Mérkőzések

Nyomtatható verzió 2019.08.12.
Klub

Szezonrajt komoly célokkal

Bajnokcsapatunk elkezdte felkészülését a 2019/2020-as szezonra.

Egy délelőtti erőnléti és egy délutáni labdás edzéssel elkezdte felkészülését bajnokcsapatunk a 2019/2020-as szezonra.

"Hosszú és fárasztó idény áll előttünk, várhatóan rengeteg mérkőzéssel, így ennek megfelelő lesz az alapozás időszaka” – fogalmazott évadnyitó beszédében Jakub Głuszak, együttesünk lengyel vezetőedzője, aki áprilisban hat év után vezette bajnoki aranyéremig a Vasast.

A bajnoki cím hozományaként együttesünk története során először elindulhat a Bajnokok Ligájában, ami nem kis kihívást jelent mind a stábnak, mind a játékosoknak.

"Edzőként én már átéltem, milyen a BL-ben játszani: ha erre gondolok, most is kiráz a hideg. Szeretném, ha mostani csapatom is megtapasztalhatná, milyen a világ legjobb röplabdázói ellen pályára lépni, mert a legnagyobb sztárok ellen játszva láthatják, tapasztalhatják meg, hol tartanak, mennyire keményen kell még dolgozniuk” – tette hozzá szakvezetőnk, aki a Chemik Policéval rendszeres résztvevője volt az elitsorozatnak.

Głuszak kiemelte, a selejtezős sorsolásra nem lehet panasz, úgy érzi, megvan az esélyünk, hogy történelmet írjunk.

"Nemcsak magamnak, a lányoknak vagy a klubnak, hanem az egész magyar röplabdázásnak nagyszerű eredmény lenne, ha feljutnánk a főtáblára. Ez kell, hogy legyen a célunk októberben” – adta ki az első hónap legfontosabb feladatát a lengyel szakember.

Mint ismert, együttesünk a BL-selejtező első körében a montenegrói bajnok Luka Bar ellen lép majd pályára, míg továbbjutás esetén az albán vagy a bosnyák aranyérmes vár ránk.

Az új sorozat mellett több újdonság is van csapatunk életében: Krystian Pachlinski személyében új erőnléti- és pályaedző érkezett a klubhoz, illetve Töviskes Ákossal immár főállású gyúróval is kiegészült a szakmai stáb.

"Amellett, hogy a játékoskeret erősségében szeretnénk évről évre előre lépni, fontos, hogy a hátország is rendben legyen, így a stáb összetételében is szeretnénk egyre inkább közeledni az igazi profi nagycsapatok szintjéhez. Ebben fontos előrelépés a két új stábtag szerepvállalása” – egészítette ki Głuszak.

A játékoskerettel kapcsolatban megjegyezte, az értékeink megtartása mellett erősítések is jól sikerültek, reményei szerint az idei szezonban még kiegyensúlyozottabb csapatjátékot láthatnak majd a szurkolók.

"Az előző idényben a kemény munka meghozta a gyümölcsét, most azonban még keményebben kell majd dolgoznunk, hiszen mi vagyunk a bajnokok, mindenki a mi trónunkra fog törni. Jól erősítettünk, remélem, ez a játékunkon is meglátszik majd” – fogalmazott vezetőedzőnk.

A felkészülés nehézségeivel kapcsolatban megjegyezte: a közelgő Európa-bajnokság miatt egyelőre csak hét játékos áll rendelkezésére, ennek megfelelően kicsit más lesz az alapozó időszak, mint egy évvel korábban.

"A lényeg, hogy október 8-ra, az első BL-meccsünkre összeálljon a játékunk” – tette hozzá.

Sarlós Márton ügyvezető azt mondta, ezzel a kerettel nem lehet más cél, mint feljutni a BL-főtáblára, illetve döntőbe jutni a Magyar Kupában és a magyar bajnokságban is.

"Tudjuk, nagyon nehéz lesz mindhárom, hiszen Európa elitsorozatának 20 csapatos főtáblájára odakerülni hihetetlenül kemény feladat. Emellett a magyar bajnokság is évről évre erősödik, most sincs ez másként: a Nyíregyháza, a Békéscsaba, az UTE és a Kaposvár remekül erősített, de a Jászberény, a Haladás és az MTK ellen is maximális koncentrációra lesz szükség minden egyes mérkőzésen” – fogalmazott ügyvezetőnk.

A felkészülés csakúgy, mint egy évvel korábban, ezúttal is a Folyondár utcában zajlik majd., együttesünk a budapesti edzőmérkőzések mellett várhatóan idén is részt vesz a brnói nemzetközi felkészülési tornán, emellett pedig egy kaposvári tornára van meghívása a csapatnak. A felkészülési mérkőzések pontos menetéről természetesen a későbbiekben tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Hegyi Iván: Pályamű

10000 Ft

  • Névadó fejléc
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Vasas Folyondár Kft.
  • Erima
  • Linartech
  • Palaro Kft.
IMPRESSZUM jogi nyilatkozat kapcsolat média ajánlat