Csodás pontszerzés Coneglianóban!

Elképesztő játékkal mutakoztunk be a BL-ben.

Kedden együttesünk belevágott a mostani szezon legnagyobb kalandjába, ugyanis megkezdte szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében. Első ellenfelünk a világsztárokkal tűzdelt, olasz bajnok A. Carraro Imoco Conegliano volt, amely nem legerősebb kezdőcsapatával állt fel, kimaradt belőle a legnagyobb sztár Paola Egonu, de Kimberly Hill és Joanna Wolosz sem játszott.

Vezetőedzőnk, Jakub Gluszak öt idegenlégiósa mellett Dékány Bernadettnek és Mihály Dorkának szavazott bizalmat.

Mária Kostelanská szerezte történetünk első BL-pontját, Trine Kjelstrup támadásával pedig vezettünk is. Remekül játszottunk, a hazaiak szakvezetője, Daniele Santarellinek így hamarosan időt kellett kérnie (6-10). Egy labdamenettel később jött Egonu és Wolosz odaát, majd Robin De Kruijf is pályára lépett (6-12). Ennek ellenére nem csökkent a különbség, mert nálunk mindenki tudása legjavát hozta (10-16). Egy egészen fantasztikus labdamenetet háromszor sem tudtunk lezárni, Egonu viszont egy vízfakasztó ütéssel bemutatkozott, így Gluszak is időt kért (14-17). Kjelstrup forgott le nyitni, és fantasztikus szerváival elérhető közelségbe hozta csapatunk számára az elképesztő bravúrt (14-21). A hajrában ugyan közelebb lépett a Conegliano, de lányaink megnyerték a nyitó felvonást (21-25, 0-1).

A második etapra érkezett a Coneglianóba Kimberly Hill is, de ennek ellenére sem kezdtük rosszul szettet (6-5), sőt, a csodálatosan játszó Ana Tiemi ászával megint vezettünk (7-8), három ponttal később pedig Santarellinek volt mondanivalója (8-10). Egonu ászaival fordított az olasz bajnok (14-13), de Kostelanská kétszer is leszedte De Kruijfot – utóbbi kérdően nézett csapattársaira, ő maga sem értette, mi történik (15-17). Pár perccel később Gluszak rendelte magához tanítványait (19-18), de az utolsó labdamenetek már a hazaiakról szóltak, akik így egy óra után egyenltettek (25-20, 1-1).

A harmadik etapot minden korábbinál pontosabb játékkal kezdte az Imoco (4-0), Wolosz szervái megoldhatatlan problémát jelentettek, így Dékányt Török Kata váltotta (9-0), majd érkezett Bleicher Réka és Villám Lilla is. Kostelanská bombájával nagy nehezen elforogtunk (10-1), és bár egy ideig tartottuk a különbséget, a nyitásfogadásunk alaposan visszaesett, ezt pedig könyörtelenül kihasználta a Conegliano (25-10, 2-1).

A negyedik játszmát nem kezdtük olyan rosszul, mint az előzőt, vezettünk is, de Gluszak hárompontos hátrányban jelezte, mondandója van (9-6). Tartottuk a lépést a Coneglianóval, amelynek teljes támadóarzenálját fel kellett vonultatnia, hogy ne érjük utol (14-12). Egonut – mint a világ nagyon sok más csapata – mi sem tudtuk tartani, blokkban és mezőnyben sem nagyon találkoztunk a bombáival (17-14). Dékány támadása után Santarelli időt kért (17-16), de Gyimes ászt szervált, így egalizáltunk. Egonu ismét lecsapott, de a hajrá így is csak egypontos hazai előnyről indult (20-19). Egonu amikor – nekünk – nagyon kellett, széleset ütött, így labdánk volt a pontszerzéshez (23-24), amit meg is csináltunk, így elképesztő bravúrral nyitottuk a csoportkört (23-25, 2-2)!

Az ötödik szettben első részében többször is bizonytalankodtunk (5-2), főleg a támadásaink nem sikerültek. Egonu megint rákapcsolt, így Gluszaknak még a térfélcsere előtt el kellett használnia második időkérését is (7-2). A folytatás egyértelmű volt, de így is több mint kétórás csatára késztettük a világ egyik legjobb együttesét (15-4, 3-2).

Folytatás szombaton egy igen fontos bajnoki összecsapáson a Kaposvár ellen. A mérkőzést a Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban játsszuk 15.00-tól.

——————————————————————————

BAJNOKOK LIGÁJA, D CSOPORT, 1. FORDULÓ
A. Carraro Imoco Conegliano (olasz) – Vasas Óbuda 3-2 (-21, 20, 10, -23, 4)
PalaVerde, 3500
néző. Vezette: Paskevics (orosz), Jettkandt (holland)

Conegliano: Gennari 1, Sorokaite 6, Botezat, Enweonwu 1, Geerties 2, Ogbogu 17. Csere: Fersino (liberó), Wolosz 13, Egonu 28, De Kruijf 7, Hill 14. Vezetőedző: Daniele Santarelli

Vasas: Ana Tiemi 3, Kostelanská 16, Kalicanin 5, Kjelstrup 14, Dékány 14, Abdulazimova 5. Csere: Mihály (liberó), Török 1, Gyimes 1, Bleicher R. , Villám L. 1, Ambrosio. Vezetőedző: Jakub Głuszak

EDZŐI ÉRTÉKELÉS

Daniele Santarelli: – Hosszú a szezon, így kockáztattam a kezdőcsapat kijelölésével, de nem volt meg a kellő egyensúly, így változtatnom kellett. Gratulálok a Vasasnak, veszítenivaló nélkül játszottak egy remek meccset.

Jakub Gluszak: – Annak ellenére elégedett vagyok, hogy elveszítettük a mérkőzést. Jól játszottunk, kiválóan védekeztünk, remélem, a lányok már elhiszik, hogy ha keményen dolgoznak, a világ legjobb csapatával is fel tudjuk venni a harcot. Boldognak kell lennünk az egy ponttal.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató