Nyomtatható verzió 2020.02.01.
Extraliga

Kikaptunk Kaposváron

A listavezető somogyiak 3-1-re győztek a rangadón.

Szombaton az alapszakasz második körének zárásaként a listavezető Kaposvár otthonában vendégszerepeltünk. A két csapat első mérkőzésén a Fáy utcában a somogyiak 3-0-ra nyertek, így volt miért visszavágnunk Sasa Nedeljkovic tanítványainak.

Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak ezúttal a Török Kata, Dékány Bernadett, Ana Tiemi, Trine Kjelstrup, Ayshan Abdulazimova, Sanja Kalicanin felállást küldte harcba, a liberó Juhár Dalma volt.

Ismét ott volt a csapattal a bokasérülése után Villám Lilla, illetve a korábban betegeskedő Ambrosio Melani is.

A találkozó első pontjait követően ugyan mi vezettünk, de Tálas Zsuzsanna másodikra megütött labdájával már a kaposváriaknál volt az előny (5-4). Két amatőr hibánkat követően Gluszak – teljes joggal – kiabálva adta játékosai tudtára, hogy egyáltalán nem elégedett azzal, amit csinálnak (8-5). Ana Tiemi jelentkezett egy nagy blokkal, Kalicanin pedig kiegyenlített. Két hazai hiba után Nedeljkovicnak volt mondanivalója (9-11), és bár ezt követően még három ponttal is vezettünk, elsősorban alacsony támadási hatékonyságunknak köszönhetően a hazaiak egalizáltak (14-14). A kaposváriak sok nyitásrontása segített rajtunk, és amikor Kalicanin leszedte Sara Klisurát, Nedeljkovic másodszor is időt kért (17-19). Abdulazimova jó szerváival nőtt tovább a különbség, a hazaiak mestere két cserével próbált frissíteni együttesén, de Trine Kjelstrup támadása hamarosan véget vetett a felvonásnak (20-25, 0-1).

A második játszmát is jól kezdtük, tartottuk a lépést a vendéglátónkkal (5-5). Összeszedetten röplabdáztunk, de mivel ez a hazaiakról is elmondható volt, fej fej mellett haladtak a csapatok (9-9). Gluszak időkérése ellenére három pontot szerzett egymás után a Diamant, és mivel több apró hibát is elkövettünk, lengyel vezetőedzőnknek másodszor is jeleznie kellett (15-11). Több extra pontot is szeretünk – jó blokkok, védekezés-visszatámadások –, de mivel az alapokkal többször is meggyűlt a bajunk, tovább növelte előnyét a Kaposvár (19-14). Érkezett Gyimes Zsófia majd Mária Kostelanská is nálunk (22-16), de ez sem változtatott a mérkőzés alakulásán: az egyre inkább belelkesülő hazaiak különösebb megerőltetés nélkül egyenlítettek (25-16, 1-1).

A harmadik etapra visszatért a kezdőhatosunk, de továbbra is a somogyiak kezében volt az irányítás (6-4). Megint jött Gyimes és Kostelanská, de Abdulazimova volt az, aki pontjaival új életet lehellt csapatunk játékába (9-10). Azeri centerünkön kívül Török is remekül teljesített, elsősorban nekik volt köszönhető, hogy két ponttal megléptünk. Matic ásza után mégis Gluszaknak kellett időt kérnie (15-14), és annak ellenére fordítottunk, hogy több sáncról lecsorgó labdánál is hadilábon álltunk a szerencsével (17-19). Kostelanská kezdett bemelegedni, de Matic okos ejtése, majd egy rossz támadásunk után Gluszak nyomta meg a jelzőcsengőt (20-19). Egy hosszúnak tűnő hazai nyitást bentnek ítélt Horváth Miklós játékvezető, így egyenlő helyett hamarosan hárommal mentek a hazaiak. Bár a végsőkig kapaszkodtunk, két ponttal a somogyiak nyerték meg a szettet… (25-23, 2-1).

A negyedik felvonás elejére alaposan rányomta a bélyegét az előző végjátéka (6-3), és pár hazai pontatlanság is kellett ahhoz, hogy Kjelstrup ütése után egyenlőt mutasson az eredményjelző (7-7). Gyimes ásza után Nedeljkovic kért időt (9-11), és bár csapata közelebb lépett, Török vezérletével tartottuk törékeny fórunkat (13-16). Kostelanská, majd megint az ekkor már 20 pontnál tartó Török volt eredményes (15-19), a hajrát hárompontos előnyből kezdhettük. 21-20-nál már csak eggyel vezettünk, három labdamenettel később pedig egyenlő volt. A folytatásban a támadójátékunk teljesen súlytalan volt, gyakorlatilag egyetlen labdamenetet sem tudtunk ponttal befejezni, így a Kaposvár fordított és győzött (25-23, 3-1).

Csapatunk csütörtökön Érden a klubvilágbajnok, olasz bajnok Imoco Conegliano együttesét fogadja 19 órától.

----------------------------------------------------------------------

EXTRALIGA, ALAPSZAKASZ, 14. FORDULÓ
1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda 3-1 (-20, 16, 23, 23)
Kaposvár Aréna, 500
néző. Vezette: Horváth M., Adler

Kaposvár: Szűcs K. 10, Sipic 8, Matic 16, Klisura 18, Tálas 11, Djuric 5. Csere: Szpin (liberó), Oblad 4, Szerencsés-Miklai 2, Kalmár. Vezetőedző: Sasa Nedeljkovic

Vasas: Török 22, Kalicanin 6, Kjelstrup 7, Dékány 5, Abdulazimova 12, Ana Tiemi 7. Csere: Juhár (liberó), Gyimes 2, Kostelanská 7. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Sötétkék pulóver - nagy Vasas logóval

7100 Ft

Vasas-függő ár: 6390 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Linartech
  • Pannonbau
  • Formidus
  • Mizuno
  • Palaro Kft.
  • Óbudai Autójavító
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat