Remek mérkőzésen vereség Nantes-ban

Jó játékkal rukkoltunk elő negyedik BL-találkozónkon, ez azonban „csak” egy szettre volt elég.

Kedden a Bajnokok Ligája negyedik körével folytatódott csapatunk számára a szezon, ezúttal a francia Nantes otthonában vendégszerepeltünk. A két csapat első, érdi mérkőzésén 3-0-s francia siker született, de az első és a második játszmában is voltak győzelmi esélyeink.

Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak két helyen változtatott a szombati kezdőcsapatán, ezúttal Török Kata, Mária Kostelanská, Ana Tiemi, Trine Kjelstrup, Ayshan Abdulazimova, Sanja Kalicanin játszott, a liberó Juhár Dalma volt.

A továbbra is bokasérülésével küzdő Villám Lilla el sem utazott, Mihály Dorka pedig – akit az éjszaka kórházban ápoltak, mert nem maradt meg benne sem étel, sem ital – a hotelben tudta csak nézni az összecsapást.

Annak ellenére sem kezdtünk megilletődötten, hogy közel telt ház, azaz majdnem 2500 néző volt a Mangin Beaulieu Sportközpontban. Kjelstrup és Kostelanská is jól támadott, de hiába mutattunk be több bravúros mezőnyvédekezést is, a buta hibáink miatt két pontnál nem tudtunk jobban ellépni a házigazdától (12-12). Amikor dán légiósunk egymás után két ászt szervált, a hazaiakat irányító Cyril Ong Vathanara időt kért (13-15). Nem adtuk könnyen magunkat, egyenrangú riválisai voltunk a hazaiaknak, sőt, Vathanarának hamarosan megint időt kellett kérnie (17-19). A hárompontos vezetés lehetősége is a kezünkben volt (18-20), de elpackáztuk, így ezúttal Gluszak jelzett, mert megint egyenlített a Nantes. A végjátékban az érdi mérkőzéshez hasonlóan nagyon sokat hibáztunk, ez pedig – mint azt már láthattuk – a magyar bajnokságban sem fér bele, nemhogy a Bajnokok Ligájában (25-23, 1-0).

A második felvonást is ponterősen kezdtük (2-5), Kalicanin sánca után pedig néggyel vezettünk – ekkora különbség még nem volt a csapatok között (4-8). Tovább nőtt a differencia, a hazai mester mínusz nyolcnál ismét időt kért (5-13), de ezzel sem tudta felrázni együttesét. A mieink remekül és végig koncentráltan játszottak, tartották a megszerezett előnyt, így villámgyorsan egyenlítettek (15-25, 1-1).

A harmadik etapban is tartottuk a színvonalat, kiválóan és agresszívan nyitottunk, emellett pedig jól blokkoltunk (3-6). Amikor felpuhultak a szerváink és kicsit visszaesett a fogadási hatékonyságunk, egyből egyenlített a Nantes (10-10), de mivel a többi játékelemben továbbra is hatékonyak voltunk, Vathanarának kellett időt kérnie (13-15). Kétszer is egalizáltak a hazaiak, de Gluszak csak akkor kért időt, amikor a vezetést is átvették (19-18). Kostelanská egyenlített, majd az ő bombájával vettük vissza a vezetést (21-22). A kétpontos előnyért támadhattunk, ütésünk azonban a hálóban végezte, és mivel a következő labdamenet is a Nantes-é lett, Gluszak megint időt kért (23-22), ám már csak a hazaiak szereztek pontot (25-22, 2-1).

A negyedik szett első periódusában a Nantes vezetett és egy sikeres blokkjuk után lengyel szakvezetőnk magához rendelte tanítványait (8-5). Tartottuk a különbséget, olykor mínusz egyre vissza is jöttünk, de amikor néhány rossz támadás becsúszott, Gluszak megint időt kért (16-12). A folyatásban már egyértelműen a vendéglátó akarata érvényesült, de lányaink így is minden dicséretet megérdemelnek a kedd esti teljesítményükért: közönségszórakoztató, küzdős, jó mérkőzést vívtak a francia együttes otthonában (25-18, 3-1).

Csapatunk vasárnap lép legközelebb pályára, akkor a Haladást fogadjuk a Folyondár utcában.

———————————————————————————–

BAJNOKOK LIGÁJA, D CSOPORT, 4. FORDULÓ
Nantes VB (francia) – Vasas Óbuda 3-1 (23, ­-15, 22, 18)
Mangin Beaulieu Sportközpont, 2300
néző. Vezette: Burkiewicz (lengyel), Mokry (szlovák)

Nantes: Alanko 3, Vander Weide 12, Sylves 8, Gicquel 22, Schwabe 14, Schad 6. Csere: Burmazovic (liberó), Ndoye 1, Druenne 1. Vezetőedző: Cyril Ong Vathanara

Vasas: Kostelanská 17, Kalicanin 7, Kjelstrup 21, Török 16, Abdulazimova 9, Ana Tiemi 5. Csere: Juhár (liberó), Dékány, Gyimes. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Cyril Ong Vathanara: – Fontos győzelmet arattunk egy nagyon jól játszó csapat ellen. Kemény mérkőzés volt, sokszor nem találtuk a vendégek remek blokkjának ellenszerét, de ha nehezen is, sikerült mindhárom pontot megszereznünk.

Jakub Gluszak: – Azt hiszem, jó meccset játszottunk, ezt mondhatom a saját szempontunkból, de akár a szurkolókéból is. Többnyire remekül röplabdáztunk, valamint végig óriásit küzdöttünk, ez mindenképp pozitív, és büszke is vagyok emiatt a csapatra. Megint közel voltunk, de nem eléggé, remélem, hogy a jövőben ezen tudunk majd változtatni. A tapasztalat döntött most is, viszont az érdi meccshez képest abban tudtunk javulni, hogy jobban reagáltunk egy szorosan elveszített játszma után. Ezt most ki kell pihenni, aztán arra kell építeni, ahogyan ma játszottunk, hiszen rengeteg meccs vár még ránk.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató