lehetőséghez jutott.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató