Rangadó előtt

A Kapsovár érkezik szombaton Budapestre.

A keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés után nincs sok idő a pihenésre: szombaton már újabb fontos mérkőzés vár együttesünkre, amely a hozzánk hasonlóan egyetlen vereséggel álló Kaposvárt fogadja szokatlan helyszínen, a Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban.

"Jó mérkőzésre számítok, a Kaposvár jó csapat és nyilván mindkét fél győzni szeretne szombaton. Magunktól azt várom, hogy a találkozó első pontjától kezdve energikusan, magas színvonalon röplabdázzunk" – mondta várakozásairól Sanja Kalicanin, csapatunk nyáron szerződtetett centere, aki Tanja Matic révén régi ismerősével és csapattársával is farkasszemet nézhet.

A somogyiak kerete nyáron alaposan megerősödött, Tálas Zsuzsanna és Szpin Renáta mellett szerb és horvát légiósokat szerződtetett Sasa Nedeljkovic vezetőedző. Ennek megfelelően csapata remekül menetel, csak a Nyíregyházától kapott ki, azon kívül az összes riválisát legyőzte.

"Nem volt sok időnk pihenni a keddi BL-meccs óta, de az abból a találkozóból meglévő pozitív energia azt gondolom, még mindenkiben dolgozik, ebből pedig erőt kell merítenünk nemcsak a Kaposvár ellen, hanem a későbbiekben is" – mondta az esetleges fáradtsággal kapcsolatos kérdésre Sanja.

Ugyanakkor a somogyiak sem lehetnek sokkal pihentebbek, hiszen ők – ugyancsak kedden – Isztambulban szerepeltek Challenge Kupa-mérkőzésen, ahol 3-1-es vereséget szenvedtek és búcsúztak a nemzetközi sorozattól.

Riválisunkkal az előszezon során már találkoztunk, akkor 3-1-re kikaptunk. A kaposváriaknál korábbi játékosunk, Szerencsés-Miklai Zsanett régóta bokasérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses. A mi oldalunkon mindenki egészségesen várja a rangadót.

A találkozó 15 órakor kezdődik a Fáy utcában.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató