Sima vereség Békéscsabán

Csak az első szettben tudtunk igazán méltó ellenfelei lenni a listavezetőnek.

Szombaton a naptári év utolsó előtti mérkőzése várt csapatunkra, egy tévés rangadó a Swietelsky-BRSE otthonában. A listavezető, eddig egyetlen vereséget szenvedett csabaiak az alapszakasz teljes első körét idegenben vívták a Városi Sportcsarnok felújítása miatt, és mivel a létesítmény még mindig nem készült el, a mérkőzésre az akadémián került sor

Jakub Głuszak vezetőedző csapatából ezúttal Mária Zernovic és Ambrosio Melani hiányzott.

A lengyel szakember a kezdőhatosba Jennifer Noguerast, Török Katát, Kiss Grétát, Sanja Kalicanint, Ema Strunjakot és Sanja Popovic-Gammát nevezte, a liberó Juhár Dalma volt.

Közel egyperces labdamenettel indult a találkozó, a házigazda pontosabb támadásbefejezéseinek köszönhetően hamar hárompontos előnybe került (6-3), néhány labdamenettel később Głuszak jelezte is, hogy mondandója van. Bár a védekezésünk rendben volt, a támadásainkat remekül hatástalanították a csabaiak (10-4), de Török és Gamma pontjaival sikerült zárkóznunk (11-8). Pár rossz megoldás miatt megint tetemes hátrányba kerültünk (14-8), Głuszak pedig kettős cserét hajtott végre: Windisch Kinga és Fábián Fanny érkezett. A hazaiak pár rontással segítettek bennünket az ismételt felzárkózásban (17-14), de a következő két pont a BRSE neve mellé került, így jött vissza Nogueras és Gamma (19-14). Horvát átlónk, valamit Török egymás után három pontot szerzett (19-17), két remek sánccal pedig egyre zárkóztunk (21-20), ezt követően azonban több labdamenetet már nem nyertünk (25-20, 1-0).

A második szett első harmada is a rontásainkról szólt, a BRSE különösebb megerőltetés nélkül került ismét többpontos előnybe (7-3). Głuszak időkérését követően a hazaiak is hibáztak párat, de mivel tovább nőtt a hátrányunk, Fábián váltotta Noguerast (11-5). A szezon egyik leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, Głuszak elkeseredésében Windischt küldte be Kiss helyére (14-7), Török és Juhár így ketten próbálták meg befogadni a teljes pályát (17-8). A végére arcpirító lett a különbség a csapatok között (25-9, 2-0).

A harmadik játékrészre visszatért a kezdőhatosunk, a játékunk azonban semmit sem javult (4-0), a kilencedik labdamenetet követően sikerült feliratkoznunk az eredményjelzőre (8-1). Ismét tízpontos különbség alakult ki a csapatok között, és bár ezt követően kozmetikáztunk az eredményen – a küzdésért mindenképpen piros pont jár a lányoknak –, a vereséget nem tudtuk elkerülni a remekül játszó, így megérdemelt győzelmet arató BRSE ellen (25-20, 3-0).

Pozitívum, hogy Rieder Evelin szinte végigjátszotta a harmadik szettet, ezzel értékes tapasztalatokat gyűjtve.

Bajnoki és Magyar Kupa-címvédő csapatunk jövő kedden Nyíregyházán zárja az évet.

—————————————————————————————————————–

EXTRALIGA, 8. FORDULÓ
Swietelsky-BRSE – Vasas Óbuda 3-0 (20, 9, 20)
Békéscsaba
, zárt kapu. Vezette: Adler, Jámbor

BRSE: Vander Weide 12, Pekárik 10, Drpa 11, Glemboczki 15, Grudina 9, Kosekova  2. Csere: Molcsányi (liberó), Cicic. Vezetőedző: Tóth Gábor

Vasas: Török 14, Kalicanin 5, Popovic-Gamma 12, Kiss G. 2, Strunjak 1, Nogueras 1. Csere: Juhár (liberó), Windisch 2, Fábián, Rieder. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Tóth Gábor: – Fontos volt, hogy a nyíregyházi mérkőzés után kellő önbizalommal tudjunk a Vasas ellen kiállni a pályára. Ezt maximálisan teljesítették a lányok, nagyon fegyelmezetten röplabdáztak. Példás hozzáállással, remek sportemberi értékeket mutattunk.

Jakub Głuszak: – Ma elsősorban a támadások befejezésével gyűlt meg a bajunk, ebben a játékelemben sokkal jobban teljesített a BRSE, akiknek gratulálok a győzelemhez. Tudtam, hogy az év vége nehéz lesz, most jött ki igazán a játékosokon a koronavírus miatti kihagyás. A keret jó része három hétig nem edzett, kevesen vagyunk. Sajnálom a vereséget, mert egész héten jól dolgoztunk, kár, hogy ebből szinte semmit sem mutattunk. Vasárnaptól készülünk a Nyíregyháza elleni évzáróra.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató