Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2020.09.29.
Klub

Tájékoztatás az Extraliga-rajtról

Fontos információk a vasárnapi szezonkezdet kapcsán

Kedves Szurkolóink,

A múlt szerdai Dinamo Moszkva elleni Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzést – nektek is köszönhetően – zökkenőmentesen sikerült lebonyolítanunk!

Mint azt bizonyára tudjátok, vasárnap kezdetét veszi az Extraliga, ahol rögtön két rangadóval, a BRSE és a Nyíregyháza elleni találkozókkal nyitunk.

Bár az utóbbi hetekben folyamatosan azért dolgoztunk, hogy megoldható legyen a nézők előtti mérkőzésrendezés a Folyondár utcában is, az első két bajnoki fordulóban sajnos nem tudjuk ezt megtenni. Hagyományos, régi csarnokunkban – az illetékes hatóságokkal is konzultálva – járványügyi szempontból nem tudjuk biztosítani a játékosok és a közreműködő személyek biztonságát, míg a nemrég felépült új kiscsarnok befogadóképessége méltatlan ilyen volumenű rangadókhoz. A BRSE és a Fatum Nyíregyháza vezetőivel is egyeztetve így a bajnoki szezon első két mérkőzését zárt kapuk mögött rendezzük meg, a két csapat megértését és konstruktív hozzáállását ezúton is köszönjük.

Ugyanakkor annak érdekében, hogy a két, nagy érdeklődéssel várt rangadó a lehető legtöbb nézőhöz eljuthasson, folyamatosan konzultáltunk a Magyar Röplabda Szövetséggel és az MTVA-val, így örömmel jelenthetjük be, hogy mindkét találkozót ÉLŐBEN közvetíti majd a szeptember elején elindult új sportcsatorna, az M4 Sport+!

Ennek megfelelően a kezdési időpontok a következőképpen módosulnak:

Vasas Óbuda – Swietelsky BRSE, október 4., vasárnap, 19.00

Vasas Óbuda–Fatum Nyíregyháza, október 10., szombat, 19.45

Az ezt követő hazai mérkőzések nyílt vagy zárt kapussá tételéről a következő hetekben, a járványügyi helyzet alakulásának figyelembevételével hozunk majd döntést.

Addig is kérjük megértéseteket, együttműködéseteket!

Reméljük, mielőbb ismét találkozhatunk!

 

Sarlós Márton
Ügyvezető
Vasas Óbuda

Hegyi Iván: Pályamű

8000 Ft

Vasas-függő ár: 7200 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat