Előremutató vereségek Kaposváron

A haziaktól négy, a Dinamo Bukaresttől öt játszmában kaptunk ki

Bajnoki címvédő röplabdacsapatunk, a Vasas Óbuda pénteken és szombaton Kaposváron szerepelt nemzetközi felkészülési tornán. Másfél héttel a Bajnokok Ligája-rajt előtt fontos erőfelmérő volt ez lányaink számára, ugyanis a nyáron alaposan megerősödött, házigazda 1. MCM-Diamant Kaposvár, illetve a román bajnokságban edződő, légiósokkal teletűzdelt Dinamo Bukarest is igen kemény ellenfélnek ígérkezett.

Ennek ellenére az első összecsapás elején ennek nyoma sem volt, lányaink 10-1-es villámrajtot vettek a házigazdákkal szemben, és bár Sasa Nedeljkovic tanítványai közelebb zárkóztak, összességében simán lett a miénk a nyitó felvonás.

A folytatásban a kaposváriak játszottak sokkal összeszedettebben, de egyenlítésüket követően a harmadik szettben ismét mi irányítottunk: 19-14-re és 23-20-ra is vezettünk, de néhány buta hiba – elsősorban a mezőnyfeladásokban és a potyalabda-bejátszásokban – elég volt ahhoz, hogy a lelkes hazaiak fordítsanak. A negyedik szett somogyi örömjátékot hozott, csapatunk csak alig tudott felvillantani valamit valódi tudásából.

Szombat délelőtt az előző idényben a román bajnokságban hatodik helyezett Dinamo ellen léptünk pályára, és már az első labdameneteknél látszott, lányaink harcosabb hozzáállással érkeztek a Kaposvár Arénába. Bár ellenfelünk centerjátékát nehezen olvastuk, az első szett hatalmas küzdelem után a miénk lett.

A második etapban Török Kata vezette csapatunk ismét nagy küzdelemre késztette riválisát, de a végjátékban elkövetett hibák ezúttal sem fértek bele. A harmadik játszma is szoros volt, sokáig mi vezettünk, a hajrá előtt azonban ellenfelünk épített ki négypontos előnyt (16-20). Ez azonban nem volt elég a bukarestieknek, Török jó nyitásaival egyenlítettünk, majd végletekig kiélezett végjáték következett: a románok hat, mi három szettlabdát hárítottunk, mielőtt ellenfelünk került előnybe.

A negyedik felvonás is magas színvonalú, jó játékot hozott, messze ez volt az eddigi legjobb edzőmeccsünk, nemcsak a teljesítményünket, hanem az ellenfél tudását is nézve. A csapatok ezúttal is egészen a végéig fej fej mellett haladtak, az egyre parázsabb hangulatú mérkőzés hajrájában a piros lap is előkerült Szabó Péter játékvezető zsebéből, de a lényeg az volt, hogy 130 perc játék után kiegyenlítettünk.

A döntő szettben sem változott semmi: mindkét csapat remek röplabdát mutatott be, a találkozót végül az döntötte el a románok javára, hogy a fontos pillanatokban kevesebb ki nem kényszerített hibát vétettek. A vereség tényét leszámítva ugyanakkor egyáltalán nem lehetünk csalódottak, előremutató volt a játékunk.

"Remek felkészülési lehetőség volt számunkra ez a két torna, jó ellenfelekkel játszhattunk jó meccseket. Még mindig keményen dolgoztunk a héten, de a második meccsen már azt a küzdeni tudást láttam a csapatomtól, amit elvárok. Jó úton járunk” – összegezte a tapasztalatait Jakub Gluszak vezetőedző.

—————————————————————————————————–

1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda 3-1 (-18, 18, 23, 11)

Vasas: Bleicher 2, Török 14, Kalicanin 10, Kjelstrup 11, Dékány 7, Gyimes 1. Csere: Juhár, Mihály (liberók), Kostelanská 7, Ana Tiemi 1, Abdulazimova 5, Villám 4

 

Vasas Óbuda – Dinamo Bukarest (román) 2-3 (25, -22, -32, 23, -11)

Vasas: Török 25, Abdulazimova 17, Ana Tiemi 7, Kostelansá ,1 Kalicanin 10, Kjelstrup 18. Csere: Juhár (liberók), Gyimes, Dékány 11, Villám

Támogatóink

Arany támogató

Ezüst támogató

Bronz támogató