Három pontért megyünk Jászberénybe

Dékány Bernadett a hazai pontvadászatot is győzelemmel kezdené.

Dékány Bernadett kiválóan teljesített kedden a montenegrói Luka Bar otthonában. Válogatott ütőjátékosunk 13 ponttal és 73 százalékos (!) hatékonysággal zárta élete első BL-összecsapását.

"Jól éreztem magam a pályán, jó volt a hangulat, örülök, hogy végig koncentráltak maradtunk. Tudtuk, mire kell odafigyelnünk, alaposan kielemeztük az ellenfelet, tisztában voltunk azzal, hogy a jó nyitásokkal zavarba tudjuk hozni őket” – tekintett vissza Dékány az idénynyitóra.

A 27 éves röplabdázó tudja, hogy február közepéig nagyon kemény időszak vár rájuk, minden héten két összecsapással. Ennek kapcsán honlapunknak azt mondta, mindannyian tudják, meg kell edződniük és fel kell nőniük ehhez a feladathoz.

"Nagyon oda kell figyelni minden kis energiamorzsánkra, spórolnunk kell amivel csak tudunk, a pihenőnapokat tényleg pihenéssel kell tölteni, és akkor nem lesz ebből gond” – utalt a sorozatterhelésre Berni.

Ütőjátékosunk a Jászberény elleni, pénteki hazai porondos szezonnyitó kapcsán kijelentette: kiegyensúlyozott bajnokságra számít, négy-öt bajnokesélyes csapattal.

„A legnehezebb dolog talán az lesz, hogy stabilan hozzuk a jó színvonalú játékot” – jelentette ki Dékány, aki ugyanakkor megjegyezte: napról napra azon dolgoznak, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtsanak.

"Nem kell azzal külön foglalkoznunk, hogy mi vagyunk a címvédők, hiszen ez egy új szezon, ahol minden csapatnak – így nekünk is – megvannak az új céljai. Fölösleges extra nyomást tenni magunkra” – tette hozzá az ütőjátékos, aki szerint az új játékosok mostanra teljesen beilleszkedtek, nagyon jó közösség alakult ki az öltözőben, amit jól mutat, hogy mindenki szívesen megy edzésre.

"Szeretünk együtt lenni, szinte nincs olyan gyakorlás, hogy ne lennénk bent a teremben már fél órával a kezdés előtt” – egészítette ki Dékány Bernadett, aki egyáltalán nem bánta meg, hogy azok után, hogy télen hazaigazolt, még egy évvel meghosszabbította szerződését a Vasas Óbudával.

A Jászberény elleni bajnoki idénynyitóra pénteken 19 órától kerül sor a Bercsényi úti játékcsarnokban.

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató