Nyomtatható verzió 2017.11.06.
Extraliga

Megizzadtunk a győzelemért

A vártnak megfelelően nagyot küzdöttünk a Kaposvárral.

A Vasas Óbudához hasonlóan veretlen Kaposvár látogatott a Folyondár utcába hétfő este. A mieink közül Lévai Vivien, Németh Anett és Elena Cappelli hiányzott.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, fogadásban és mezőnyben sem találtuk a ritmust (3:7). Nyitásban is sokat rontottunk, így jó támadásaink ellenére futottunk az eredmény után (11:13). A csapatkapitány, Kayla Haneline két blokkjával előbb egyenlítettünk, majd Verica Simic ásza, és a korábbi Vasas-játékos Háfra Dominika széles ütése után Zarka Péter időt kért (15:13). A folytatásban őriztük néhány pontos előnyünket, de a somogyiak szívós ellenfélnek bizonyultak (21:20). Jókay Zoltán időkérése után sorozatban három pontot szereztünk, s egy kaposvári hálóérintés már a részsikerünket jelentette (25:21, 1:0).

Török Kata bombájával indult a második felvonás, ám a Kaposvár a Vasas-nevelés Lutter Liza nyitásaival 0:3-ról fordított. Bodovics Hanna nyitássorozatával és Haneline ütéseivel 10:5-re elléptünk, majd Mária Kostelanská nyitotta ki a somogyiakat (15:8). Erica Vietti jól irányította a csapatot, alaposan megnehezítve a kaposvári blokk dolgát (19:13). Rendezte sorait a vendégcsapat, így hamarosan Jókay időkérése következett (21:19). A játékmegszakítás után a vendégek már csak kétszer örülhettek, így 50 perc után 2:0-ra vezettünk (25:21, 2:0).

A harmadik szettben a pálya helyett inkább a kaposvári sáncot püföltük, így Jókay Zoltán nem sokkal a kezdés után időt kért (5:8). Csapata játéka nem javult, rengeteg gyermeteg hibát vétettünk, így néggyel vezetett az ellenfél, amikor edzőnk ismét megszakította a játékot (15:19). Mihály Dorka váltotta Törököt egy pont erejéig, ám ez sem használt, szépített a Kaposvár (18:25, 1:2).

Sokkal pontosabb röplabdával indítottuk a harmadik szettet, ennek eredményeként ötpontos előnybe kerültünk (6:1). Pillanatok alatt szétesett a játékunk, a Kaposvár kedve szerint szerezte a pontokat, így időt kértünk (10:12). Sablonosan játszottunk, hagytuk belelkesedni az ellenfelet, ők pedig éltek is a lehetőséggel (11:16). A színvonal nem volt túl magas, de szépen lassan elkezdtek bejönni a támadásaink, így előbb egyenlítettünk, majd a vezetést is átvettük (19:18). A folytatásban voltak még fellángolásai a Kaposvárnak, de behúztuk a meccset és mindhárom pontot (25:22, 3:1).

Veretlenségi szériánkat a TFSE ellen folytathatjuk pénteken 19 órától.

NB I, 4. FORDULÓ
Vasas Óbuda -  1. MCM Diamant-Kaposvári Egyetem 3:1 (21, 21, -18, 22)
Folyondár utca, 100
néző. Vezette: Mezőffy, Soltész

Vasas: Vietti 5, Török 8, Bodovics 6, Simic 21, Kostelanská 15, Haneline 15. Csere: Kiss G. (liberó), Mihály. Vezetőedző: Jókay Zoltán

Kaposvár: Lutter L., Iricanin 17, Sitkey 8, Háfra 5, Araujo 1, Leidgeb 9. Csere: Csitári (liberó), Kanizsai 6, Horváth A. 10, Fábián 3, Szívós, Harmath. Vezetőedző: Zarka Péter

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Jókay Zoltán: - Nem vagyok túlságosan elégedett. A második játszma rengeteg nyitásrontása megbosszulta magát, mert egyfelől azt nem nyertük meg simán, másfelől rá is ment a harmadik szett. Túl egyszerűen játszottunk, nem volt centertámadás, Verát sem használtuk, a blokkok katasztrofális ütemben és helyen ugrottak… Sok munka vár még ránk.

Zarka Péter: - Először is gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, Jókay Zoltánnak igen jó csapata van. Nekünk még nagyon sokat kell dolgoznunk, sok az új játékos akit be kell építenünk. Tavaszra várom a csúcsformát, ahhoz még sok ilyen meccset kell lejátszanunk.

Kulcstartó - Vasas 110

1500 Ft

Vasas-függő ár: 1350 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat